Shakespeare – Hamlet – Elemzés

A kiinduló szituáció

Akárcsak más műveiben, pl. a Rómeó és Júliában, Shakespeare mellékszereplőkkel indítja a történetet az I. felvonás 1. színében: az őrök meglátják a néhai Hamlet király szellemét, mint kiderül, két egymást követő éjszakán, ezért megjelenik az őrségben Horatio is, aki az ifjú Hamlet királyfi jó barátja.

Mikor a szellem ismét megjelenik, Horatio megpróbál beszélni vele, de az nem válaszol neki. A szellem a hajnali kakasszókor eltűnik. Horatio értesíti barátját, Hamletet apja szellemének megjelenéséről.

Az őrök beszélgetéséből ismerjük meg a Dán Királyság politikai helyzetét: háborús készülődés zajlik szerte az országban, mivel a norvég király öccse, Fortinbras Dánia ellen készül seregével, hogy visszaszerezze az apja által párbajban elveszített földterületeket.

Már ez a legelső jelenet megadja a darab komor, vészjósló alaphangulatát, vagyis Shakespeare megteremti azt a fojtott légkört, amely mindvégig jellemzi a művet.

A 2. szín a királyi tanácsba visz, ahol újabb szereplők tűnnek fel: Claudius, a néhai Hamlet király öccse uralkodik jelenleg Dániában, és mint kiderül, felesége nem más, mint bátyjának özvegye, Hamlet királyfi anyja, Gertrúd.

Hamlettel, a mű címszereplőjével is itt találkozunk először, aki elhunyt édesapját gyászolja, nagybátyja és anyja szerint túl hosszú ideig.

Hamlet és a többi szereplő szembenállását az öltözetük is jelzi: mindenki ünnepel, hiszen a királynak esküvője van, csak Hamlet visel gyászruhát.

Az elszigetelt, magányos és önmagába forduló királyfi búskomorságának oka azonban nem csupán apja halála, hanem anyja új házassága is: szerinte a királyné szégyenteljesen rövid időn belül ment újra férjhez az elhunyt király öccséhez, Claudiushoz, a mostani királyhoz.

Az erőltetetten bizakodó, „bölcs” kijelentéseket hangoztató Claudius igyekszik józanságra és jóindulatra valló intézkedéseket hozni. A háborúval fenyegető külpolitikai helyzetet úgy oldja meg, hogy levélben kéri Norvégia királyát, akadályozza meg Fortinbras támadását Dánia ellen (az öreg és beteg norvég király nem tud róla, hogy öccse háborúra készül).

Még két fontos szereplőt ismerünk meg ebből a színből: Poloniust, a főkamarást, és fiát, Laertest, aki azt kéri a királytól, hogy visszatérhessen Franciaországba, ahol eddig élt (csak Claudius koronázásra jött Dániába). Erre engedélyt is kap.

Hamlet királyfi is szeretne visszatérni a wittenbergi egyetemre, ahol eddig tanult, de neki ezt nem engedik meg: Claudius és Gertrúd királyné kívánságára az udvarban kell maradnia.

Kérdés, hogy nagybátyja vajon miért nem akarja elengedni, hiszen jelenléte kellemetlen: Hamlet nem kedveli Claudiust, semmire se tartja elhunyt apjához képest. Claudius valószínűleg sejti, hogy unokaöccse gyanakszik rá, és úgy gondolja, jobb, ha ellenfele szem előtt van.

Már a darab legelején megfigyelhető egyfajta életundor Hamlet viselkedésében, akinek személyisége apja halála után gyökeresen megváltozik: elveszti eredendő hitét, naiv optimizmusát.

Ez olyan mondataiból látszik, mint: „Egy tű fokát nem ér az életem.” „Én nem gyönyörködöm az emberben.” „Bánj mindenkivel érdeme szerint: melyikünk kerüli el az akasztófát?” Még az öngyilkosság gondolata is felmerül benne („Nyomasztó nékem e világi űzlet!”).

Mi lehet az oka ennek?

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!