Petőfi Sándor – A helység kalapácsa – Olvasónapló

Második ének

A második ének már a faluban játszódik, ahol egy domb tetején áll a kocsma, a falusi élet központja.

A kocsma tulajdonosa és felszolgálója a „szemérmetes” Erzsók asszony, aki elhunyt férjétől örökölte meg a műintézményt.

Erzsók asszony 55 éves, és különös ismertetőjegye, hogy arca mindig ki van pirulva. Erről kapta állandó jelzőjét, a szemérmetest.

Más kérdés, hogy a rossz nyelvek szerint az arcpír nem a szemérmesség miatt van, hanem azért, mert Erzsók asszony igen szereti a bort.

A kocsma és Erzsók asszony a társasági élet központja, leginkább azért, mert a faluban semmilyen más szórakozási lehetőség nincs. A falusiak általában itt ütik el az időt, különösen vasárnap este.

A vasárnap este egyébként is a mulatozás, italozás és legtöbbször a verekedés ideje, aminek a falusi bíró megjelenése szokott véget vetni.

Itt következik egy újabb eposzi kellék, a seregszemle (enumeráció). Természetesen ez is vicces formában, megismerjük a kocsmában lévőket, egyben a mű főbb szereplőit:

• „A helybeli lágyszívű kántor” – a nevét nem tudjuk meg, de azt igen, hogy szerelmes a „szemérmetes” Erzsók asszonyba. Ebből több gond is adódik majd később. A legnagyobb gond, hogy a kántor nős.
• Bagarja úr, a csizmadia, „a béke barátja”
• Harangláb, „a fondor lelkű egyházfi”
• Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója”
• Három zenész: „a kancsal hegedűs, a félszemű cimbalmos s a bőgő sánta húzója”. Közülük az egyiket Petinek hívják, de az nem derül ki, hogy melyiküket.
• Parasztok, parasztlányok

 

Fontos megjegyezni, hogy  a szereplők jelzőit – mint pl. a béke barátja, a fondor lelkű egyházfi – Petőfi úgy használja, ahogyan azt a nagyeposzokban szokták. Vagyis ezek a jelzők mindig együtt járnak a nevekkel, mint pl. az Iliászban az istenek jelzői – hókarú Héra, fellegtorlaszoló Zeusz, népterelő Meneláosz.

Tehát akárhányszor előkerül egy szereplő neve, mindig elhangzik a jelzője is.

Egy asztalnál iszogat a „helybéli légyszívű kántor”, Bagarja uram, a „béke barátja” és Harangláb, „a fondor lelkű egyházfi”.

A kántoron látszik, hogy azt sem tudja, hol van, és mi történik körülötte, annyira belefeledkezik „szemérmetes” Erzsók asszony bámulásába.

Bagarja uram pedig éppen megkérdezi Haranglábat, hogy vajon merre lehet Fejenagy, a kovács. Harangláb természetesen nem tudja, de arcán éppen az ellenkezője látszik, pontosan tisztában van vele, hogy miért van távol a kovács.

Ekkor érkezik Csepü Palkó, „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója” és vele a zenészek.

A zenekar megjelenése persze feljebb korbácsolja a hangulatot, rengeteg bor fogy és a legények táncba viszik a lányokat.

A félre eső asztalnál eközben Harangláb halkan győzködi a kántort, hogy itt a lehetőség, hogy tervüket kivitelezzék. Erről a tervről egyelőre nem tudunk meg sokat, csak annyit, hogy a kántor ezt az estét választotta arra, hogy szerelmét megvallja Erzsók asszonynak.

A kántort azonban még most is kétségek gyötrik:

• Mi van, ha Erzsók asszony elutasítja őt – esetleg egy pofon kíséretében.
• Sokkal nagyobb problémát jelent azonban a kántor felesége, „az amazontermészetű” Márta.

 

Harangláb azonban addig győzködi a kántort, míg az erőt merítve egy nagy kancsó borból végül odamegy Erzsók asszonyhoz, hogy megvallja neki érzelmeit.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!