Elég fontos lenne, hogy Santiago mind a két kezét használni tudja, mert most hirtelen érezni kezdi a zsinór feszülésén, hogy a nagy hal feljebb emelkedik:
„ – Feljön – mondta. – Siess, kezem. Gyerünk, siess, légy szíves.”
A nagy hal valóban felbukkan egy pillanatra, tényleg hatalmas, sokkal nagyobb, mint Santiago gondolta:
„A zsinór lassan, egyenletesen emelkedett, aztán az óceán felszíne kipúposodott a csónak előtt, és a hal felbukkant. Jött, jött, emelkedett ki a tengerből végeláthatatlanul, a két oldalán csurgott róla lefelé a víz. Csillogott a napfényben, a feje meg a háta sötét bíborvörös volt, és a napsütésben látszottak a két oldalán a széles, halvány levendulaszínű csíkok. Kardcsőre olyan nagy volt, mint egy baseballütő, és hosszú, elvékonyodó formájú, mint a vívótőröké. „
A regényben sokáig csak annyi szerepel, hogy a nagy hal. Csak később, nevezik meg, hogy egy marlinról van szó. A marlin remek és gyors úszó, akár 80 km/h-va is tud úszni, mérete elérheti az 5 métert és akár a 800 kilót is
A hal azonban éppen csak megmutatta magát, aztán újra lemerül. Santiagónak azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy megállapítsa, hogy a hal nagyobb, mint a csónakja…
„Nagy hal – gondolta-, szépszerével kell megfékeznem. Figyelnem kell, hogy meg ne tudja, milyen erős, se azt, hogy mire lenne képes, ha nekiiramodnék.”
Santiago hirtelen rádöbben, hogy milyen nehéz helyzetben van: kint van a nyílt tengeren, a part már régen nem látszik, begörcsölt az egyik keze, és a horgára akadt egy akkora hal, amekkoráról még mesélni sem halott soha, hogy fogja ezt egyedül kifogni?
Santiago azonban rendületlenül bízik magában, tudja, hogy majd akkor, ha valóban fontos lesz, ki fog állni a kezéből a görcs.
Az öreg azon is eltűnődik, hogy vajon miért jött fel a felszínre a hal? Vajon csak meg akarta mutatni magát Santiagónak, vagy meg akarta nézni, hogy kinek a horgára akadt?
Santiago a körülményekhez képest kényelembe helyezi magát, nekifeszíti a hátát a zsinórnak és sztoikus nyugalommal tűri, hogy az óriási hal tovább vontassa a csónakot.
És mire dél lesz, a görcs is kiáll a kezéből.
Santiago azonban egyre fáradtabb, ellentétben a hallal, ami semmit jelét sem mutatja a lassulásnak. Santiago, hogy elterelje a figyelmét, fogadalmat tesz:
„ –Nem vagyok vallásos ember – mondta. – De azért elmondok tíz Miatyánkot és tíz Üdvözlégy Máriát, hogy kifoghassam ezt a halat és ha sikerül, elzarándokolok a cobrei Madonnához, ezt is megfogadom. Becsületemre mondom.”
Az imáktól jobba érzi magát, bár persze a fáradtsága nem múlik el. Mivel azonban a nagy hal egyáltalán nem fárad, azért könnyen lehet, hogy a következő éjszakát is a tengeren tölti.
Santiago ezért úgy dönt, hogy utolsó megmaradt horgát mégis kiveti a csónak farából, hátha fog egy kisebb halat, amit megehet.
Santiago továbbra is csodálja a hal nagyságát és erejét:
„- Azért mégis megölöm – mondta. – Hiába minden dicsősége és nagyszerűsége. Pedig ez nem igazság – gondolta. – De meg akarom mutatni neki, hogy mire képes az ember, s hogy mennyit tud elviselni az ember.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!