Simonyi József életrajza

Lássuk az okokat röviden.

Amíg háború volt, addig a rend és a harckészültség fenntartása érdekében indokolt volt a szigorú fegyelem fenntartása az ezredes egységében.

Békeidőben azonban más szabályok vonatkoznak a seregre, mint háborúban. Harc közben elfogadhatóak a súlyosabb büntetések, míg békeidőben célszerű alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.

Simonyi ezredének hadbírója – Freyberger százados –, aki Simonyi közvetlen beosztottja volt, azonban nem vette figyelembe, hogy a katonai büntető törvénykönyv ugyanarra a katonai vétségre más büntetést szab ki békében és háborúban.

A százados sorozatosan a háború idején szokásos büntetéseket alkalmazta a békeidőben elkövetett katonai vétségekre, emiatt megnőtt a Hessen-Homburg huszárezredből dezertáló katonák száma.

Simonyi József ezredes pedig elköveti azt a hibát, hogy ahelyett, hogy a békeidőben használandó katonai szabályok betartására utasítaná hadbíróját, inkább statáriumot (vésztörvényszék) rendelt el az ezredben.

A statáriális ítélkezés keretében pedig halálra ítélnek és kivégeznek 4 szökött huszárt. Probléma abból lesz, hogy a vésztörvényszék felállítását a korszakban hatályos katonai büntetőtörvénykönyv főszabály szerint csak háborúban engedélyezi.

A rendkívül szigorú intézkedésnek persze híre megy a seregben, sőt eljut egészen Ferdinánd főhercegig, aki végül vizsgálatot rendel el Freyberger hadbíró ellen.

Freyberger pedig a parancsnoka, azaz Simonyi ellen vall, mondván, hogy a túlzott ítéleteket az ezredes tudtával és beleegyezésével hozta meg. Erre persze Simonyi elleni is vizsgálat indul.

Az ezredes elleni vádakat kivizsgáló Udvari Haditanács először csak hat heti laktanyafogság javaslatával továbbítja az ügyet, de Simonyinak nincs szerencséje, az eset nem alszik el.

Lajos főherceg újabb vizsgálatot rendel el, ami évekig tart, ezalatt Simonyi hivatalosan szabadságon van. Ez a vizsgálat már sokkal komolyabb vádakkal áll elő:

Simonyi József ezredest többek között azzal vádolják meg, hogy elhanyagolta a hadbírója ellenőrzését, nyomást gyakorolt a hadbírákra, visszaélt a rangjával járó büntetési és kegyelmezési joggal, okirat-hamisítás és csalás bűntettét követte el, túlságosan szigorú és szabályellenes parancsokat adott ki.

A vádpontokat most nem fejtjük ki bővebben, azonban érdemes megjegyezni, hogy néhány közülük elég gyenge lábakon állt: pl. felrótták Simonyinak, hogy két közhuszárt kivégeztetett szökés miatt, de az már nincs benne a vádiratban, hogy a két szökött huszárt rablás közben érték tetten, és az okirat-hamisítás körül sincs minden rendben.

A vádpontok azonban elég súlyosak voltak ahhoz, hogy az ezredest végül 11 havi fogházra ítéljék 1829. decemberében.

Az ezredes természetesen fellebbez, pechjére, mert a következő év júniusában tartott másodfokú tárgyaláson a bécsi Katonai Fellebbviteli Bíróság két évi várfogságra súlyosítja az ítéletet.

Simonyi ezredesnek ekkor még volt egy esélye, háborús érdemeire tekintettel az Udvari Haditanács  kegyelemre terjesztette fel ügyét az uralkodóhoz.

A válasz csaknem két évvel (!) később érkezik meg: Lajos főherceg elutasítja a kegyelmi kérvényt.

Simonyit megosztják minden katonai kitűntetéstől és rangjától és leszerelik a seregből.

Az ezredes védelmében azért érdemes megjegyezni, hogy amennyire ma ismerjük a történteket, az tény, hogy Simonyi bűncselekményeket követett el, de közel sem olyan súlyosakat, amiért két évnyi várfogság és katonai becsületének teljes elvesztése járt volna. Különösen akkor nem, ha figyelembe vették volna az enyhítő körülményeket és azt, hogy az ezredes 38 évig szolgált az osztrák seregben és vitézsége, bátorsága közismert volt.

Báró Simonyi József 1831. április 23-án kezdi meg büntetése letöltését az aradi várbörtönben, de a letöltendő idő kb felénél, 1832. augusztus 23-án váratlanul meghal, a hivatalos iratok szerint „üszkösödés” miatt.

Így ért tehát véget egy bátor, vakmerő és nagyszerű katona élete, aki ranglétra aljáról indulva 38 év alatt az ezredesi rangig jutott, és aki annyira megihlette Nyilas Misit, hogy balladát írt róla.

Simonyi József ezredes tipikus katonafigurája volt a XVII-XVIII. század fordulójának, a Napóleoni háborúk vérzivataros éveinek, és bár valós tettei is legendásak voltak, a népnyelv azért biztos, ami biztos további csodás tetteket is tulajdonított neki. Számos huszártörténet őrzi emlékét, nem mellesleg pedig Jókai Mórt is megihlette, aki A legvitézebb huszár című művében állított emléket neki.