A csata spártai győzelemmel zárult, de mindkét oldal elvesztette vezérét, mind Kleón, mind Braszidasz meghalt a csatában. Mindkét szövetség a háborús pártjának a vezetőjét vesztette el, ami megmutatkozott az események alakulásban is.
Athénban Kleón korábbi politikai ellenfele Nikiasz szerezte meg a vezetést, és az ő közreműködésével kr. e. 421-ben a felek megkötötték a róla elnevezett Nikiasz-féle békét.
Ennek értelmében visszaállt a háború előtti állapot, és 50 évre szóló „béke” vagy inkább „fegyverszünet” került rögzítésre.
De mindkét oldal elégedetlen volt az aláírt okmánnyal. Hiszen senki nem nyert semmit, hiába harcolt annyi éven keresztül, és ezt nem vette be sem a katonák, sem a hadvezérek gyomra.
Így a mélyben ott maradt minden sérelem, a háború kirobbanásának minden gazdasági-társadalmi oka, és ez szép lassan élezte a helyzetet.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor döntenek a folytatás mellett.
A beköszönő békeidőszakban Athénon belül folytatódott a politikai küzdelem a hogyan tovább kérdésében.
A békekötésben főszerepet játszó Nikiasz annak fenntartása mellett kardoskodott, míg a másik oldalon egy új arc lépett színre a politika színpadán Alkibiadész személyében. Kr. e 420-ban sztratégosznak választották meg, ami csak növelte becsvágyát.
Őt tekinthetjük az egész háború legrejtélyesebb alakjának, akinek élete, tettei az egész görögségre hatással lesznek a későbbiekben.
Vagyonos előkelő család tehetséges gyermeke volt, aki képességei révén a legnagyobbá tehette volna akár Athént, de helyette a legnagyobb romlásba döntötte városát.
Fiatal korában Szókratész, a korszak leghíresebb athéni filozófusának környezetéhez tartozott, egyik legmeghittebb tanítványa volt, és még meg is mentették egymás életét a háborúban.
Plutarkhosz szerint egy kaméleon volt Alkibiadész, akinek hatalmas volt az érvényesülési vágya, a győzni akarása, és ezért szinte bármire képes volt. Győzni akarására a legjobb bizonyíték az olimpia volt, ahova lovait küldte el, hogy szerepeljenek a fogathajtó versenyen.
Semmit nem bízott a véletlenre, mert hét fogatott is küldött, így lovai megszerezték az első, a második és a negyedik helyett is.
Ez a mentalitás jellemezte a politikába is. Mindent megtett Athén érdekében, minél jobban erősíteni kívánta városa hatalmát, ezért nagyon aktív külpolitikát folytatott, mely keretében sikerült több poliszt rábeszélni a déloszi szövetségbe való belépésre.
De volt egy árnyoldala is Alkibiadésznek, ami megmutatkozott kr. e. 416-ban Mélosz szigeténél. A sziget nem tartozott egyik szövetségi rendszerhez sem, ki akart maradni a nagyok „játékából”, és pont ezzel a semleges magatartással húzta ki a gyufát a szerencsétlen sziget.
Athén presztízsének szüksége volt arra, hogy egy ilyet ne engedjen meg, és ha kell, akár erőszakkal vegyen rá minden államot a hozzá való csatlakozáshoz.
Alkibiadész sereggel jelent meg, ostrom alá vette Méloszt, majd annak megadása után hatalmas brutalitásról tett tanúbizonyságot. Minden férfit megöltek, minden nőt, gyereket pedig eladtak rabszolgának.
A peloponnészoszi háború alig 5 év átmeneti békeév után újra folytatódott.
A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!