Henrik Ibsen – A vadkacsa – 4. felvonás – Olvasónapló

És mint minden alkalommal, ha valaki kritikával illeti Hjalmart, most is azonnal megsértődik:

„HJALMAR
Szóval neked ez a züllés? Gina! Hát tudod te, mi az egy férfinak, ha beveszi magát a lelkébe a bánat és a kétségbeesés? Hát még az olyan embernek; aki csupa tűz meg lobogás!”

Ezzel az érvvel mondjuk az a baj, hogy Hjalmar sok minden, de tűz és lobogás semmiképp. Inkább egy lusta álmodozó.

A sértődés után pedig jön a találmánnyal való takarózás:

„HJALMAR
Én is azt hittem, hogy szép, nyugodt otthonom van. De káprázat volt csupán! Honnan vegyem most már az erőt, hogy találmányomat eszméből valósággá tegyem? Most talán már magammal viszem a sírba. De akkor, Gina, te leszel az oka, a te múltad lesz a gyilkosa.”

Hjalmar tehát megint talált egy ürügyet – a saját feleségét –, hogy miért nem fog soha megvalósulni a találmánya.

Gina kezd kétségbe esni, már látja, hogy ez nem csak futó válság Hjalmarnál, hanem Gregers hatása:

„GINA
Istenem, miért kellett ennek a szörnyű embernek betennie ide a lábát?”

A „szörnyű ember” pedig a valóságban is megérkezik, ugyanis Gregers lép a műterembe

A házaspár hangulata persze elég fagyos, ami az Olvasó számára teljesen érthető, Gregers viszont mintha nem erre számított volna:

„GREGERS
Hogy ilyen létfontosságú elhatározás után – most, hogy őszintén feltártátok a múltat, aminek alapján egész új életet fogtok felépíteni magatoknak – tiszta szívvel, közös erővel, amiben nem lesz helye képmutatásnak…

GREGERS
Én azt hittem, hogy amikor majd belépek az ajtón, a megtisztultság boldog s derűs fénye fogad mindkettőtök arcán. De ti ehelyett leverten, szomorúan…”

Súlyos mondatok ezek Gregers-től, és több fontos következtetés is lehet belőlük vonni:

  • Tényleg Gregers volt az, aki a séta közben elmondta Hjalmarnak Gina múltját.
  • Azt is tudjuk most már, hogy mi volt Gregers célja: azt hitte, hogy az őszinteség majd jót fog tenni a házaspárnak.
  • Gregers tehát idealista, ráadásul a rosszabbik fajtából. Olyan idealista, aki nem számol a következményekkel.
  • Hjalmar pedig nem olyan emelkedett jellem, mint amilyennek Gregers látni szeretné.
  • Ráadásul úgy tűnik, hogy Gregers nem mondott el mindent Hjalmarnak, hiszen Hedvig származásának kérdése nem került elő Gina és Hjalmar beszélgetésében, erről tehát Hjalmar valószínűleg – még – nem tud.

Gregers azt hitte, hogy a nagy titok kiderülése majd megtisztulást hoz Ginának, de főleg Hjalmarnak. Hát nem:

„GREGERS
Hát van ahhoz fogható élmény az életben, mint megbocsátani a bűnösnek és magunkhoz emelni a szeretet erejével?

HJALMAR
Nagyon keserű volt a pohár, Gregers. Azt hiszed, ilyen könnyű az embernek elfelejteni az ízét?

GREGERS
Nem; egy közönséges embernek biztos nem könnyű. De neked, Hjalmar!

HJALMAR
Jaj, Gregers, tudom, tudom én! Csak ne hajszolj, kérlek. Lásd be, hogy ehhez nekem is idő kell.”

Hjalmar tehát nem érzi a nagy megkönnyebbülést, a nagy megtisztulást, hanem szokásához híven halogatni kezd.

És bizony Gregers is rádöbben erre: „Hjalmar, te tényleg olyan vagy, mint a vadkacsa”

A negyedik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..