Lassan délután lesz, de a hal rendületlenül úszik tovább, csak annyi változás történik, hogy kicsit feljebb jött a vízben, de továbbra sem látszik.
Így viszont, hogy Santiago egyszer már látta a nagy halat, maga el tudja képzelni, ahogy az a csónakot vontatja:
„Vajon lát-e jól ott a mélyben – tűnődött az öreg. – Elég nagy a szeme, és a ló, amelynek sokkal kisebb szeme van, lát vele a sötétben is.”
Lassan a második nap is eltelik, de a hal nem fárad:
„-Ha még mindig nem fáradtál el, te nagy hal – mondta fennhangon –, akkor nem tudom, miféle fából faragtak.
De a hal nem fáradt el, Santiago pedig próbál másra gondolni, hogy elterelje a figyelmét a fáradtságról. A baseballra gondol, és arra, hogy már lassan két napja nem tudja az eredményeket. De persze a gondolatai hamar visszatérnek a nagy halhoz:
„Vajon a nagy DiMaggio is kitartana annyi ideig ezzel a hallal, ameddig én ki fogok tartani? – gondolta.”
Lassan beesteledik, és Santiagónak eszébe jut egy régi emléke, amikor még fiatal volt és erős. Casablancában, egy csapszékben egy álló napig szkanderozott egy négerrel. A küzdelem vasárnap reggeltől hétfő reggelig tartott.
Az emberek a kocsmában fogadásokat kötöttek rájuk, de nem bírtak egymással, és hétfő reggel az emberek már azt követelték a bírótól, hogy mondja ki a döntetlent, mert munkába kell menniük.
Ekkor azonban Santiago összeszedte minden erejét és lenyomta a néger kezét, győzött. Innentől Santiagót úgy hívták, hogy „El Campeón”, a bajnok.
Santiago ekkor egy repülőt vesz észre, ami magasan száll Miami felé, ez újra másfelé tereli a gondolatait:
„Furcsa érzés lehet repülőn ülni – gondolta. – Vajon milyen a tenger onnét felülről? Biztosan jól lehet látni a halakat, ha nem repülnek túl magasan. Szeretnék kétszáz öl magasra repülni, nagyon lassan és nézni felülről a halakat.”
Közvetlenül sötétedés előtt a farnál kidobott kisebb horogra ráharap egy delfin. Santiagónak nem kevés munkájába kerül fél kézzel behúzni az állatot a csónakba, hiszen a másik kezével a nagy hal zsinegjét kell tartania.
Végül persze sikerül neki, most már van elég élelme. Amikor Santiago megmossa a kezét a tengerben, akkor veszi észre, hogy a csónak lassabban halad, tehát a hal fáradt egy kicsit, de Santiago úgy ítéli meg, hogy még egy éjszakát simán bírni fog a nagy hal.
„- Ezt az éjszakát még bírja vígan, de én is bírom.”
Azért, hogy biztassa magát, Santiago számba veszi, hogy mennyivel jobb helyzetben van ő a csónakban, mint a hal a vízben, a horog végén:
„- A kezemen csak egy kis horzsolás van, a másikból pedig kiállt a görcs. A két lábammal meg nincs semmi hiba. Ráadásul most már nagy előnyben vagyok vele szemben a táplálkozás terén.”
Közben lemegy a nap és besötétedik, Santiago már a második éjszakát fogja a tengeren tölteni, miközben a nagy hal tovább vontatja a csónakot.
Elhatározza, hogy megpróbál pihenni egy kicsit, aztán kibelezi a delfint, mielőtt megromlik a húsa. Azt is kitalálja, hogy összeköti a két evezőt és beleereszti a vízbe, amivel megnő a csónak ellenállása, és a halnak nehezebb lesz húzni, hátha ettől hamarabb elfárad.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!