A hangulat olyan magasra emelkedik, hogy Márkus hamarosan kijelenti, hogy ő prédikálni akar:
„‑ A könyörületes Úr nevében! A maradék gyertya köszönő lángja lebbenjen felétek, akik a gyarló és szenvedő emberiség követei vagytok, megtévedt testvéreim! Megtévedtetek, hogy annál többet tudjatok szenvedni. Az Isten vezetett titeket erre az útra, mert mindenkit Isten vezet mindenüvé. Nem tudhatjátok, hogy a bűn mikor változik erénnyé; mint ahogy nem tudjuk, mikor és hogyan változik át ama kenyér és bor, amelyről Jézus mondá az ő igéit. Céltalan testvéreim! Szakállatok van, mint a bölcseknek; testetek van, mint az állatoknak. De lelketek van, mint a Szentléleknek! És mégis, hogy előttetek mi van, azt nem akarjátok tudni. Pedig a megtérés várakozik rátok, és a nyugalom. Mert maradhat-e rossz mind az élete végéig az, aki édesanyától született, s aki ennek törvényén sohasem lehet más, csak gyermek? Gondoljatok hát az édesanyára, aki bűneinkért szenved. Gondoljatok rá, és akkor könnyű lesz nektek jót cselekedni.
Eme szavak után felemelte Márkus a kezeit, és így folytatta:
‑ Isten gyarló szolgája fölétek emeli kezeit, és az Ő szent nevében megáld titeket. Legyetek jók és térjetek meg arra az útra, ahol mindnyájunkat vár az édesanyánk. Titeket is, engemet is…”
Tovább nem tudja folytatni a prédikációt, mert elsírja magát és vele sír Surgyelán, Fuszulán és Ábel is.
Másnap a két román furcsán megszelídülve, mintha még mindig Márkus előző napi szavai hatása alatt állnának, szótlanul távoznak.
De megváltozott Márkus is, csupa jókedv és kacagás a fiú. az udvaron hatalmas hóhalmokat épít, majd hatalmas lendülettel elkezdi átugrálni őket.
„Ő pedig nekihuzalkodott, mint a futók, és egymás után szökdöste átal a halmokat. S amikor sikeresen megtette az akadályos utat, visszajött hozzám, és büszkén megkérdezte:
‑ Hát ki a beteg?
‑ Valaki más, de te nem! ‑ feleltem.
‑ Ezután minden reggel megcsinálom ezt ‑ tette hozzá Márkus; majd így folytatta: ‑ Most pedig megyek, s imádkozom.”
De sajnos korai volt még Márkus hevessége, egyáltalán nem gyógyult meg, mert alig kezd el imádkozni, heves köhögő roham tör rá, hamarosan már vért köp, végül sugárban hányja a vért.
Ábel nem tud neki segíteni, hiába fekteti ágyba, Márkus már falfehér és hamarosan meghal…
Ábel kétségbeesve fut egészen a barátok kolostoráig, hogy segítséget hívjon, de hiba megy vissza vele a gvárgyián is, már csak Márkus halálát tudják megállapítani.
Az odva bükkfa alá temetik el a szerencsétlen fiút.
Minden bánatban vegyül azonban egy kis öröm is, mert ahogy a sírt állják körül, Ábel érzi, hogy valami a lábához dörgölőzik. Bolha kutya tért vissza, akinek Ábel őszintén megörül.
Ábel végül úgy dönt, hogy ennyi elég is volt neki a hargitai erdőpásztorkodásból: magához veszi a ház kulcsát a letört zárral együtt, majd bemegy a bankba
„‑ Itt van s átaladom! ‑ mondtam az igazgatónak.
‑ Te mit beszélsz?
‑ Én azt, hogy ennek a zárnak és ennek a kulcsnak a jelképében ezennel átadom a hargitai házat.
– Hát miért?
– Azért, mert a pásztorságot béfejeztem.”
Ábel még felveszi a februári fizetését, eközben tudja meg, hogy Surgyelán és Fuszulán feladták magukat a szeredai rendőrségen. Ábel biztos benne, hogy ez Márkus prédikációjának köszönhető.
Ábel tehát Bolhával együtt hazamegy a falujába és azzal áll oda az apja elé, hogy ő többet nem lesz erdőpásztor.
Olyan határozottsággal mondja ezt, hogy z apja nem is ellenkezik vele.
„‑ Hát mit fogsz csinálni?
‑ Valamerre városba megyünk, Bolhával ketten. […]
Apám nem szólott erre semmit, hanem szekeret fogott, hogy hazaköltöztesse a Hargitáról, ami ott a mi tulajdonunk volt. Amíg ő odajárt, azalatt én Bolhával elmentem az édesanyám sírjához, s ott a sírhantnál megfogadtam, hogy a szegények és az elnyomottak zászlaját fogom hordozni, bármerre vezéreljen is az utam.”
Vége a negyedik fejezet – és a regény – olvasónaplójának! 🙂
A többi fejezetet itt találod!
Szia zsiràf lenne egy kérdésem az olvasónaplómhoz amire nem tudom a vàlaszt segítenél kérlek?
A kérdés ez:
A kalyibàban rablókat vàrnak,de nem jönnek. A csendörör tàvozàsa utàn azonban megérkeznek.A nagy keresztelő. Mit ért ezalatt Àbel?
Kedves Vivi!
„Elévettem hát a két pufók zsákot, s gazdag asztalt terítettem nekik. Mi apámmal csak az előbb ettünk volt, de Fuszulánék a négy ember helyett is hozzáláttak az étkezéshez. Amiket azonban ivásra került végre a dolog, akkor már egészen négyen voltunk ismét. De annyit mondhatok is, hogy rég nem látott a fehér hasú Hargita olyan jókedvű embereket, mint amilyenek mi lettünk hamarosan. Az ital világosságában már mindegyik jól értette és kedvelte is a másikat, de azért a figyelem központjában én állottam. De ez nem is csoda, mert a második keresztségen most estem által, vagyis már nemcsak a bőrömön kívül és vízzel, hanem belül és borral is megkeresztelődtem.”
Vagyis berúgtak 🙂
Üdv:
Zsiráf
Nagyon köszönöm
Kedves vivi!
Szívesen, szívesen! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves zsiráf!
Lenne egy kérdésem.
Ábel elmondja miért jutnak a szekények a menyországba. Mit mind?
Előre is köszönöm a segítséget
Kedves Valakinek segítségre van szüksége!
” A szegényeknek lesz jobb, s a gazdagoknak a leg¬rosszabb.
Láttam, hogy ezt nem érti apám, s azért megmagya¬ráztam neki:
Hát hallgasson ide! Mivel a szegény embereknek úgyis örökké korán kell felkelni, azt fogják gondolni róluk, hogy azok mind feltámadók, s bé fogják küldeni a mennyországba. Ellenben, akik délig alusznak, azok mind künnrekednek, mivel pedig délig csak a gazdagok szoktak aludni, a künnrekedők mind gazdagok lesznek.”
Üdv:
Zsiráf
ui.: Azt hogy csinálod, hogy egy két soros kommentben két helyesírási hiba is van?
Szia Zsiráf!
Az lenne a kérdésem, hogy Surgyélán-e az az ember, akit Ábel mellé a pénztáros küldött, hogy megvédje, vagy az egy másik ember volt-e? (az aki a pénzelszámolásnál jött a pénztárossal, akinek a kecskeszart adta) És ha igen, akkor Surgyélánt, hogyn adhattk ki egy magyar ember mellé, hiszen Szurgyélán nem magyar.
Kedves István!
Igen, Surgyelánt rendeli ki a hatalom, hogy elkapja Fuszulánt. A második kérdésedre a válasz pedig az, hogy Erdély ekkor (már) Romániához tartozott, tehát a központi hatalom román volt, természetes hát, hogy egy román csendőrt küldtek ki!
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Kèrdésem az lenne hogy ki csal mikor a fiu meg az apa magasságukat vetik össze?
Kedves Ágnes!
„Erre leugrottam a karosszékből, és odaállottam szo¬rosan apám mellé: s hát éppen olyan magos vagyok, mint ő!
-Még egy suppantás különbség sincs! – szóltam örömmel.
-Nincs, ha ágaskodol – mondta apám.
Ez furcsán hangzott, mert én legalább tudtommal, valóban nem ágaskodtam. De azért, bizony-ság okából, mégis odanéztem az alsó végemre, hogy nem a lábam csal-e esetleg. Ennek a pillantásomnak váratlan ered¬ménye lett, mert nem az én lábamat, hanem apámat csíptem csaláson.”
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Szuper az olvasónaplód!
Kedves Kata!
Köszönöm! 🙂
Üdv:
Zsiráf
„esznek a tarisznyában hozott ételből, majd Gergely majd kiönt két nagy pohár bort és”
kétszer van a majd
Kedves sanyesz!
Köszi, hiba javítva! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia!
A regény cselekménye mikor játszódik?
Kedves Levi!
A kérdésedre a válasz az olvasónapló ELSŐ sorában van…
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon sokat segítettél nekem. Most már teljesen összeállt a történet a fejemben. Gratulálok a szép munká(k)hoz.
Kedves Zsófi!
Ennek igazán örülök! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Szia Zsiráf!
Véletlenül elírtál a 4.fejezet 4.részénél egy szót : “Bem sokkal a faház előtt azonban valaki rájuk lő. Kiderül, hogy az egyik csendőr az, aki az igazgatóval jött, mert azt hitte, hogy ők is rablók.”
Kedves Dávid!
Köszi, igazad van, javítva!
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Nagyon király az olvasónaplód! Az Ábel a rengetegben-t már régen olvastam ki, de neked hála, sikerült újra felfrissítenem a könyvet!
Kedves LightDark!
Szuper, ezért jött létre az oldal! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Szeretném megkérdezni, hogy mit írjak a Hargitáról. A fő helyszínt kell bemutatni 10 mondatban és nem tudom mit írjak.
Kedves Jázi!
Kezdetnek indulj innen, szerintem.
Üdv:
Zsiráf