Simonyi József életrajza

Kis kitérőként jegyezzük meg, hogy az előmenetel szempontjából Simonyi éppen jókor ált be huszárnak. A kifáradóban és hanyatlóban lévő Török Birodalom már nem igényelte volna nagy Habsburg hadsereg fenntartását, azonban a láthatáron feltűnt egy apró emberke, bizonyos Napóleon, aki hamarosan lángba borítja Európát.

A Habsburg Birodalom hadserege pedig soha nem látott nagyságú lesz, ami magával vonja azt is, hogy a megnövekedett számú közkatonákhoz több tiszt is kell. Ez pedig azt jelenti, hogy fokozatosan lazul a császári hadseregben az előléptetési rendszer szigorúsága: megjelenik egy újfajta harctéri parancsnok, aki nem kapcsolatainak, társadalmi rangjának, vagy életkorának, hanem bátorságának, kezdeményező készségének és a harctéren mutatott vakmerőségének köszönheti előrejutását. Mint Simonyi József.

Röviden: megnyílt a lehetőség arra, hogy egy közhuszárból is tiszt, akár még ezredes is lehessen. Ezt egyébként Napóleon is így látta, nem hiába idézgették katonái a híres mondást: „Minden katona a zsebében hordja a marshall botot”.

Az ifjú Simonyi József tehát 1787. november 28-án jelentkezik közhuszárnak a császári-királyi 8. számú Wurmser huszárezredbe. Kiképzése Pécsett történik, ahonnan Zimonyba vezényelik, a Wurmser huszárok tulajdonképpeni állomáshelyére.

Első éles bevetésére 1788. március 7-én kerül sor Besanyánál, majd áprilisban részt vesz Sabác elfoglalásában.

Figyeljük meg, hogy a korabeli Habsburg seregben azért olyan túl nagy hangsúlyt nem fektettek a kiképzésre, Simonyit (és társait) szűk négy hónap alatt végigzavarják a kiképzésen, majd be is vetik őket. Vagyis nem feltétlenül az volt a cél, hogy a katona túl is élje a harcokat. Összehasonlításképp a II. Világháború normandiai partraszállásában részt vevő amerikai katonák többsége legalább két éves (!) kiképzést kapott, de ez mellékszál.

Első sebesülését is Sabácnál szerzi 1788 novemberében, amikor egy török katona megsebesíti a fején és az arcán. A török figyelmességnek köszönhetően Simonyi kórházba (ispotályba) kerül, de 1789 tavaszán már ismét harcol.

Bátorsága és vakmerősége kezd kifizetődni, 1789 júliusában Ezüst Vitézségi Éremmel tüntetik ki és fél havi extra zsoldot kap, majd 1790 április elsején vicetizedessé (altizedes) léptetik elő.

Emberünk tehát hozzákezd a következő években rá leginkább jellemző két hobbijához: viharos tempóban lépked előre a ranglétrán és minden létező és elképzelhető kitűntetést begyűjt.

Kitüntetés ügyileg egyébként karrierje végére valahol 60 (egyes források szerint: 70) fölött fejezi be, ez vagy igaz, vagy nem, de azért érdemes megjegyezni, hogy többen rámutattak már arra, hogy Simonyi saját bevallása szerint több kitüntetést szedett össze, mint amennyi a korabeli Európában egyáltalán létezett.

Az 1790-es évek elején már kezd körvonalazódni a Franciaország, azaz Napóleon elleni koalíciós háború, aminek jegyében a Wurmser huszárokat 1792 nyarán először Németországba vezénylik, majd megindulnak Franciaország felé.

Augusztus végén Simonyi vicetizedes 16 társával éppen felderítésen van, amikor belefutnak egy kb. négyszeres túlerőben lévő francia előőrsbe. Simonyi persze megtámadja a franciákat, megöli a parancsnokukat, túszokat és lovakat zsákmányol, illetve megsebesül. Az eredmény: jutalmul ismét kitüntetik az Ezüst Vitézségi Éremmel.

A jegyzőkönyv kedvéért azért jegyezzük meg, hogy néhány kritikusabb hangvételű történész már rámutatott arra, hogy az Ezüst Vitézségi Érmet elméletben egy katona a karrierje során csak egyszer kaphatta meg, de ezt csak halkan mondom.

Az életrajznak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!