Arany János – Toldi Estéje – Olvasónapló

Hatodik ének

Ezalatt Bence a kis Budai házat takarítja, sepreget, port töröl, kifényesíti a temérdek fegyvert. Közben vidáman fütyörészik, énekel.

Hirtelen eszébe jut, hogy nem adott enni a lovaknak. Kiküldi a kapust, hogy etesse meg az öreg paripákat.

A kapusnak pont ez a feladat hiányzott. A vénember ugyanis retteg a lovaktól, soha nem volt dolga velük, nem is ért hozzájuk, fiatalabb korában varga volt, azaz mesterember.

Vargaként már csak a ló bőrével volt dolga, az állatokkal soha nem foglalkozott.

Fajét vakarva kerülgeti a lovakat, nem mer a közelükbe menni, mert szerinte elől harapnak, hátul meg rúgnak.

Nagy nehezen összeszedi a bátorságát és bevezeti a lovakat az istállóba, majd szénát tesz eléjük. A lovak azonban nem hajlandóak megenni az abrakot, csak a fejüket rázzák és nyerítenek.

Az öreg kapus kétségbe esetten rohan Bencéhez, aki kimegy, majd könnyesre neveti magát. A kapus ugyanis elfelejtette levenni a lovak fejéről, szájából a zablát. Vagyis a lovak nem nem akartak enni, hanem nem tudtak.

A vidám közjáték után nem sokkal megérkezik Toldi. Iszonyúan dühös, buzogányát úgy csapja az asztalra, hogy meggörbül alatta a fa.

Toldi Miklós azonban hirtelen rosszul le, tántorogni kezd, kidagad egy ér a fején, szédül.

Bence az utolsó pillanatban kapja el, látja, hogy ennek nem lesz jó vége.

Nagy nehezen egy padra fekteti, rájön, hogy Toldi haldoklik, megütötte a guta, vagy ahogy Bence mondja, megütötte a harag.

A megütötte a guta kifejezés – vagy másik alakjában a megütötte a szél, azaz szélütést kapott – a néphiedelem szerint azt jelenti, hogy valakit megütöttek a szélben utazó boszorkányok. Később a szél a guta szóra változott. A guta a latin gutta (csepp) szóból származik, mert a korabeli orvosok úgy gondolták, hogy a gutaütést az agyról leváló cseppek okozzák. Valójában agyvérzésről van szó.

Bence kétségbe esetten próbálja ápolni Toldit, kérdezgeti tőle, hogy milye fáj, miben tudna segíteni: esetleg egy jó pohár bor, vagy egy masszírozás segítene-e a gazdáján.

Toldi azonban tisztában van a helyzetével, tudja, hogy közeleg a vég, ezen nem tud segíteni se Bence, se bor, se masszírozás.

Bence szomorúan, könnyezve félrevonul az ablakhoz. Kipillantva látja, hogy királyi fegyveresek veszik körül a házat.

Érkezik Allaghi Simon a király testőr és nagy hangon jelenti be, hogy Toldi Miklós ezennel fogoly, kövesse a katonákat a várba.

Allaghi csak ekkor látja meg a fekvő, haldokló Toldit. Azonnal lejjebb engedi a hangját, kérdezi, hogy miben segíthet.

Toldi csak annyit kér, hogy ezt az utolsó óráját hagyják még meg szabadnak. Nemsokára már úgyis mindegy lesz.

Allaghi rohan vissza a várba jelenti a királynak, hogy Toldi haldoklik. Lajos király elszomorodik, az nem lehet, hogy a híres vitéz, Toldi Miklós éppen a dicsősége napján, halljon meg egyedül.

A király parancsolja, hogy hozzák a köpenyét és csupán Allaghi és két szolga kíséretében siet Toldi házához.

Szerencsére  király még – éppen – életben találja Toldit. Leül mellé egy székre és elmondja, hogy nem mint Lajos, Magyarország királya érkezett, hanem mint Lajos, Toldi barátja.

Toldi kis időre egészen magához tér, megörül neki, hogy mellette van a király. Tiszta hangon kér bocsánatot Lajostól, ha valaha valamiért megsértette, nem akarattal tette, mindig a király és az ország érdekeit védte.

Toldi ezután azt mondja, hogy most végrendelkeznie kéne, de nincs semmi vagyona, csak az öreg Bence, azt kéri a királytól, hogy vigyázzon a vén szolgára.

És vigyázzon Magyarországra és a magyar népre is.

Toldi tekintette ezután elhomályosodik, meghalt.

A király – kezében Toldi kezével – nem veszi észre, hogy Toldi már meghalt. Arról beszél, hogy mindig a magyarok érdekeit nézte békében és háborúban egyaránt. Külföldieket és azért fogadott az udvarába, hogy tanítsák a magyarokat, hogy műveltebbek, finomabbak legyenek.

Lajos csak ekkor veszi észre, hogy Toldi Miklós, az ősz vitéz meghalt, bár még mindig erősen fogja Lajos kezét.

A király rendelkezik Toldi temetéséről, egyszerű vaskoporsóban temessék el.

Sötét van már, mikor a fáklyás gyászmenet megindul Budáról. A sötétben úgy néz ki, minta csillagok sora vonulna. Az utcákat, sikátorokat, ablakokat újra elözönli a tömeg, de most némán hallgat mindenki.

Rákosmezőn, a Duna partján átrakják a vaskoporsót egy másik kocsira, azzal viszik Toldi testét Nagyfaluba.

Három nappal később a Toldi ház kertjében már halom emelkedik azon a síron, amit Toldi a saját kezével ásott. A síron nincs semmilyen jelzés, kereszt, vagy márvány síremlék.

Csak Bence áll a sír mellett és sír.

„Egy ásót ütött le, arra támaszkodék,

S elborítá a sírt havával az ég.”

-Vége-