Bornemissza Gergely jellemzése

Bornemissza Gergely jellemzését Anikó készítette. Ha hasznosnak, érdekesnek találtad, kérlek nyomj egy lájkot a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Gyakori dolog, hogy a becsületes, derék, erkölcsileg feddhetetlen felnőtt embereket úgy képzeljük el, hogy szegény, árva, vagy legalább is félárva gyermekkoruk volt. Gárdonyi sem gondolta ezt másképp.

Mint tudjuk, Bornemissza Gergely, a regény sok szereplőjéhez hasonlóan a valóságban is létező személy volt. Gyermekkorának ábrázolása azonban teljesen az írói képzelet műve.

Gergely, a kisfiú

Félárva fiúcskaként ismerjük meg az első fejezetekben, aki édesanyjával és anyai nagyapjával él Cecey Péter, dunántúli nemes birtokán, Keresztesfalván.

Édesapja, aki kovácsmester volt, korán elhunyt, így nagy nélkülözésben élnek hármasban. Nagyapja, az egykor Dózsa György mellett harcoló, mára ősz, öreg paraszt néha átjár a szomszédos falvakba koldulni, és az uraságtól is kapnak időnként egy kis alamizsnát.

Így is jól látszik azonban a különbség a két gyermek, Gergő és Ceceyék lánya, Vicuska között, amikor az első fejezetben, a patakban meztelenül fürdőző kis testüket meglátjuk. Míg a kislány úrileány, hiszen „kövér, mint a galamb és fehér, mint a tej”, addig Gergő „soványka, barna fiú”.

Soványsága a hiányos táplálkozására, míg bőrszíne arra utal, hogy őt nem tiszta ruhákban óvják a napfénytől, mint Vicát a szülei, hanem hiányos öltözékben kell kivennie részét a ház körüli munkából.

Egy ilyen feladat indítja el a regény cselekményét is. Gergő, bár még csak hét esztendős, megbízható, komoly és szófogadó gyermek, így nagyapja nyugodtan bízza rá feladatként egyetlen lovuk legeltetését a közeli erdőben.

Azonnal elindul, hogy teljesítse feladatát. Útja azonban Ceceyék háza mellett vezet el, ahol a kis Éva könyörög neki, hogy vigye magával. A két gyermek testvérként szereti egymást.

Vica felnéz a nála két évvel idősebb, önálló nagyfiúra. Gergely pedig, miközben húgaként kezeli, tiszteli benne gazdája lányát is. Így udvariasan leszáll a lóról és vezeti Évát arra, amerre az menni akar, vagyis a pillangók után az erdő mélyére.

Egy török janicsár, Jumurdzsák elköti Gergő lovát, míg ők fürdőznek a patakban, de a kisfiú azt hiszi, csak elkóborolt az állat, így merészen indul keresésére. Megtalálja és visszavezeti a patakhoz, közben azonban törököket lát, így Vicuskát arra biztatja, bújjanak el egy bokor tövében.

A kislány rábízza magát a fiúra. Amikor azonban kis idő elteltével felbukkan Jumurdzsák a fiút keresve, és azzal fenyegetőzve, hogy elviszi a lovat, Gergő bátorsága is alább hagy, és szája sírásra görbül.

Viaskodik benne a félelem és a felelősség érzése. Végül a felelősség győz, ő pedig hősiesen szembe áll a törökkel, és kéri, adja vissza a lovát.

A kérés nem hatja meg a janicsárt, mindkét gyermeket elrabolja, és magával viszi táborhelyére.

A gyermekek tiltakoznak, de végül csendes beletörődéssel viselik sorsukat. Míg Vicuska azonban „szinte ájult rémületében”, addig Gergőn most is látszik a felelősségtudat. Éberen figyeli a körülményeket és követi a történéseket.

Pontosan megfigyeli az útvonalat, amelyen mennek, az embereket, akik körülveszik. Bár ekkor még nem érti a törökök nyelvét, látja rajtuk, amikor róluk beszélnek. Felnőtt rabtársai beszélgetését is figyelmesen hallgatja. Az őket körülvevő veszéllyel tisztában van, nem véletlenül alszik nyugtalanul, és álmodja azt, hogy anyját törökök szúrják le. Ennek ellenére vagy talán épp ezért bátran kelti fel Vicuskát, hogy elszökjenek a táborból.

Lovukat nem tudják eloldozni egy másiktól, így a két állattal indulnak útnak csöndesen.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Bornemissza Gergely jellemzése” bejegyzéshez 46 hozzászólás

  1. Ez nem jellemzés hanem Gergely életútja. Az a jellemzés amikor leírod a belső és külső tulajdonságait.

    Válasz
    • Kedves Ggggg!

      Várom a szerintem megfelelő jellemzésedet: e-mail címet az oldal alján találod!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Nagyon hasznos volt, Anikó jól összeszedte a történet mentén a Gergelyre jellemző tulajdonságokat.
    Annyit tennék hozzá, hogy bár valós személy volt, az Egri Csillagokban Gergely mesebeli hősökhöz hasonló: csak jó tulajdonságok derülnek ki róla, semmi nem ejt foltot a becsületén.
    Köszi!

    Válasz
  3. Szia,esetleg meg tudod mondani,hogy mennyi Gergely vagyona és honnan lett neki ennyi?Köszönöm a választ!:)

    Válasz
  4. Nagyon jó az oldal de van egy kis bibi, ez nem Gergő jellemzése hanem az életútja. Ha a bejegyzésnek a „Bornemissza Gergely életútja” címet adnád az jobb lenne mert ez így „clickbait”.
    (Látom ám, hogy nem csak szerintem az életútja és az nem válasz, hogy „Akkor küldd el a jellemzést e-mailban” mert ez a te oldalad.

    Válasz
    • Kedves Danvoktecsoves!

      A névválasztásod eleve minősít téged, innentől nehéz tőled elfogadnom a kritikát. De egyébként jól látod, ez az én oldalam, és bizony az és úgy kerül fel, amit és ahogy én szeretnék. Elfogadom, hogy szerinted ez nem jellemzés, más látogatók szerint meg az, innentől kezdve meddő a vita, de ha te elégedett vagy magaddal, amiért jól megmondhattad a véleményedet, akkor remélem szép lesz a napod további része! 🙂
      Neked is csak azt tudom mondani, hogy írd meg a szerinted megfelelő jellemzést, és én nagyon szívesen kiteszem az oldalra.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Miklós!

      Kattints az Oldalak 1 2 3 4- nél a következő számra. Ha a szám nem kattintható, akkor frissítsd az oldalt, akkor kattintható lesz. Ha sokan vagytok az oldalon, akkor a szerver néha nem bírja a terhelést.. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf !

    Nagyon szépen köszönjük , hogy közzétetted ezt az akár ” jellemzést” akár „életutat” Gergelyről ! Két kis unokámnak nagyon sokat segített, nem kellett a könyvet újra átlapozni , remekül fel lehet használni akár jellemzésre, akár az életútjának bemutatására. Érthetően, világosan meg megtaláltunk benne mindent amire szükségünk volt. Köszönöm, hogy másokra is gondolsz!
    egy gyakorló nagymama

    Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Te szerintem tökéletesen összeraktad ezt a weboldalt. Én csak azt szeretném kérdezni hogy amikor lapozni szeretnék és rányomok a 2-re akkor miért kell újra frissíteni az oldalt hogy meg tudjam nyomni. De szerintem tökéletes amit összeszedtél és leírtál, nagy segítség.
    Üdvözlettel: KTamas08

    Válasz
    • Kedves KTamas08!

      Ha nagyon sokan használjátok egyszerre az oldalt, akkor néha nem bírj a szerver, ezért fordul elő néha, hogy frissíteni kell ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Mivel egy tanévben csak pár ilyen hét van – általában március-áprilisban, amikor az Egri csillagok van soron – ezért nem látom értelmét a fejlesztésnek… 🙂 Ha mondjuk nyár közepén jársz erre, akkor nem kell frissíteni. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf
    Én nagyon köszönöm hogy ezt a honlapot használhatom és nagyon sokat segített.
    Most azért is írok, mert van egy feladatom amiben az az egyik kérdés hogy hova járt Gerő nagyapja koldulni, és azt gondoltam te biztosan tudsz nekem segíteni, és lenne még egy kérdésem az, hogy te hogyan tudtál ilyen oldalt csinálni, mert én nem az Egri csillagokból, de szeretnék én is. Minek a segítségével hoztad létre? Remélem, hogy tudsz majd nekem segíteni. Nagyon jó az oldalad.
    Üdv: Zsizsi

    Válasz
    • Kedves Zsizsi!

      „Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra.”

      Az oldal alapja wordpress, de egy kicsit meg van turbózva. Elsőre, ha semmilyen tapasztalatod, vagy tudásod nincs honlapszerkesztésben, -készítésben, akkor nem ajánlom, hogy nekiugorj, ráadásul egy bizonyos szint után egy oldal fenntartása már komoly pénzbe kerül. Én a helyedben először inkább egy bloggal kezdenék valamelyik ingyenes blogszolgáltatónál, mondjuk a bloger.com-nál. Ott meg tudod tanulni az alapokat ingyen, aztán tudsz tovább fejlődni! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Kedves Zsiráf!
    Nekem nagyon tetszik az oldalad, és csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hol lehet like-olni
    az oldalt, mert nem találom.
    Köszönöm:
    Szonja

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .