Shakespeare – Hamlet – Elemzés

Hamlet bosszútervének fontos része, hogy őrültnek tetteti magát és sikerül is mindenkit félrevezetnie – mint az kiderül a II. felvonás elején, amikor Ophelia elpanaszolja apjának, hogy a királyfi eszét vesztette. Polonius azt hiszi, Hamlet az ő lánya iránti reménytelen szerelembe bolondult bele.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy Hamlet beszéde csak a többi szereplő számára tűnik zavartnak és őrültnek: valójában félelmetes logikával, nem csekély iróniával leplezi le környezete viselkedésének fonákságait.

Az is nyilvánvaló, hogy nem ő az egyetlen, aki színlel: a dán királyi udvart kémek és besúgók hada hálózza be, akik mindenkit figyelnek, ezért senki nem bízik senkiben, mindenki szerepet játszik, mindenki másnak mutatja magát, mint aki.

Ez nem véletlenül van így egy Shakespeare-darabban, hiszen ebben a korban vált politikai eszközzé a tettetés, a képmutatás, amellyel szemben csak úgy lehet felvenni a harcot, ha az ember belát a maszkok mögé, vagyis jó emberismeret szükséges hozzá.

Hamlet mindenkit próbára tesz egy-egy cseles kérdéssel, amiből kiderül, az illető vele van vagy ellene.

Óvatossága túlzott, de teljesen jogos, hiszen a dán királyi udvarban mindenki kémkedik, leselkedik, ügyeskedik, besúg, csal és hazudik.

Legjobb barátjától, Horatiotól is megkérdezi, miért van Helsingőrben: vagyis Hamlet apjának temetésére jött vagy az új király esküvőjére?

Aki a temetésre jött, az Hamlet oldalán áll, aki az esküvőre, az Claudius embere (Horatio az elhunyt király temetésére jött haza Wittenbergből, ezzel szemben Laertes például az új király koronázására tért vissza Franciaországból).

Akit Hamlet megkérdez, az nem is veszi észre, hogy épp vizsgázik…

Claudius közben Hamlet két régi iskolatársa, Rosencrantz és Guildenstern segítségével próbálja meg kifürkészni unokaöccse titkait. A két udvaronc persze nem jár sikerrel: Hamlet azonnal átlát szándékukon és nem avatja őket a bizalmába.

A norvég-veszélyt Claudiusnak sikerül elhárítania: a norvég király megtiltja Fortinbrasnak a dánok elleni háborút, így az a lengyelekre akar rátámadni. A norvég sereg át akar vonulni Dánia területén, s erre Claudius engedélyt ad.

Polonius felvetése, aki szerint Hamlet búskomorságát Ophelia elutasító viselkedése okozza, valamelyest csökkenti a király gyanakvását, de azért bizonyítékot akar. Ezért megszerveznek egy véletlennek tűnő találkozást Hamlet és Ophelia között, amit a falon lógó kárpitok mögé bújva kémlelnek ki.

Hamlet eközben úgy határoz, hogy bizonyítékot szerez Claudius bűnösségére, hiszen a szellem szava egyedül nem elég, hogy felelősségre vonhassa nagybátyját, és bosszúja a közvélemény szemében is jogos legyen.

Ezért az udvarba érkező színitársulat vezetőjével megbeszéli, hogy a „Gonzago megöletése” című darabot adják elő a király és a királyné előtt. A darab cselekménye ugyanis hasonlít a valódi gyilkosságra, melyet Claudius követett el. Ha valóban elkövette, el fogja árulni magát, miközben nézi a darabot.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!