Henrik Ibsen A vadkacsa című drámája 4. felvonásának részletes olvasónaplója
Negyedik felvonás:
A negyedik felvonás ugyanazon a napon játszódik, mint a harmadik, csak néhány órával később.
A műteremből éppen távozik néhány kuncsaft, akiket Gina fényképezett le, vagyis megint ő végezte el Hjalmar munkáját.
Hjalmar ugyanis még nem ért vissza a Gregers-szel tett sétából. Emiatt már Hedvig is türelmetlenkedni kezd, mivel közeledik az ebéd ideje.
Végre hazaér Hjalmar, Hedvig kitörő örömmel fogadja, apja azonban nincs túl jó hangulatban, az ebédet is visszautasítja.
Elküldi Hedviget sétálni, arra hivatkozva, hogy a kislánynak szüksége van friss levegőre, de valójában azért, hogy kettesben maradhasson Ginával.
Az Olvasó – és Gina is – tudja, hogy komoly beszélgetés zajlott le Gregers és Hjalmar között, sőt az Olvasó azt is sejti, hogy Gregers elmondta Hjalmarnak, hogy Gina és az öreg Werle egykor szeretők voltak.
Hjalmar azonban nem rögtön ezzel kezd, előbb feldúltan járkál a műteremben:
„HJALMAR
(föl-alá járkál) Vannak dolgok, Gina… hogy is mondjam… bizonyos, hogy úgy mondjam, eszmények… amelyekről a férfiember nem mondhat le a lelki épsége sérelme nélkül.”
Ez a szöveg már egyértelműen Gregers hatása, hiszen Hjalmarra korábban nem volt jellemző, hogy eszményekre gondolt volna.
Hjalmar kijelenti, hogy ezután ő akarja vezetni a háztartási könyvet, mert tudni akar minden bevételről. Gina szerint ahhoz ugyan nem kell nagy tudás, mert a családnak alig van jövedelme.
Hjalmar ezután azt kezdi firtatni, hogy mennyit kap az apja, az öreg Ekdal, a másolásért. Gina elmondja, hogy tulajdonképpen annyit, „amennyit megeszik, meg amit ráköltünk.”
Vagyis az öreg Ekdal valójában nem hoz bevételt a családnak. Ez meglepi Hjalmart, de Gina indoka érthető:
„HJALMAR
Amennyit megeszik! Ezt te még sosem mondtad nekem!
GINA
Nem volt szívem megmondani. Olyan büszke voltál, hogy te tartod el az apádat.
HJALMAR
És lám, nem én, hanem Werle nagykereskedő úr tartja el!”
Hjalmar tehát ide akart kilyukadni, és közben Ginának is elege lesz, nincs kedve többet mellébeszélni:
„GINA
(eltökélten) Ne kerülgesd már, Hjalmar, mondd ki egyenesen! Miket mondott rólam a kis Werle a séta közben?
HJALMAR
Akkor felelj, igaz-e – lehetséges-e – hogy volt valami… közted és az öreg Werle között, mikor náluk szolgáltál?
GINA
Nem igaz. Akkor nem volt semmi. De folyton a sarkamban volt, az igaz. És a felesége gyanakodott is, hogy van köztünk valami. Pokollá tette az életemet, csak szidott reggeltől estig, még meg is ütött. Erre aztán otthagytam őket.”
Végre kezd kiderülni a múlt, más kérdés, hogy ez mennyire lesz jó Hjalmar számára.
A negyedik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!