Santiago elfogadja az ajánlatot, úgyis van neki még egy előző napi újságja, majd azt olvassa. Ekkor derül ki, hogy az öregnek a halászaton kívül egy szenvedélye van: a baseball.
Santiago annyira bízik abban, hogy a következő, 85. nap szerencsés lesz a halászat szempontjából, hogy felveti, hogy vehetnének egy 85-ös számú sorsjegyet, hátha nyernek vele.
Végül azonban arra jutnak, hogy, a sorsjegy 2 és fél dolláros ára túl sok nekik, kölcsön kéne kérniük ahhoz, hogy megvehessék, és Santiago nem akar senkinek sem tartozni.
Manolin elmegy szardíniát fogni, Santiago pedig kiül a kunyhó elé újságot olvasni, majd elalszik.
Mikor a fiú visszatér, az öreg még mindig alszik, és mivel Manolin tudja, hogy Santiagónak nincs mit ennie, ezért elmegy a kertvendéglőbe és vacsorát hoz maguknak Martintól, a vendéglőstől.
„-Rizst hoztam, fekete babot, sült banánt meg egy kis pörköltet.” – mondja Santiagónak, és vacsora közben megbeszélik a baseball eredményeket, amiket Santiago az újságban olvasott.
Kiderül, hogy Santiago a Yankees-nek szurkol és kedvenc játékosa a nagy DiMaggio. Ez nem véletlen, hiszen Santiago úgy tudja, hogy DiMaggio apja is halász volt és a kiváló játékos többször s járt Santiagóék falujában.
Joe DiMaggio az amerikai baseball hőskorának egyik legnagyobb alakja, aki összesen 9 bajnoki címet nyert a New York Yankees csapatával.
Egy olasz bevándorló halász nyolcadik fiaként született, és kivételes tehetség volt a baseballban, számos rekordot állított fel, visszavonulásakor csapata visszavonultatta 5-ös számú mezét is. Példátlanul sikeres karrierje volt, rövid ideig pedig Marilyn Monroe férje is volt.
Az amerikaiak számára olyan DiMaggio, mint nekünk Puskás Ferenc.
A beszélgetésből kiderül, hogy Santiago fiatalon matróz volt és járt Afrikába is. Ezeket a történeteket azonban már sokszor elmesélte Manolinnak, akit most jobban érdekelnek a baseball eredmények.
Vacsora és beszélgetés közben besötétedik, Manolin és Santiago elbúcsúznak másnapig. Az öreg ugyanis évek óta minden nap kora hajnalban ébreszti a fiút.
„- Te vagy az én ébresztőórám, Santiago – mondta a fiú.
„- Az én ébresztőórám pedig az öregség – mondta az öreg halász. – Miért van az, hogy az öregek olyan korán felébrednek? Azért talán, hogy hosszabb legyen még az az egy napjuk is?”
Manolin hazamegy, Santiago pedig lefekszik aludni. Álmában Afrikáról és a fiatalkoráról álmodik.
„Viharokról már sohasem álmodott: se nőkről, se nagy eseményekről, se nagy halakról, se verekedésekről, se erőpróbákról, vetélkedésekről, se a feleségéről. Már csak tájakról álmodott, vidékekről meg a tengerparton sétáló oroszlánokról.”
Másnap hajnalban még sötét van, amikor Santiago beoson Manolinék szintén szegényes kunyhójába és felébreszti a fiút: ideje halászni indulni.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!