Sörbynétől fontos mondatok hangzanak el, amik továbbgördítik a cselekményt:
„SÖRBYNÉ
[…] Mert hogy talán van, aki úgy látja, hogy remek partit csinálok, és micsoda szerencsém van nekem; és persze bizonyos értelemben tényleg szerencsés is vagyok. Én azonban úgy gondolom, hogy ebben a házasságban én semmivel sem kapok többet, mint amennyit magam beleadok. Hűséges leszek hozzá, és soha el nem hagyom. De ami ennél is több, én leszek az, aki a gondját fogja viselni, aki ápolni fogja, mint senki, amikor most már nemsokára magatehetetlen lesz.
HJALMAR
Magatehetetlen?
GREGERS
(Sörbynéhez) Kérem, ne folytassuk most ezt a témát.
SÖRBYNÉ
Nincs már értelme tovább titkolni, bármennyire szeretné is. Werle meg fog vakulni.
HJALMAR
(elképedve) Meg fog vakulni? Hát nem furcsa? ő is?”
Ginának most még sikerül elütnie a dolgot azzal, hogy Werlén és Hedvigen kívül sok mindenki más is meg fog még vakulni a világban, ezzel sikerül elterelni Hjalmar figyelmét.
Sörbyné még átadja Werle üzenetét Hjalmarnak, ami szerint, ha bármire szüksége van, csak szóljon neki nyugodtan.
Ezt mondjuk nem kellett volna, hiszen Hjalmar az öreg Werlében új ellenséget talált magának, éppen ezért Hjalmar a pillanat hevében erős fogadalmat tesz:
„HJALMAR
Ismétlem, tehát fel fogom keresni könyvelőjét, Graberg urat, és számlakivonatot fogok kérni tőle azokról az összegekről, amelyekkel adósa vagyok a főnökének. Megfizetem ezt a becsületbeli tartozást. Hahaha! „Becsületbeli tartozás” – milyen találó! De ne is beszéljünk róla többet. Mindent vissza fogok fizetni Werlének – ötszázalékos kamattal.”
Gina persze kiakad ezen, hiszen az Ekdal-családnak ételre sincs mindig pénze, de Hjalmar megállíthatatlan:
„HJALMAR
Mondja meg, kérem, a jövendő férjének, hogy fáradhatatlanul dolgozom a találmányomon. Továbbá azt is, hogy emberfeletti munkámhoz egyedül az a vágy adja az erőt, hogy megszabaduljak a megalázó adósság terhétől. Ez találmányom egyetlen célja. Minden belőle származó anyagi hasznomat az ön jövendő férje költségeinek megtérítésére kívánom fordítani.”
Figyeljük meg, hogy megint a mindenre jó találmány kerül elő, amiből Hjalmar először az apja becsületét akarta helyreállítani, aztán Hedvig boldogulását akarta elősegíteni, most pedig Werle támogatását akarja visszafizetni.
Sörbyné távozik, Hjalmar szavaiból pedig kiderül, hogy megint Gregers hatása alatt cselekedett:
„HJALMAR
Hát, – Gregers; ez is megvolna. Most végre leráztam ezt a nyomasztó adósságot.
GREGERS
Hamarosan, Hjalmar; hamarosan lerázod.
HJALMAR
Mondd, korrektül viselkedtem, nem?
GREGERS
Az az ember vagy, Hjalmar, akinek mindig is hittelek.”
Ebből látszik, hogy egyrészt Hjalmar nem hisz igazán Gregers ideáljaiban, csak Gregersnek akar megfelelni, másrészt meg lehet, hogy Gregers valóban jót akart, de közreműködésének köszönhetően Hjalmar éppen most verte mérhetetlen adósságba a családját.
A negyedik felvonás olvasónaplójának még nincs vége, kattints a következő oldalra a folytatáshoz!