Jókai Mór – Az arany ember – Ötödik rész – Athalie – Olvasónapló

V. rész 12. fejezet: Az utolsó tőrdöfés

Athelie-t bíróság elé állítják, de a nyomozás semmilyen terhelő bizonyítékot nem tud ellene felhozni. Timéa ajtaja belülről volt bezárva, és mikor betörték semmi nyomát nem találták a gyilkosnak. A cselédeket elkábították ugyan de azt sem tudják Athelie-re bizonyítani.

Az egyetlen, aki biztosan tudja, hogy ő volt a merénylő, az Timéa, de ő nem hajlandó Athelie ellen vallani, azt mondja, hogy nem látta a sötétben, hogy ki támadta meg.

Timéa egyébként is lassan gyógyul, csak Kacsuka, az orvosa és a nyomozást vezető alispán látogatja. Az alispán éppen náluk van, amikor Kacsuka azért, hogy felvidítsa Timéát az mondja, hogy olvassák el a névnapra kapott sok köszöntő levelet. A levelek között megtalálják Dódi levelét is a kis bogárral.

„Asszonyom. Önnek a szobájában van egy Szent György-kép a falon. Ez a kép egy rejteküreget takar el, melybe az edényes szekrényből van bejárás. Falaztassa ön be azt az üreget, s vigyázzon kedves életére, amit az Isten tegyen hosszúvá és boldoggá! Dódi.”

Kacsuka rögtön betöri a képet és megtalálja Athelie levetett, véres ruháit, az altatószert és mérgeket tartalmazó dobozt és Athelie naplóját. Az alispán, mint hivatalos személy rögtön lefoglalja a bizonyítékokat, most már semmi esélye Athelie-nek.

Közeleg a szembesítés napja, amikor Timéának és Athleie-nek a bíróság előtt találkozniuk kell. Athelie még nem tudja, hogy leleplezték a rejtekhelyét. A szembesítés előtt szép csendben csak két tanú előtt megtartják Kacsuka és Timéa esküvőjét, hogy Timéa a bíróság előtt már mint Kacsuka Imréné jelenhessen meg

FIGYELEM! Kacsuka keresztneve most először kerül elő a regényben!

Update! Hanna vette észre, hogy ez a kijelentés nem igaz. 🙂 Ugyanis a II. rész 2. fejezetében, mikor Kacsuka elmagyarázza Tímárnak, hogy hogyan tudja elnyerni a hadsereg kenyér beszállítási programját, akkor már előkerül Kacsuka keresztneve: “-Oh, Imre – szólt kezét hajdani iskolatársa kezére téve – Hol tanultad te ezt a tudományt?”

A szembesítés során Timéa újra csak azt mondja, hogy nem tudja ki támadta meg. Ekkor azonban bemutatják Athelie véres ruháját és naplóját, Athelie-nek nincs értelme tovább tagadnia.

„- Igen! Úgy van! Én voltam az, aki meg akartalak ölni! S bánom csak azt, hogy mért nem találtalak jobban! Te voltál életemnek átka – te fehér arcú kísértet! Miattad lettem nyomorult, elkárhozott. Meg akartalak ölni! Tartoztam vele a sorsnak. Nem volna nyugtom a másvilágon, ha ezt meg nem kísérlettem volna. Nézd, ott van méreg elég, hogy akár egész nászseregedet megölhettem volna vele. De énnekem a véred kellett. Nem haltál meg, de én szomjamat kielégítettem, s mármost meghalok én!”

Azonban Athleie még egy utolsó tőrdöfést visz be Timéának. Elmondja, hogy a rejtekszoba titkát rajta kívül csak egyetlen ember tudta, ez pedig Tímár Mihály volt. Tehát mivel Dódi levele Tímár állítólagos halála után érkezett, Athleie szerint biztos, hogy Tímár nem halt meg.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Jókai Mór – Az arany ember – Ötödik rész – Athalie – Olvasónapló” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm szépen hogy csinálod ezt az oldalt mert nagyon sokat segített a tanulásban.
    😘

    Válasz
  2. SZIA ZSIRÁF NAGYON SZUPER AZ OLDALAD ÉS NAGY SEGITSÉG.DE KÉT KÉRDÉSNÉL MEGAKADTAM REMÉLEM TUDSZ SEGITENI.1 A LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG KÖZÖTT ÉLES SZAKADÉK HÚZODIK,REJTŐZKŐDŐ ÉLETET ÉLNEK, MINDENKI MÁS MINT AKINEK LÁTSZIK .MILYENEK ÉS MILYENEK LÁTSZANAK A KÖV SZEREPLŐK -ALI CSORBADZSI -KACSUKA-ATHALIE -TIMEA ELŐRE IS KÖSZÖNÖM HA TUDSZ SEGITENI KÖSZÖNETTEL GERGŐ

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Ali Csorbadzsi életéről tök jó leírást találsz ebben a fejezetben.

      Kacsukáról már a regény elején megtudjuk, hogy bár régóta jegyben jár Athleie-vel, de már inkább menekülne a kapcsolatban, nem szerelmes a lányba, csak a lehetőséget és az ürügyet keresi, hogy felbonthassa az eljegyzést. Kacsuka részéről a kapcsolat már azelőtt kihűlt, hogy megjelenne Tíméa, de ráadásul még a bele is szeret török lányba. Kapóra jön neki, hogy Brazovics tönkre megy és nem tudja kifizetni a hozományként ígért 100 ezer forintot, ezért Kacsuka lemondja az esküvőt.
      Tíméa azonban Tímárhoz megy feleségül, nem szerelemből, hanem mert a férfi többször kiállt mellette, akkor is, amikor mások nem – Kacsuka sem!
      Tímár „halála” után elméletben semmi sem akadályozná meg azt, hogy Kacsuka megkérje Tíméa kezét, azonban akkor meg az a baj, hogy Tíméa gazdag özvegy, Kacsuka pedig hozzá képet szegény katonatiszt.

      Athelie az elkényeztetett úrilány, aki úgy nőtt fel, hogy neki mindent szabad és mindent megkaphat. Szenvedélyesen szereti Kacsukát, csak éppen nem tudja kimutatni. Miután Kacsuka elhagyja őt, Tíméa mellett marad, és mivel a török lány kegyétől és jóságától függ, ezért őt nem meri bántani, de minden dühét az anyján, Zófi mamán vezeti le. Probléma akkor lesz, amikor kiderül, hogy Kacsuka mégis feleségül veszi Tíméát. Athelie ezt már nem tudja feldolgozni: a vőlegénye azt a nőt veszi feleségül, aki nem is olyan régen még egy cseléd szintjén volt az ő házában. Ezért próbálja meg megölni Tíméát.

      Tíméa pedig a körülmények áldozta, nem sok mindenről tehet, csak sodródik az eseményekkel. Gyakorlatilag még gyerek fejjel kerül a Brazovics házba, ahol megalázzák, és elhitetik vele, hogy feleségül mehet Kacsukához. Végül Tímár kéri meg a kezét, és Tíméa igent mond neki, de nem szerelemből. Végig hűséges a férjéhez, csak éppen nem szereti, ezt Tímár is tudja, és majdnem beleőrül. Tíméa végig Kacsukába szerelmes, de soha nem csalja meg Tímárt, már csak azután megy férjhez Kacsukához, hogy kiderül Tímár halála.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Szia Nagyon szépen köszönöm a gyors és precíz válaszod.Nagyon hálás vagyok érte.Lehetne még egy kérdésem,nem találom a választ,peddig lehet hogy nagyon egyszerü .Mikor és hogyan okozott egymásnak fájdalmat vagy örömöt Timea és Noémi,mit tudnak egymásról Elöre is köszönöm Gergő

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Hm…fura kérdés…Kifejezetten fájdalmat, vagy örömet ugyanis nem okoz egymásnak a két lány. Az első részben találkoznak először, amikor a Szent Borbála kiköt a Senki szigetén. Ekkor még mindketten gyerekek, kamasz lányok. Nem is beszélik egymás nyelvét. Tíméa akkor egy arany karperecet ajándékoz Noéminak (amit aztán majd Krisztyán Tódor visz magával) és kisebb összezörrenés lesz közöttük a fehér cica, Narcissza miatt, de semmi komoly.
      Később aztán ugye Tímáa Tímár felesége lesz, Noémi pedig a férfi titkos/titkolt szerelme, akik között megosztja az idejét. Fél évet, a telet Tímár mindig a Senki szigetén tölti Noémival, az év másik felében pedig a komáromi üzleteit intézi, és Tíméával él.
      De a két nő nem tud egymásról, nem tudják, hogy a másik milyen szerepet tölt be Tímár életében, tehát nem is okozhatnak egymásnak fájdalmat, vagy örömet, soha többet nem is találkoznak.
      Noémi akkor jut szerephez még egyszer Tíméa életében, amikor Tímár végül úgy dönt, hogy Noémit, Dódit és a Senki szigetét választja, és részletesen elmeséli Noéminek kettős életét, és hogy neki van felesége, Tíméa. Beszél a Tíméa szobájába nyíló titkos folyosóról is, amit csak Tímár és Athelie ismer.
      Ekkor mondja Noémi, hogy erről az rejtek ajtóról értesíteni kell Tíméát, mert Athelie veszélyt jelenthet rá. Így is lesz, de a figyelmeztétés (Dódi levele) ahhoz későn érkezik, hogy Athelie merényletét Tíméa ellen megakadályozza, de arra jó, hogy bizonyítsa, Athelie követte el a merényletet. Atheliet tehát elítélik emberölési kísérletért és ezt Dódi levelének „köszönheti”, ami pedig Noémi ötlete volt.
      A két nő tehát összesen egyszer találkozik személyesen, még gyerekként és Tímár teljes életével csak Noémi lesz tisztában, Tíméa soha nem tudja meg a teljes igazságot, ő úgy tudja, és azt hiszi, hogy Tímár a téli Balatonban fulladt.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia Zsiráf köszi,hogy segítesz!
    Az ötödik rész 9.fejezeteben amikor beszél Tímár és Noémi akkor úgy írtad hogy tartozik eggyel. Köszi mégegyszer.😉

    Válasz
    • Kedves Basz 1029!

      Szívesen! 🙂 Az pedig nem hiba, mert egy idézet a műből, tehát Jókai írta így! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Köszi Zsiráf!

    Nagyon sokat segítettél ezzel az olvasónaplóval és a vége is nagyon tetszett ahol összejött a család és bemutatták a család életét.

    Válasz
  6. Szia Zsiráf!

    Először is köszi az oldalt, ennek hála nem kell jegyzeteljek, és nyugodtan olvashatom a könyvet 🙂 .
    De észrevettem egy hibát. Az V. rész 12. fejezetében azt írod, hogy Kacsuka keresztneve most tűnik fel először a regényben, pedig a II. rész 2. fejezetében már jelen van: Timár mondja Kacsukának: „-Oh, Imre – szólt kezét hajdani iskolatársa kezére téve – Hol tanultad te ezt a tudományt?”

    Válasz
    • Kedves Hanna!

      Mindenképpen piros pontot érdemelsz! 🙂 Az olvasónapló már több éves, és ezt még soha senki sem vette észre (én sem) 🙂

      Gratula, holnap kijavítom! 🙂

      Nincs kedved írni az oldalra? 😀

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    az ötödik rész 11. fejezetében a táblázatban Tíméá helyett véletlenül Noémit írtál.
    gondoltam szólok, ha nem baj
    üdv: Anna

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!
    először is szívesen
    másodszor pedig nagyon jó hogy csinálod ezt az oldalt
    jó a fogalmazása és igazán nagy segítség
    üdv: Anna

    Válasz
  9. Kedves Zsiráf!

    A segítségedet szeretném kérni 4 kérdés megválaszolásában.
    1. Milyen „férfias” tréfát űz Tímár?
    2. Milyen bosszút forral Athalie? Kit vesz feleségül Tímár?
    3. Mit jelent Krisztyán Tódor újbóli felbukkanása?
    4. Mi volt Athalie utolsó tőrdöfése?
    Előre is köszönöm a segítségedet!

    Szép estét!

    Válasz
  10. Kedves Zsiráf!

    Nagyon hálás vagyok, hogy elkészítetted az olvasónaplót!
    Egy észrevételem lenne: az 5. rész 12. fejezetében fentről a 6. bekezdésben az utolsó előtti sorban a Kacsuka Imrénében van egy plusz „l” betű. (Kacsuka ImrénéL)
    Lehet, hogy csak én értetettem félre de gondoltam szólok.

    Dóri

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .