Henrik Ibsen – A vadkacsa – 3. felvonás – Olvasónapló

Gregers tehát szép lassan mindenkivel konfliktusba keveredik: Hjalmarral, Relling doktorral és Ginával is, akinek nagyon beakad a mocsárbűz emlegetése:

„GINA
(közéjük áll) Ugyan már, Relling. De mondok én magának valamit, Werle úr – maga, aki olyan disznóólat csinált a szobájából, nem merészeljen nekem itt bűzről beszélni.”

Még nem robban ki a nyílt ellentét, de már érezni lehet, hogy ha Gregers komolyan gondolta, hogy megmenti Hjalmart, azaz felnyitja a szemét, akkor itt komoly ellenállásra számíthat.

Ekkor hirtelen kopognak, Gina ajtót nyit, és legnagyobb megdöbbenésére az öreg Werle áll az ajtóban. Hjalmar be akarja invitálni, de Werle nem akar bemenni, csak a Gregers-szel akar beszélni, lehetőleg négyszemközt.

Mivel Gregers szobáját még takarítják, ezért inkább a vendégek vonulnak át egy másik helyiségbe, hogy apa és fia nyugodtan beszélgethessenek:

Fontos beszélgetés következik:

„WERLE
Tettél tegnap este néhány furcsa kijelentést… És mivel Ekdaléknál vettél ki szobát, én arra a következtetésre jutottam, ellenem forralsz valamit.

GREGERS
Elhatároztam, hogy felnyitom Hjalmar Ekdal szemét. Hadd lássa a helyzetét tisztán, világosan. Ennyi az egész.

WERLE
Ez lenne az az életcél, amit tegnap emlegettél?

GREGERS
Persze. Te hagytad rám örökül.

WERLE
Engem okolsz a beteg lelkedért?

GREGERS
Az egész beteg életemért, apám. És most nem is anyám sorsát mondom. De egyes-egyedül neked köszönhetem, apám, hogy soha, egyetlen pillanatra sem nyugodhatom a bűntudattól, hogy szüntelen gyötör a lelkiismeret-furdalás.

WERLE
Á, szóval a lelkiismeret bánt!

GREGERS
Igen, mert már akkor szembe kellett volna fordulnom veled, amikor csapdát állítottál Ekdal hadnagynak. Figyelmeztetnem kellett volna. Mert én nagyon jól tudtam, sejtettem, mi lesz a vége.”

Most tehát végre megtudjuk, hogy mi Gregers újonnan megtalált életcélja:

„Hajlmart azonban még megmenthetem, kiszabadíthatom ebből a fertelmes hazugságból, amiben él, és amely egyre lejjebb húzza.”

Gregers célja világos: szerinte Hjalmar jó ember, akit azonban a köré szőtt hazugságok – felesége Werle szeretője volt, Hedvig nem az övé, az apja Werle miatt ment tökre – tettek szerencsétlenné. Gregers szerint, ha Hjalmar megtudja az igazat, akkor az katarzishoz, megtisztuláshoz fog vezetni, amivel Hjalmar csak jól járhat.

Gregers indítékai azonban már kevésbé tiszták és támadhatatlanok, ugyanis a további beszélgetés során elhangzik egy fontos mondat:

„GREGERS
De különben is – én nem tudok így tovább élni, kell valami gyógyírt találnom a beteg lelkemre.”

Vagyis Gregers Hjalmar megmentésével önmagát is meg akarja menteni, tehát nem teljesen önzetlenül cselekszik, Hjalmar megmentésével önmaga számára is nyugalmat remél.

Más kérdés, hogy Gregers nem számol azzal, hogy Hjalmar mit fog ehhez szólni. Ő biztos benne, hogy barátja értékelni fogja azt, ha megtudja az igazságot. Az öreg Werle azonban már nem ennyire biztos benne:

„WERLE
Úgy gondolod tehát, hogy ez a fényképész olyan ember, aki majd hálás lesz neked ezért a baráti szolgálatért?

GREGERS
Igen – olyan ember.

WERLE
Hm. Majd meglátjuk.”

Végül az is kiderül, hogy az öreg Werle tulajdonképpen miért is jött: vissza akarja hívni Gregers, de a fia persze nem hajlandó a békülésre.

Ekkor Werle közli, hogy mivel meg akar nősülni, ezért ki akarja adni Gregers örökségét. Gregers azonban nem kér az apai vagyonból.

Ebben maradnak, a szakítás véglegesnek tűnik apa és fia között. Az öreg Werle távozik.

Gregers pedig rögtön a tettek mezejére lép, sétára hívja Hjalmart, mondván, hogy komoly dolgokat kell megbeszélniük.

Gina és Relling doktor ellenkezik, szerintük Hjalmarnak nem kéne Gregers-szel mennie, de Hjalmar naivan azt hiszi, hogy Gregersnek segítségre van szüksége, egy baráti beszélgetésre, ezért persze vele megy.

Gregers tényleg furcsán viselkedik, távozásuk után Gina meg is kérdezi Relling doktort:

„GINA
Maga tényleg azt gondolja, hogy a fiatal Werle megháborodott?

RELLING
Dehogy, sokkal rosszabb annál! Nem bolondabb ez, mint a többi ember. De benne van a kór, és emészti.

GINA
Mi baja van?

RELLING
Megmondom én magának, Ekdalné. Heveny világboldogítástól szenved.”

Relling tehát átlátja, hogy mi Gregers célja, viszont vagy az életet, vagy Hjalmart ismeri jobban, mint Gregers, mert azt is látja, hogy ennek a dolognak csak rossz vége lehet.

Vége a harmadik felvonás olvasónaplójának.

A negyedik felvonás olvasónaplóját itt találod

Vissza az olvasónapló főoldalára.




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .