Shakespeare – Hamlet – Elemzés

A végkifejlet

A IV. felvonás 5. színétől egyre gyorsabban haladnak az események a tragikus végkifejlet felé.

 A baljós végzet első jele, hogy Ophelia megőrül, valószínűleg azért, mert nem bírja feldolgozni, hogy apja meghalt, ráadásul szerelme, a szintén őrült(nek látszó) Hamlet ölte meg. Bátyja, Laertes pedig visszatér Franciaországból és meg akarja támadni a királyt, hogy így álljon bosszút apja haláláért.

Claudius azonban egy csavarral a javára fordítja a helyzetet: meggyőzi Laertest, hogy Polonius haláláról nem ő tehet, hiszen Hamlet gyilkolta meg, és az ifjú bosszúszomját sikeresen a királyfi ellen fordítja.

Hamlet visszatértének híre arra is alkalmat ad, hogy bosszútervet kovácsoljanak: elhatározzák, hogy vívómérkőzést rendeznek, amelyben Hamlet és a kitűnő kardforgatóként ismert Laertes fog párbajt vívni egymással.

A dolog végkimenetelét azonban nem bízzák a véletlenre: Laertes mérgezett karddal vív majd, és a Hamlet számára odakészített frissítőkbe is mérget tesznek.

A baljós hangulatú IV. felvonást Ophelia halálhíre zárja, aki állítólag vízbe fulladt.

Az igazságot az V. felvonás 1. színéből tudjuk meg, amelyet a híres sírásó-jelenetként ismerünk. A sírásók beszélgetéséből derül ki, hogy Ophelia valójában öngyilkos lett, és az udvar csak azért állítja be balesetnek a halálát, hogy az egyház engedélyezze a temetést.

A Horatio társaságában arra járó Hamlet látja, ahogy a sírásók kidobálják a földből a koponyákat, és arról elmélkedik, vajon kik lehettek azok az emberek, akiknek a csontjaival így bánnak.

Az egyik koponya tulajdonosa, Yorick például egykor a király udvari bolondja volt, Hamlet még emlékszik rá gyerekkorából.

A koponyával a kezében annak a meghatározó élményének ad hangot, hogy az emberi nagyság teljesen hiábavaló: hiszen még a legnagyobbak, Caesar és Nagy Sándor is meghalnak, és puszta csontok maradnak utánuk.

Teljesen mindegy, hogy valaki udvari bolond volt vagy egy nagy ember, ugyanarra a sorsra jut: halála után férgek rágják szét.

Ekkor érkezik a temetési menet Ophelia koporsójával, és a gyászoló Laertes Hamletet okolja húga megbolondulásáért és öngyilkosságáért, össze is verekszenek a lány sírja felett. Hamlet ekkor vallja meg mindenki előtt, hogy szerette Opheliát.

Mint említettük, Ophelia figurája eszményített. Ő az egyetlen szereplő a műben, aki maradéktalanul megfelel Hamlet ideáljának: tiszta, jóindulatú és jóhiszemű lány, aki egész életében ki volt szolgáltatva alattomos, ravaszkodó környezete kényének-kedvének, de érzéseihez mindvégig hű maradt.

Soha egy tettével sem bizonyult méltatlannak Hamlet szerelmére, ezért támad a királyfiban olyan vad indulat a lány temetésekor.

Ophelia halálával a legfontosabb kötelék szakadt el, amely Hamletet a világhoz fűzte, s ez az utolsó, döntő lökést jelenti a bosszúfeladat végrehajtása felé.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!