Henrik Ibsen – A vadkacsa – 3. felvonás – Olvasónapló

Gregers pedig sokkal intelligensebb annál, mint hogy Hjalmar meg tudja téveszteni, elég hamar kiismeri barátját, és levonja a következtetést:

GREGERS
Tudod, Hjalmar, szinte azt hinné az ember, hogy benned is van valami a vadkacsából.

HJALMAR
A vadkacsából? Ezt hogy érted?

GREGERS
Te is lebuktál a tenger fenekére, belekapaszkodtál a hínárba, és nem engeded.”

Azaz Gregers átlátja, hogy a találmánnyal, a padlással és a vadkacsával való foglalkozás csak pótcselekvés Hjalmar számára, aki így menekül el a való élet problémái elől: az anyagi gondok, apja tönkremenetele és alkoholizmusa, a saját félbe tört egyetemi tanulmányai és a lánya szembetegsége elől. (Ráadásul azt nem is tudja, hogy a felesége korábban az öreg Werle szeretője volt, és esélyes, hogy a lánya sem az övé.)

Eddig az Olvasó még egyet is tud érteni Gregers-szel, hiszen elég pontosan látja a helyzetet. Gregers azonban nem csak értékelni, hanem megoldani is akar:

GREGERS
[…] Azt nem mondanám, hogy megsebesültél. De mocsárba zuhantál, dögletes fertőbe. Hjalmar. Alattomos kór lappang benned, alámerültél a mélybe, hogy ott pusztulj a félhomályban.

HJALMAR
Hogy én? A félhomályban? De Gregers, kérlek szépen, ne hordj nekem itt össze mindenféle ostobaságot!

GREGERS
De ne félj! Én kimentelek, felhozlak a mélyből. Mert most már nekem is van életcélom; tegnap óta.”

Azt egyelőre nem tudjuk meg, hogy Gregers hogyan akarja Hjalmart „felhozni a mélyből”, de már itt érezzük, hogy ennek nem lehet jó vége. Hjalmar ugyanis egyáltalán nem úgy látja az életét, mint a külső szemlélő Gregers, Hjalmar nem elég intelligens ahhoz, hogy felismerje, az élete csak pótcselekvés, ő őszintén hisz a találmányában, ami majd egyszer valamikor elkészül:

HJALMAR,
Nagyon örülök neki; de engem, légy szíves, hagyj ki belőle! Biztosíthatlak, hogy – eltekintve egy kis mélabútól, ami néha rám telepszik, de azt hiszem, ez igazán érthető – nekem az égvilágon semmi bajom, jobban már nem is lehetnék.”

[…] Az én házamban nem szokás kellemetlen dolgokat mondani.”

Még mielőtt a Gregers és Hjalmar közötti egyelőre csendes egyet nem értésből nyílt konfliktus robbanna ki, érkezik Hedvig és Gina a reggelivel, velük egy időben pedig befut a két alsó szomszéd, Relling és Molvik is.

Kiderül, hogy Relling, az orvos és Gregers futólag ismerik egymást, ugyanis Relling korábban szintén a höydali telepen dolgozott. Az is világossá válik, hogy Relling orvos, és Molvik, az egykori pap majdnem minden este ivászattal, kocsmákban töltik az idejüket.

Elkezdődik a reggeli, mindenki eszik-iszik, bár Molvik rettentően másnapos.

Relling arról érdeklődik, hogy Gregersnek sikerült-e behajtania a höydali telepen a „követeléseit”. Hjalmar félre érti a dolgot, azt hiszi, hogy Gregers valóban követelések behajtásával foglalkozott, de hamar kiderül, hogy egész másról van szó:

„RELLING
Bizony ám, de még mennyire; sorra bekopogtatott a napszámosokhoz, és benyújtotta nekik a követéléseit, hogy “mit kíván tőlük az eszmény”.

GREGERS
Nagyon fiatal voltam még.

RELLING
Hát ebben igaza van! Borzasztó, hogy milyen fiatal volt. De nem is tudta behajtani rajtuk az “eszményét” – legalábbis, azalatt, amíg én ott voltam.”

Pontosabban nem derül ki, hogy Gregers milyen eszményért lelkesedett, és azokat hogyan próbálta meg „behajtani” a napszámosokon, de azért el lehet képzelni, hogy a mindennapi megélhetésért küszködő parasztok mennyire voltak nyitottak bármilyen eszményre…

A harmadik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .