Az Iliász és az Odüsszeia embereszménye

Embereszmény az Iliászban és az Odüsszeiában

A elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak, érdekesnek találtad, kérlek ismerd el a munkáját egy lájkal a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Az írás vázlata:

  • Bevezetés
  • Az arisztokratikus ideológia virágzása és hanyatlása
  • Milyen a két mű főhőse?
  • A két mű felfogása életről és halálról
  • A szerző világképe és a főhős által képviselt emberideál
  • Az új korszak ideológiája
  • A példaadás két útja
  • Az eltérő embereszmény jelentősége

Bevezetés

Az európai irodalom, az egyetemes európai kultúra kezdetét az ógörög irodalom jelenti, hiszen az antik eposzok világ- és emberszemlélete fontos hatást tett a későbbi korok szerzőire.

Talán legnagyobb felfedezésük, hogy minden élőlény közt az ember a leghatalmasabb (ebből az emberközpontúságból fakadóan isteneiket is emberi formában ábrázolták).

A két homéroszi eposz, az Iliász és az Odüsszeia valószínűleg eltérő időpontban keletkezett: a trójai háborút elbeszélő Iliász az i. e. 8. században, a háború utáni időszakban játszódó Odüsszeia viszont, úgy tartják, egy emberöltővel később.

Ennek a feltételezésnek többek között az a tény szolgáltat alapot, hogy a két mű között jelentős világnézeti különbségek vannak: a bennük ábrázolt embereszmény annyira eltér, hogy nem lehetnek ugyanannak a kornak a termései.

Ha összehasonlítjuk a két művet, világossá válik, hogy az Iliász az arisztokrácia hősi világát képviseli, míg az Odüsszeia egy új, demokratikusabb, polgáribb életideált közvetít.

Az arisztokratikus ideológia virágzása és hanyatlása

Abban a korban, amikor az Iliász született, az arisztokrácia abszolút hatalom birtokosa volt, mely azon a meggyőződésen alapult, hogy ők a „legjobbak” (aristoi), vagyis – mivel harcok során, tettekben bizonyították vezetésre való rátermettségüket – családjuk presztízzsel rendelkezik.

Közösségükön belül nemzedékről nemzedékre öröklődött tekintélyük, s szemléletük szerint a nemes származás egyenlő az uralkodás jogával és képességével.

Lovas-harcos előkelőségek lévén a gazdasági és a katonai fölény is a kezükben volt: anyagi erejük miatt ők adták a katonaság legütőképesebb részét, a lovasságot, amellyel szemben a gyalogság szerepe akkor még elenyésző volt.

Tehát sok tényezőnek köszönhetően az arisztokrácia feltétlen hatalommal bírt a köznéppel szemben, s ennek folytán eleinte szokás alapján, később törvény szerint kizárólagos közfunkciók illették meg, vagyis előjogokkal, kiváltságokkal bíró rendként emelkedett ki a köznépből.

Az arisztokrácia szilárd helyzetét, a viszonylagos társadalmi egyensúlyt az segítette elő, hogy az arisztokraták érdekei egybeestek a nép érdekeivel. Hősiességük a közösség érdekeit szolgálta, ezért a közösség mind anyagi, mind erkölcsi elismeréssel adózott nekik: a zsákmány elosztásakor a hősök külön tiszteletajándékot kaptak.

Ez azt is kifejezte, hogy az adott arisztokrata felülemelkedett az átlagos emberi színvonalon, s ezáltal méltó lett arra, hogy híres legyen, s nevét dalokba foglalva örökítsék tovább az utókorra. A hírnév ugyanazt jelentette erkölcsi értelemben, mint a tiszteletajándék anyagi értelemben.

Szintén az arisztokrácia uralmi igényét támasztotta alá a dicső ősöktől való leszármazás, akikhez méltónak kellett lenniük.

De kik voltak ezek a dicső ősök? A mükénéi kor ragyogása és az utána következő „sötét kor” viszonyai olyan kiáltó ellentétben álltak egymással, hogy a mükénéi kor utólag visszanézve megszépült, s a dicső múltat jelentette: példakép és vigasz volt.

Az arisztokrácia korában tehát hittek az emberek abban, hogy létezett egy hőskor, s az akkor élő emberek sokkal különbek voltak a későbbieknél. Ezt a hagyományt a költészet tartotta fenn, s az egész közösség tisztelte az ősöket, a hőskor csodált alakjait.

Aki megközelítette az ősök nagyságát, hősiességét valamilyen tette folytán, ugyanolyan elismerés illette meg, mint az ősöket, így a hírnév döntő jelentőségű volt az arisztokrácia hatalmának szempontjából.

Értékrendjükben olyan súllyal bírt, hogy fontosabb volt az életnél is: a hősi halál a nyirkos és sötét alvilágba való leszállást hozza ugyan, amitől borzadtak, de még mindig inkább választották ezt, mint a dicstelen életet. Uralkodásra való joguknak ugyanis előfeltétele volt, hogy méltók legyenek a dicső ősökhöz.

A hősi epika társadalmi szerepe természetesen az volt, hogy az arisztokrácia kiváltságos helyzetét igazolja: magasztalja a közösség által tisztelt ősöket, bizonyítsa a mai hősök tőlük való leszármazását, és példaképet állítson az arisztokrácia elé. Ezt a feladatot az epika addig tudta ellátni, amíg a nép és az arisztokrácia érdekei egybeestek.

Igen ám, de amikor a társadalom fejlődése folytán bekövetkezett egy szakadás, s az arisztokrácia és a nép érdekei már nemcsak eltértek egymástól, hanem szemben is álltak egymással, akkor ez a két társadalmi réteg távolodni kezdett és értéknek is már más dolgokat tekintett.

A hősi ideológia tehát már csak az arisztokrácia szemében érték, már nem tudja betölteni korábbi társadalmi funkcióját, s egy átmeneti kor következik, egy korszakhatár: az i. e. 8. század.

Ebben az átmeneti korban, a régi és az új eszmények határán születtek Homérosz eposzai.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .