Santiago még másnap késő délelőtt is mélyen alszik, amikor Manolin benéz a kunyhóba. A fiú természetesen minden reggel kereste az öreget, mióta az nekiindult napokkal korábban.
Most azért jött olyan későn, mert a feltámadt viharos szél miatt a halászok aznap nem futottak ki a tengerre, így sokáig aludhatott.
Manolin mélységesen elszomorodik, amikor látja, hogy milyen rossz állapotban van Santiago, tiszta seb a keze.
„Látta, hogy az öreg csöndesen lélegzik, aztán meglátta az öreg két kezét, és sírva fakadt. Csöndesen, óvatosan kilépdelt, hogy lemenjen kávét hozni, és végigsírta az egész utat.”
„A kis csónak körül sok halász ácsorgott, nézték, hogy mi van hozzákötve az oldalához, s az egyikük feltűrt nadrágszárral lépegetett a vízben, és egy darab zsinórral méricskélte a csontvázat.”
Hamarosan megszületik az eredmény is, valóban óriási halról volt szó:
„- Tizennyolc láb hosszú volt az orrától a farkáig – kiáltotta az a halász, aki méricskélte.”
Manolint azonban jobban érdekli Santiago egészsége, mint a hal, bemegy kévéért a kertvendéglőbe.
„- Micsoda hal volt – mondta a vendéglős. – Ilyen hal még nem is volt a világon.”
A fiú visszaviszi a kávét az öreg kunyhójába, de nem ébreszti fel, megvárja, amíg Santiago nagy sokára magától felébred.
„Az öreg halász elvette a poharat és kiitta.
– Legyőztek, Manolin – mondta. – Alaposan legyőztek.”
A fiú természetesen nem úgy gondolja, hogy Santiagót legyőzték volna, hősnek látja az öreget, aki meg tudott küzdeni egy ekkora hallal.
Manolin kijelenti, hogy bármit is mondanak majd a szülei, ezentúl megint Santiagóval fog majd halászni, mert még nagyon sokat kell tanulnia tőle.
Az öregnek sokat kell pihenni, és meg kell várni, amíg meggyógyul a keze.
„ –Mindent elintézek – mondta a fiú. – Csak gyógyítsd meg a kezed, öreg.
– Értek az ápolásához. Éjjel valami furcsát köptem, és úgy éreztem, hogy eltört valami a mellemben.
– Azt is gyógyítsd meg – mondta a fiú. – Feküdj vissza Santiago, majd idehozom a tiszta ingedet. Meg valami ennivalót is hozok.”
Aznap délután egy kirándulótársaság érkezik a kertvendéglőbe. Meglátják a parton a hatalmas marlin óriási csontvázát is.
Az egyik nő megkérdezi a pincértől, hogy mi az ott. A pincér el akarná magyarázni neki, hogy egy óriási hal, egy marlin volt, amit az öreg Santiago fogott, és aztán megették a cápák, de csak odáig jut, hogy:
„- Tiburon – hadarta a pincér. – Cápa. – Meg akarta magyarázni, hogy mi történt.”
De a nőt a magyarázat már nem érdekli, ő úgy érti, hogy a hatalmas csontváz egy cápa maradványa:
„ – Nem is tudtam, hogy a cápáknak ilyen szép, mutatós formájú farkuk van – mondta a nő.”
„Fent, az út mentén, a kunyhójában, az öreg halász ekkor már újra aludt. Még mindig arcra borulva aludt, s a fiú megint ott ült mellette és virrasztotta.
Oroszlánokról álmodott az öreg.”
-Vége-