Hány Homérosz létezett? – A homéroszi kérdés

Érvek a homéroszi egység mellett

Vannak a „két Homérosz”-elméletnek ellenzői is. A már említett Devecseri Gábor például nem értett egyet azzal, hogy az Iliász és az Odüsszeia két különböző személy munkája lenne: szerinte ennek ellentmond a két eposz hasonló felépítésmódja.

Mint Kalauz Homéroszhoz című munkájában kifejtette: mindkét mű költője „világokat fogott össze, vett a tenyerére”.

Az ő véleményét támasztja alá, hogy mindkét mű rendezőelve a szimmetria, hasonlataik egyediek, jellemeik kifinomultak, ráadásul a nyelvezetük is egységes: ión és aiol. Szintén őt igazolja, hogy az Odüsszeia 11. énekének alvilágjárásában a trójai háború hőseivel találkozhatunk, akiknek a jelleme ugyanolyan, mint az Iliászban.

Akik úgy gondolják, az Iliászt és az Odüsszeiát egy és ugyanaz az ember írta (ez volt például Arisztotelész véleménye is), azt mondják, az egyiket fiatalon, a másikat idősebb korában alkotta Homérosz.

Ezzel magyarázható, hogy az Iliászban a lendület, az erő tisztelete jellemző, míg az Odüsszeiából az érett, higgadt, gondolkodó ember eszménye rajzolódik ki.

Így hiába van különbség a két eposz világfelfogása között, mivel mindkettő a nemzetségi társadalom alkonyának világát vetíti vissza a trójai háború korára (párszáz évvel előbbre), nem zárhatjuk ki, hogy a régi életeszmény (az arisztokratikus hősszemlélet) kiúttalanságát és az új embertípust (a hősi múltat is vállaló, de a furfang fegyverével küzdő hőst) ugyanaz a költő énekelte meg.

A ránk maradt szövegek tanúsága

A fenti kérdések megválaszolását az is nehezíti, hogy Homérosz művei nem egykorú szövegként maradtak fenn: a két eposz ma ismert szövegei kora középkori (a 10. századnál nem korábbi) kéziratokon és i. e. 3. századi papirusztöredékeken alapulnak.

Bizonyosnak tűnik, hogy a híres művet sokszor és sokan lemásolták, így a szöveg óhatatlanul kisebb-nagyobb hibákkal, romlással öröklődött tovább az utókorra: kérdés, hogy vajon ki jegyeztette le először, és mennyi változáson ment át az eredetihez képest az ókorban és a kora középkorban?

Moses I. Finley (1912-1986) az amerikai születésű brit tudós szerint a két eposz általunk ismert változatát egész biztosan nem szóban, hanem írásban szerkesztették meg.

A hangjelölő írás a görög nyelvterületen az i. e. 9-8. században terjedt el: a legkorábbi alfabetikus feljegyzések i. e. 730 körül íródtak. Ezért Finley úgy gondolta, ha Homérosz i. e. 750 után élt és alkotott, akkor lehet, hogy ő maga írta le műveit.

Albert B. Lord, aki 1960-ban kiadott könyvében (The Singer of Tales) az orális tradíció elméletét hangsúlyozta, valószínűbbnek tartotta azt, hogy Homérosz nem tudott írni: orális költő volt, aki lediktálta művét egy írástudónak.

Akárhogy is, ez az eredeti mű elveszett.

Ennek oka valószínűleg az, hogy az ókorban a szövegeket 8-10 méter hosszú papirusztekercsekre írták és egy botra tekerték fel, ennélfogva a törékeny anyag gyorsan elhasználódott. A felolvasáshoz mindig le-fel kellett tekerni, ráadásul a nedvesség és a rovarok is ártottak neki. Így a Bizánc előtti korból az antik szerzők saját kezűleg írt példányai – az ún. autográfok – nem maradtak ránk.

Az i. e. 5. századig a görög könyvek magánmásolatok révén terjedtek, és csak azután jött létre a hivatásszerű könyvkereskedelem.

Nem tudható, hogy a ránk maradt szövegek mennyiben mások, mint a költő által lejegyzett vagy lediktált első szövegváltozat, mivel már az ókorban is felmerült a gyanú, hogy hamisítások történtek: a megaraiak például azzal vádolták az athénieket, hogy Szalamiszra való területi igényük jogosságát bizonyítandó szándékosan megváltoztatták az eposz szövegét.

Hogy a két dolognak mi köze van egymáshoz? Homérosz műveinek tekintélyét mutatja a tény, hogy ha ő Szalamiszt Athénnek tulajdonította, akkor a kortársak szerint Szalamisz Athéné is volt. Ám hogy tényleg szerepelt-e ilyesmi az eredeti szövegben vagy politikai okokból beleíratták utólag, azt nem lehet tudni.

Ezt a helyzetet elégelte meg Peiszisztratosz athéni türannosz, aki mai tudásunk szerint az első hivatalos, „állami” példány megrendelője volt (bár az ókorban létezett olyan hagyomány, mely inkább Szolónnak szerette volna tulajdonítani ezt az érdemet, akit pozitívabban ítéltek meg – a fennmaradt adatok alapján azonban ez nem tűnik valószínűnek).

Az i. e. 6. században Peiszisztratosz megtiltotta, hogy Homérosz eposzait akár hozzáköltéssel, akár csonkítással meghamisítsák: az általa készíttetett hivatalos példánytól többé nem lehetett eltérni.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..