A két koldusdiák szereplői betűrendben

A bejegyzéshez kapcsolódó, ajánlott posztok:

Piskárosi Szilágyi

Márton

A Debreceni Református Kollégium híres matematika professzora. Két lánya Magda és Eszter, akik közül Magda készíti el azt a kardkötőt, ami a diákok közötti nagyerdei csata fődíja lesz, és ami majd felébreszti Veres Pistában a vágyat, hogy nemes legyen.

Később, a regény végén ő vezeti Debrecen városának küldöttségét Sárospatakra II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez, aminek célja, hogy halasztást kérjenek az adófizetés alól.

Pizsera apó A „szegények fuvarosa”, „aki bizonyos fogadás folytán jótékonyságból, ingyen fuvaroztatta az embereket – amikor kedve volt hozzá.” (6. fejezet)

Rozzant szekerén ő szállítja Dobos nénit és Dobos bácsit Szegedre Dobos néni Márta nevű húgához, amikor Dobosék tönkremennek és elárverezik mindenüket.

Két lovának neve: Beta és Fecske. Érdekesség, hogy a debreceni diákok között szokás, hogy a lovakról gúnyverseket költsenek.

Rácz Istók A végrendelkező öregasszony unokaöccse a 6. fejezetben. Az asszony rá hagyja az állatait (lábas jószágokat). Mellékszereplő, a cselekmény szempontjából nincs jelentősége, csak egyszer említik a nevét.
Rákóczi Ferenc Erdélyi fejedelem, a róla elnevezett szabadságharc vezetője, valós történelmi személy. A történetben eleinte személyesen nem sok szerepet kap, annál inkább a vagyona, amit Bercsényi Gyulafehérváron abban az elásott üstben rejt el, amit aztán Laci véletlenül megtalál.

Később aztán személyesen is alakítója lesz a Veres-fiúk sorsának, hiszen Pistára halálbüntetést szab ki, ami alól csak az utolsó pillanatban ad kegyelmet.

Rozsomák János Udvari intendáns, de valójában Bercsényi Miklós gróf álneve, bár sokáig nem derül ki, hogy Rozsomák és Bercsényi ugyanaz a személy. Főszereplő, mert vele megy Pista Bécsbe, illetve ő az, aki elrejti az üstnyi vagyont Gyulafehérváron.
Salitius Márton Apafi Mihály erdélyi fejedelem feleségének, Bornemissza Annának az orvosa. A cselekmény szempontjából nem fontos, csak egyszer jelenik meg a 7. fejezetben.
Schmidt István Híres tudós. A 7. fejezetben neki kellene eldöntenie, hogy Boér Kristóf és Apor Itván túlvilággal kapcsolatos vitájában kinek van igaza.
Sopronius Gábor Tudós felcser, aki megmenti Dobos néni életét, amikor az megbetegszik a fiai halála miatt. A cselekmény szempontjából nincs jelentősége, személyesen nem jelenik meg, csak egyszer utalnak rá a 2. fejezetben.
Szana Albert A gyulafehérvári ötvös. A cselekmény szempontjából nincs jelentősége, csak egyszer jelenik meg a 9. fejezetben, amikor végigkutatja a várost, mert híre ment, hogy az utcákon drágaköveket lehet találni. Ez csak félig igaz, mert nem minden utcán, csak azon, ahol Laci előző éjjel végigment, és lyukas zsebéből kihullott néhány drágakő.
Szentpályi Gabi Veres Laci és Pista debreceni iskolatársa. A cselekmény szempontjából nincs jelentősége, csak egyszer említik futólag a nevét.

„Nézd csak a Gencsy Miskát vagy a Szentpályi Gabit, az iskolatársainkat, mennyivel különb öklöket adott nekem meg neked az Isten, de azért mégis ők a hatalmasabbak.” (5. fejezet)

Szilágyi Eszter Szilágyi Mártonnak, a Debreceni Református Kollégium híres matematika professzorának lánya, Szilágyi Magda testvére.

Mellékszereplő, csak egyszer említik.

Szilágyi Magda Szilágyi Mártonnak, a Debreceni Református Kollégium híres matematika professzorának lánya. Ő készíti el azt a kardkötőt, ami a nagyerdei csata fődíja lesz, és ami felébreszti Veres Pistában a vágyat, hogy nemes legyen.

Sőt, nem csak nemes akar lenni, de teljesen egyértelmű, hogy Magdába is beleszeret, és a lány sem közömbös iránta, de egész a regény végéig kell várni, hogy egymásé lehessenek.

Szilágyi Márton Lásd: Piskárosi Szilágyi Márton
Teleki Mihály Apafi Mihály erdélyi fejedelem főtanácsosa, valós történelmi személy. Mellékszereplő, személyes nem jelenik meg a történetben, csak utalnak rá néhányszor.
Thoroczkay Mózes Erdélyi főúr Apafi Mihály fejdelem udvarában Gyulafehérváron. Mellékszereplő, a cselekmény szempontjából nincs jelentősége, csak egyszer jelenik meg a 7. fejezetben, amikor az urak a túlvilágról vitatkoznak.
Vak Bottyán Igazi neve Bottyán János, kuruc hadvezér, valós történelmi személy. Nevét azért kapta, mert egy csatában elvesztette a fél szemét.

A regényben Veres Pista, illetve álnéven Magday István parancsnoka, anélkül, hogy tudna arról, hogy Pista tulajdonképpen szökött rab, akit lopásért ítéltek.

Később Bercsényivel szemben akkor is kiáll Magday, azaz Veres Pista mellett, amikor megtudja, hogy mivel vádolják Pistát.

Veér István A gyulafehérvári urak egyike, akikkel Veres Laci az Arany medve fogadóban ismerkedik meg a 9. fejezetben. A többiek: Naláczi Farkas, Petki Gábor, Kovasóczi Miklós
Veres Ferenc Veres István eredeti neve. Dobos néni kereszteli át Ferencről Istvánra a saját meghalt fia után, amikor örökbe fogadja a Veres-testvéreket.
Veres István A regény főszereplője, a két koldusdiák egyike. A másik a testvére, Veres László

A történet során később felveszi a Magday István nevet, lásd ott.

Veres János A Veres-fiúk apja, akit Krucsay botoztat halálra. A cselekmény szempontjából személyének nem, csak a halálnak van jelentősége, mert a Veres-fiúk így árván maradnak, ezután kerülnek Dobos nénihez.
Veres László A regény főszereplője, a két koldusdiák egyike. A másik a testvére, Veres István
Veres Pál Veres László eredeti neve. Dobos néni kereszteli át Pálról Lászlóra a saját meghalt fia után, amikor örökbe fogadja a Veres-testvéreket.
Vőneki Jánosné Márta, Dobos néni húga. Amikor Dobos néniék tönkremennek, és Krucsay-hoz kerül mindenük, akkor Dobosék a néni Márta nevű húgához mennek.

„Dobosnénak Szegeden lakot a Márta öccse, férjezett Vőneki Jánosné. A sógornak számos bárkája és tutaja járt a Tisza vizén, egyike volt a legmódosabb fakereskedőknek: az megígérte, hogy alkalmazni fogja Dobost, a néni meg majd csak eltengődik a Márta mellett kegyelemkenyéren.” (5. fejezet)

A legnagyobb probléma, hogy Dobosék nem viheti magukkal Mártához a Veres-fiúkat.

-Vége-




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .