Hamar kiderül azonban, hogy Hjalmar találmánya valójában inkább csak egy kifogás, semmit sem lehet tudni róla, részleteket ugyanis Hjalmar Gregers kérdésére sem árul el:
„GREGERS
És tulajdonképpen miből áll ez a találmány? Mi a lényege?
HJALMAR
Hát, kedves barátom, ilyen részletkérdésekre egyelőre még nem tudok neked felelni. Idő, Gregers, idő kell még ahhoz! De persze, nehogy azt hidd, hogy hiúság vagy személyes becsvágy hajt. Gondolhatod, hogy nem magamért teszem. Hanem az életem egyetlen célja, csak az lebeg előttem, éjjel-nappal.”
Hjalmar érvelése a szokásos mederben halad: ő igazából rettentően sokat dolgozik (holott valójában nem csinál semmit), de mindezt persze nem saját magáért teszi, hanem nagy célja van ezzel.
Amikor Gregers rákérdez, hogy mi is ez a cél, akkor Hjalmar rávágja, hogy az apja becsületét akarja a találmányával helyreállítani, hogy újra folttalan legyen az Ekdal név.
Hjalmar elmeséli azt is, hogy „Ez a pisztoly, barátom, amivel most nyulakra lövöldözünk -, egyszer már nagy szerepet játszott az Ekdal család tragédiájában.”
Kiderül, hogy amikor az öreg Ekdalt a hibásan kivágott erdő ügyében letartóztatták, akkor nála volt a pisztoly, tehát az öreg akár öngyilkos is lehetett volna, de mégsem tette meg.
„HJALMAR
Igen, azért. De visszariadt a tettől. Gyáva volt. Annyira megtört már addigra; összeomlott lelkileg. El tudod te ezt képzelni, Gregers? Ő, a katonaember, aki kilenc medvét ejtett el, két alezredes sarja – mármint két egymás utáni generációban. Mondd, Gregers, érted te ez?”
Vagyis Hjalmar úgy gondolja, hogy az apjának igenis öngyilkosnak kellett volna lennie, hogy megmentse a család becsületét.
Hjalmar ezután elmeséli, hogy amikor az apja ügyében megszületett az ítélet, akkor pedig ő gondolta arra, hogy öngyilkos legyen:
„GREGERS
De nem sütötted el.
HJALMAR
Nem. A döntő pillanatban végül is sikerült legyőznöm magam. Vállaltam az életet. Mert hidd el, Gregers, bátorság kell ahhoz, hogy ilyen helyzetben az életet válassza az ember.”
Újabb adalék Hjalmar jelleméhez: az apját gyávának tartja, amiért nem volt bátorsága önmaga ellen fordítani a fegyvert. Önmagát azonban ezzel szemben bátor hősnek tartja, amiért nem lett öngyilkos.
Hjalmar szerint így ugyanis van lehetősége arra, hogy kidolgozza a nagy találmányt, amivel majd újra becsületet szeret a családnak, és eléri, hogy az apja újra egyenruhát hordhasson.
Az öreg Ekdalt ugyanis az ítélettel együtt megfosztották attól a jogától is, hogy nyilvánosan egyenruhában mutatkozzon. Ez pedig jobban megviseli az öreg, egykori hadnagyot, mint az, hogy tönkrement.
Ez a cél még akár értékelhető is lenne Hjalmartól, és Gregers értékeli is, de amikor újra rákérdez, hogy mikor lesz kész a találmány, akkor Hjalmar megint hárít:
„HJALMAR
Uramisten, Gregers, ne faggass engem, kérlek, ilyen részletekről, hogy mikor. Egy találmány, ugye, az sosem olyasmi, aminek parancsolni lehet, még feltalálója sem teljesen úr fölötte! Nagyon sok múlik az inspiráción is – egy ihletett pillanaton -, de hogy mikor jön el, azt szinte lehetetlen előre kiszámítani.
GREGERS
De azért haladsz vele, nem?
HJALMAR
Hogyne, haladok. Minden áldott nap foglalkozom vele, töprengek rajta. Tele van vele a fejem. Délutánonként, ebéd után, bezárkózom a nappaliba, ahol zavartalanul elmélkedhetek. De sürgetni egyszerűen nem lehet a dolgot; az csak árt. Egyébként Rellingnek is ez a véleménye.”
Többé-kevésbé megismerve Hjalmar jellemét, az Olvasó már sejti, hogy Hjalmarnak nincs semmilyen találmánya, nem is dolgozik semmin. A találmány csak egy ürügy, egy kifogás, egy pajzs, ami mögé Hjalmar elbújhat, és amivel eléri, hogy a család felnézzen rá, és egyben mindent elnézzenek neki.
Sokkal valószínűbb, hogy délutánonként, amikor bezárkózik a nappaliba, akkor a zavartalan elmélkedés inkább alvást jelent, vagy a padláson való szöszmötölést a vadkacsával, mint a találmány fejlesztését.
A harmadik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!