Santiago csónakját két órán keresztül zavartalanul hajtja a part felé a szél. Közben az öreg megkóstolja a nagy hal, a marlin húsát és megállapítja, hogy kiváló minőségű, a parton a legmagasabb árat is megadják majd érte.
Ha sikerül egyáltalán partot érnie vele, ugyanis ekkor bukkan fel a következő két cápa. Az egyikkel Santiago nem tud mit kezdeni, mert az alulról megy neki a marlinnak, de a másik ugyanott akar beleharapni a halba, ahol az első cápa kiharapott belőle egy jó nagy darabot.
Santiago ezt a cápát leszúrja az evezőre kötött késsel, a cápa megdöglik, és elsüllyed, de a kiharapott rész is vele süllyed.
Santiago ezután keresztbe fordítja a csónakot, hogy a marlint alulról marcangoló másik cápához is hozzáférjen. A cápa kibukkan a vízből és újra ráharap a nagy halra. Santiago ezt a cápát is leszúrja, de a cápa állkapcsa rágörcsöl a hallra, az öreg csak az evezővel tudja lefeszegetni róla.
Santiagónak sikerült ugyan megvédenie a zsákmányát a cápáktól, de súlyos árat kellett fizetnie:
„- Letépték legalább a negyedrészét, ráadásul a javát – mondta hangosan. – Bárcsak inkább álom lett volna az egész, és sosem fogtam volna ezt a nagy halat. Ne haragudjál te nagy hal. Sajnálom a dolgot. Ez így mindent elrontott.”
Hamarosan újabb cápa érkezik és harap bele a marlinba. Santiago ezt is leszúrja az evezőre kötött késsel, meg is öli, de a kés pengéje is kettétörik, így gyakorlatilag semmilyen fegyvere sem marad.
Santiago számba veszi a lehetőségeit:
„ – Még megvan a csáklyám – mondta. – De azzal semmire sem megyek. Megvan a két evezőm és a kormányrudam, meg a kis bunkósbotom.”
Ezekkel azonban túl sok mindent nem tehet a cápák ellen, Santiago meg is állapítja, hogy „ – Elfáradtál, öreg – mondta. – Belülről fáradtál el.”
Ezután néhány óra szünet következik, a szél egyre erősebben fúj, a csónak egyre gyorsabban halad a part felé, és Santiago már éppen kezd reménykedni, hogy partot érhet további cápatámadás nélkül.
Már alkonyodik, amikor újabb két cápa érkezik.
Bár kevés esélye van, Santiago nem adja fel. Az első cápát, ami beleharap a halba, bunkósbotjával a legérzékenyebb pontján üti meg, az orrán. A cápa megsebesül.
A másik cápát azonban hiába üti meg kétszer is, nem találja el jól, a cápa hatalmas falat hússal úszik arrébb.
Santiago megölni ugyan nem tudta a két cápát, de sejti, hogy súlyosan megsebesítette mindkettőt. A két cápa egyelőre nem mutatkozik.
Santiago azonban azt is látja, hogy a marlinnak már több mint a felét megették. Közben besötétedik és az öreg reméli, hogy hamarosan meglátja a part fényeit.
Eszébe jut, hogy vajon aggódtak-e érte a parton, hiszen lassan három napja, hogy elindult halászni.
„- Te fél-hal – mondta. – Te volt-hal. Sajnálom, hogy túl messzire kimentem a tengerre. Mind a ketten ráfizettünk. De legalább megöltünk sok-sok cápát, mi ketten, te meg én, s néhánynak elláttuk a baját. Te vajon hány cápát öltél meg életedben, öreg hal? Arra való a hegyes ormányod, hogy használd is.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!