11. fejezet:
Szilveszter megfogadja a nevelő tanácsát, és az tőle kapott összeg segítségével valóban folytatja a tanulmányait.
Iskolatársai csodálják eszét és szorgalmát, de nem szeretik. Ennek több oka is van: egyrészt Szilveszter a nehéz gyermekkor miatt jóval tapasztaltabb és érettebb, mint a többiek, másrészt már ekkor látszik rajta, hogy úgy gondolja, neki küldetése van.
Ezzel a társai többsége nem tud mit kezdeni, hiába mondja nekik Szilveszter, hogy ne bántsák őt, hiszen nem a saját érdekében tanul, hanem mindenki érdekében. Egyszer azt a tudást, amit most szív magába, mindenki érdekében hasznosítani fogja.
Gúny és elutasító kacaj a válasz, társai továbbra sem értik meg őt.
Bár Szilveszter elhivatottsága nem változik, de a meg nem értettség végül oda vezet, hogy teljesen magába fordul.
Ekkoriban a kedvenc könyve a Világtörténet, amiből érdekes következtetést von le, ez az ún. szőlőszem hasonlat, vagy párhuzam.
Szilveszter szerint a szőlőszem egy kis gyümölcs, mégis egy egész nyár kell, amíg a nap sugarai megérlelik. Szerinte a Föld is egy gyümölcs, aminek érnie kell, és az emberi szellemek érlelik.
De csak a nagy szellemek, amikből kevés születik, tehát a Föld „megéréséhez” hosszú idő kell.
Szilveszter úgy gondolja, hogy ő is ilyen nagy szellem, aki azért fog munkálkodni, hogy a Föld érjen, és jobb legyen. Tisztában van azzal is, hogy ő már régen nem lesz, régen meghal, mire munkája beérik, de elég neki a tudat, hogy a világ jobbításának fáradozik.
Gondolatait senki sem hallja, azaz egy valaki mégis:
„Ily vallomást tett… nem hallotta ember,
De meghallotta odafönn az isten,
Fölvette a szent könyvet, melybe
Jegyezve vannak a mártírok,
S belé írta a Szilveszter nevet”