Negyedik jelenet – Dolgozószoba.
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Faust Mefisztó |
Húsvét hétfő | Faust dolgozószobája |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
A dolgozószobába már csak Faust és a fekete kutya lépnek be, Wagner nem szerepel ebben a jelenetben.
Faustot ismét nagy gondolatok foglalkoztatják, monologizálni kezd, azaz csak kezdene, mert minden egyes alkalommal, amikor elmerülne a gondolataiban, a fekete kutya megzavarja (futkosással, nyüszítéssel, ugatással)
Faust megpróbálja rendre utasítani a kutyát, mondván, hogy illene jól viselnie magát, ha már egyszer Faust befogadta.
A kutya azonban mindig csak addig marad nyugton, amíg Faust újra el nem merül a gondolataiban, akkor megint csinál valamit, amivel kizökkenti Faustot.
Mivel tudjuk, hogy a fekete kutya az ördög, így az is érthető, hogy miért zavarja meg mindig Faustot, így akarja elterelni a figyelmét a komoly gondolatokról.
Faustnak az is feltűnik, hogy a kutya állandóan a bejárati ajtó küszöbét szagolgatja, kaparja, de egyelőre nem tudja, hogy miért.
Faust ezután, hogy elterelje figyelmét, felüti a görög nyelvű Bibliát, és nekiáll, hogy németre fordítsa János evangéliumát, de már az első mondatnál elakad.
Ehhez tudni kell, hogy Faustnak a görög logos szó okoz problémát. A legtöbb Bibliában a logost igének fordítják, vagyis az első mondat az elfogadott magyar fordítás szerint így hangzik (a Károli Biblia szerint) : „Kezdetben volt az Ige, és az Ige vala az Istennél, és isten vala az Ige”
A logosnak azonban más fordítása is elképzelhető, és akkor egészen más értelmezést kap mind a mondat, mind János evangéliuma. Ez okoz problémát Faustnak, aki többféle fordításon is elgondolkozik – már amikor a fekete kutya hagyja: Kezdetben volt a szó, Kezdetben volt az értelem, Kezdetben volt az erő, Kezdetben volt a tett.
Egyik lehetőség sem nyeri el a tetszését, gondolatai és érvei tulajdonképpen a korszak egyik bonyolult filozófiai problémáját mutatják be.
A fekete jószág azonban mindig félbe szakítja, míg végül Faust úgy dönt, hogy kiküldi a kutyát a szobából.
A fekete kutya teste azonban ekkor átalakul, megnyúlik, megnő, kezd alakot váltani.
Faust persze megijed ettől a jelenségtől és védekezésül a Salamon kulcsa című könyvből kezdi el idézi a négyes rontás igéjét.
A Salamon kulcsa (Clavicula Salamonis) egy híres, 16. századi, varázsigéket tartalmazó kézikönyv.
Az kutya átalakulására persze semmilyen hatással sincs a varázsige, a füstből egy vándordiák alakja bontakozik ki.
Amikor Faust látja, hogy a kutya nem egy szörnnyé, csak egy diákká alakult át, akkor egy kicsit megnyugszik, és tréfának fogja fel a dolgot, de azért még kissé bizonytalan:
„Faust: Mi a neved?
Mefisztó: kérdésnek kicsinyes
attól, ki megvetéssel néz a szóra,
ki látszatokba sose vesz,
csupán a lényeg mélye vonzza.”
Vagyis Faust első megérzése volt a helyes, a kutya valóban egy „szörnnyé” alakult át, az ördöggé.
Faust és Mefisztó beszélgetése ezután arról szól, hogy mi is az ördög, és annak lényege:
„Mefisztó: A tagadás a lényegem!’
Mefisztó – nagyon leegyszerűsítve – arról beszél, hogy ő is az egész, azaz a Világmindenség része, annak megfelelő működéséhez rá is szükség van.
Faustot felvillanyozza mind Mefisztó megjelenése, mind pedig a vele való vita lehetősége, azonban hamar kiderül, hogy Mefisztó kényelmetlen helyzetbe került:
„Fogunk még erről értekezni,
ha eljutunk annyira!
Elillannom megengeded hát?”
Faust nem érti, hogy Mefisto miért kér engedélyt tőle a távozáshoz, hiszen ő az ördög, azt csinál, amit akar. Mefisztó válasza meglepő:
„Megvallom hát! hogy innen elszaladjak,
megtiltja egy picinyke gát:
küszöbödön az a lidércláb!”
Így már érthető, hogy korábban miért kaparta a fekete kutya a küszöböt. A lidércláb itt a pentagrammát jelenti.
A pentaagramma (vagy boszorkányszög) egy vonallal megrajzolható szabályos ötszög, ami a középkorban a babona szerint távoltartott a szellemeket (és az ördögöt) az így megjelölt helytől.
Faust azonban értetlenkedik és logikus kérdéseket tesz fel: ha az ötszög ott van a küszöbön, és az a feladata, hogy távol tartsa az ördögöt, akkor Mefisztó hogyan tudott bejönni a szobába?
Bár a helyzet elég kínos, Mefisztó kénytelen válaszolni:
„Nézd meg! hibája van a bűvös jelnek:
egyik szöge, a kifelé való,
kissé nyitott itt, nem találod?”
Vagyis a pentagramma nem teljesen szabályos.
„Nem látta meg az eb szobádba beugorva,
de most másképp áll a dolog:
mint ördög ki nem juthatok.”
Faust persze felteszi a következő logikus kérdést: ha nem mehet az ajtón, miért nem megy az ablakon?
„Mert hát szellem- s ördögre az a törvény,
hogy ott mehet ki csak, ahol besompolygott.
Be mindenütt szabad – ki törvényszabta út van.”
Faust elcsodálkozik azon, hogy a pokolban is vannak törvények, de alapvetően rettentően élvezi, hogy foglyul ejtette az ördögöt!
„Pokolban törvény? Sose tudtam.
Tetszik nekem. Ez hát annyit jelent,
veletek, uraim, szerződhetik az ember?”
Mefisztónak azonban egyre kényelmetlenebb ez a szituáció. Az ördög nincs hozzászokva ahhoz, hogy fogságban tartsák, ráadásul tulajdonképpen a saját hibájából került ebbe a helyzetbe.
Közli Fausttal, hogy igen, lehet az ördöggel szerződést kötni, fognak is még erről majd később beszélgetni, de most engedje őt el Faust.
„Most hadd megyek! Visszajövök legott,
s kérdezhetsz bármit a világon.”
Faust azonban nem ijed meg, úgy van vele, hogy nem sűrűn adódik arra alkalom egy ember életében, hogy fogságba ejtse, azaz kiszolgáltatott helyzetbe hozza az ördögöt, tehát ki kell használni a helyzetet.
Mefisztó azonban mégiscsak az ördög, olyan könnyen azért nem lehet kibabrálni vele. Szellemeket idéz meg, akik énekükkel elaltatják Faustot:
„[…] Hogy elcsípj ördögöt, nem vagy még az az ember.”
Ezután ráparancsol a szobában motoszkáló patkányra, hogy rágja ki a küszöböt ott, ahol a pentagramma vonalai egyébként sem érnek össze.
Vagyis Mefisztó sikeresen kiszabadul, miközben Faust alszik:
„No, Faust, aludj tovább, míg újra itt vagyok.”
Mefisztó távozása után nem sokkal Faust ébredezni kell. Nehezen hiszi el, hogy valóság volt az ördöggel való találkozás, ezért végül úgy dönt, hogy csak álmodott:
„Ó jaj, hát becsapódtam újra?
Látások tűnté azzal maradok,
hogy álmom a Sátánt idehazudta,
s egy pudli volt, mely itthagyott!”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!