Ekkor kerül elő az öreg Ekdal a padlásról, egy megnyúzott nyúllal, vagyis az előbb a lövés tényleg „vadászatot” jelentett, már amennyire egy padláson vadászni lehet.
A beszélgetés ezután érdekes fordulatot vesz, Relling orvos kezdi el méltatni Hjalmart:
„RELLING
[…]De, tudod, Hjalmar, te tulajdonképpen nagyon szerencsés ember vagy; célja van az életednek, és milyen nemes, miért küzdhetsz, dolgozhatsz…
HJALMAR
Bizony, dolgozom is, ahogy csak erőmtől telik.
RELLING
És van szorgos kis feleséged, aki ringó csípővel sürög-forog a házban nesztelen posztópapucsában, és csak téged dédelget.”
Relling megfogalmazásából érződik, hogy valójában csak élcelődik, tehát azzal is tisztában van, hogy Hjalmarnak pont semmilyen célja nincsen az életben, de mivel ezt teljesen komolyan adja elő, Hjalmarnak pedig nincs elég esze, hogy észrevegye az iróniát, ezért komolyan is veszi a doktor minden szavát.
Hjalmarnak most hirtelen eszébe jut, hogy a lányának másnap lesz a születésnapja, és azon kezd el sajnálkozni, hogy mennyire nincs pénzük, hogy kellőképpen ünnepelhessenek. Relling doktor azonban üti a vasat:
„RELLING
Na, majd ha elkészül a nagy találmány!
HJALMAR
Úgy ám! Majd akkor meglátjátok! Hedvig, kislányom, én elhatároztam, hogy gondoskodom a jövődről. Jólétben fogsz élni egész életedben. Még nem tudom mit, de azt fogom kérni, hogy te kapjál valamit. Legyen ez a szegény feltaláló egyetlen jutalma.”
Figyeljük meg, hogy Hjalmar az előbb még arra akarta felhasználni a találmányát, hogy az apja becsületét tisztára mossa. Most meg arra, hogy Hedvignek mindene meg legyen.
Vagyis a találmány Hjalmar számára a joker: mindenre fel lehet használni, el lehet bújni mögötte, lehet takarózni vele, tökéletesen alkalmas arra, hogy ne kelljen a való élettel foglalkozni.
Gregers viszont egész másképp látja a dolgot, pontosabb ő ugyanúgy átlátja a helyzetet, mint Relling doktor, csak hiányzik belőle Relling cinizmusa:
„GREGERS
Én viszont nem bírom ezt a poshadt mocsári levegőt.
RELLING
Mocsári levegőt?
HJALMAR
Gregers, kérlek, ne kezdd elölről!
GINA
Én nem tudom, miért mondja Werle úr, hogy itt poshadt a levegő, mikor naponta szellőztetek.
GREGERS
(feláll az asztaltól) Ezt a bűzt ugyan ki nem szellőzteti innen, asszonyom.”
Gregers tehát most már ki is mondja, hogy az Ekdal-család hazugságban és önámításban él, de ezt Rellingen kívül senki sem érti meg, Gina és Hjalmar szó szerint értik a „mocsári levegőt” és a „bűzt”
Megvillan a konfliktus Relling és Gregers között is:
„RELLING
(odamegy Gregershez) Hallja-e, fiatalúr, nekem az az érzésem, hogy az a behajthatatlan követelés most is ott lapul a zsebében.
GREGERS
Nem, doktor úr, a szívemben hordom.
RELLING
Felőlem, fiatalúr, ott tartja, ahol akarja, de figyelmeztetem, ebben a házban meg ne próbálja behajtani, legalábbis, amíg én itt vagyok.
GREGERS
És ha mégis megpróbálom?
RELLING
Akkor úgy hajítom ki innen, hogy a lába se éri a földet, érti?”
Relling jól látja, hogy Gregers továbbra is eszményeket kerget, ahogy azt is, hogy majd megpróbálja „megmenteni” a barátját, azaz felnyitni Hjalmar szemét, hogy mennyire önbecsapás az, amit Hjalmar művel.
Azonban van valami, amit Relling jobban tud, mint Gregers: Hjalmarnak elemi szüksége van erre az önáltatásra, a találmány élteti. Relling is tudja, sőt valószínűleg mag Hjalmar is tisztában van vele, hogy soha nem volt és nem is lesz semmilyen találmány, de Hjalmarnak szüksége van erre az álomra, kell neki legalább annak a tudata, hogy esetleg a jövőben majd minden megváltozik, minden jobb lesz.
Ennek a reménynek a kifejeződése a találmány, ami soha nem fog elkészülni.
A harmadik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!