Jumurdzsák jellemzése

5. Jumurdzsák a török táborban

Jumurdzsák következő felbukkanása a 2. rész 7. fejezetében történik. Ekkora már túl vagyunk Gábor pap sikertelen merényletén, amiben maga a pap is súlyosan megsérült és fogságba került Tulipánnal és Gergővel együtt.

Gergőt a több rabbal együtt hajtják a törökök. Jumurdzsákkal az esti szálláshelyen találkozik (véletlenül) össze, amikor a török az őröket ellenőrzi. Gergő annyira egyedül van, annyira magányos, hogy szinte megörül végre egy ismerős arcnak.

„Szinte megörült, mikor Jumurdzsákot pillantotta meg. A váltakozó őröket rendezte, s kivont kard volt a kezében.

– Jumurdzsák! – kiáltott rája, mint ahogy valaki a régi ismerőseit üdvözli.

Mert az elhagyatottság kínos érzésétől akart szabadulni.”

Jumurdzsák is meglepődik. Kettejük beszélgetéséből kiderül, hogy Jumurdzsák a mecseki erdőben történt fogságba esése, azaz 8 éve próbál Gábor pap és az amulettje (most már tudjuk, hogy egy gyűrű) nyomára bukkanni.

Értesülünk Jumurdzsák egy további külső tulajdonságáról is.

„Ahogy a kardját hüvelybe tette, látni lehetett, hogy a bal keze el van nyomorodva. Úgy álltak az ujjai, mintha egy csipet sót vett volna fel valamikor, s az ujjait nem bírta volna többé szétmozdítani.”

Jumurdzsák Gergőtől azt is megtudja, hogy az általa olyan régóta keresett pap is a táborban van, és hogy őt gyanúsítják a szultán elleni merénylettel.

Jumurdzsák tehát felkeresi a papot, aki súlyosan megsebesült, amikor megpróbálta felrobbantani a szultánt.

„- Az amulettemért jöttem – szólt a török alázatosan. – Neked az semmi. Nekem benne van minden erőm. Mióta nincs velem, szerencsétlen vagyok mindenben. Házam volt a Boszporusz partján: gyönyörű kis palotám. Azért vettem, hogy öregségemre oda telepedjek. A ház megégett. A benne volt kincseket ellopták. A karomat egy csatában átszúrták. Nézd a bal kezemet: talán örökre nyomorék.”

Jumurdzsák még azt is felajánlja, hogy megpróbálja megmenteni a papot a merénylet-kísérlet következményeitől. A pap azonban nem válaszol, csak fekszik az ágyon, Jumurdzsák pedig egyre kétségbeesetten próbálja visszakövetelni az amulettjét.

Figyeljük meg, hogy Jumurdzsák számára mennyire fontos az amulett. Minden korábbi szerencsétlenségét annak tulajdonítja, hogy nem volt nála az amulett. Jumurdzsák tehát babonás.

Jumurdzsáknak azonban nincs szerencséje, nem kapja vissza a gyűrűjét, még csak azt sem tudja meg, hogy mi lett az amulett sorsa. Ugyanis a pap nem válaszol neki, sőt az olvasó számára világossá válik, hogy Gábor pap valószínűleg már akkor halott volt, amikor Jumurdzsák belépett hozzá a sátorba.

6. Jumurdzsák, a török dervis

(Anti)hősünk legközelebb a 3. rész 5. fejezetében bukkan fel újra. Emlékezzünk rá, ez a rész szól a konstantinápolyi kalandról, amikor Gergő, Vicuska, Mekcsey és a két Török fiú megpróbálják kiszabadítani a Héttoronyban raboskodó Török Bálintot.

Gergőék álruhában, török deliknek (zsoldos lovas katonáknak) álcázva magukat utaznak Konstantinápoly felé, amikor az egyik pihenőhelyen találkoznak egy török dervissel.

„A két deli mellé egy félszemű, mezítlábas dervis telepedik. Semmi más ruha nincs rajta, csak egy bokáig érő, rozsdaszínű szőrköpönyeg. A köpönyeg madzaggal van körülkötve a derekán, s a madzagon olvasó és kopott kókuszdiócsésze lóg. A fején nincs süveg. Hosszú, kócos haja csomóba van kötve. Az a süvege. A kezében rézholdas, hosszú bot. Ruhája szürke az úti portól.”

Gergő szinte azonnal felismeri a török dervisben Jumurdzsákot, aki viszont nem ismeri fel Gergőt. Beszélgetésükből kiderül, hogy Jumurdzsák még mindig az amulettjét keresi. Meg van győződve ugyanis arról, hogy életének minden szerencsétlensége annak köszönhető, hogy elvesztette az amulettjét. Ezért öltött dervis ruhát és ezért zarándokol Mekkába és ezért vezekel ezeregy napon keresztül.

A pihenőhelyen megszállt egy török aga is, aki éppen vacsorázik, míg Gergő és Jumurdzsák beszélgetnek. Vacsora után a török aga bort iszik és minden korty előtt rikolt egy nagyot. Gergő elcsodálkozik ezen, de Jumurdzsák elmagyarázza neki a kiabálás okát.

„- Hát tudd meg, hogy az aga azért rikolt, hogy a lélek lekotródjék a fejéből a lábába, amíg iszik. Mert a lélek a fejben lakik, és a másvilágra száll, mikor meghalunk. Ott pedig, tudod, hogy a borivásért megbüntetik az igazhívőt.

… De már én csak azt gondolom, hogy nem jó az efféle mesterkedés.”

FIGYELEM! figyeljük meg, hogy mekkora változás állt be Jumurdzsák viselkedésében a regény eleje óta. A portyázó, harácsoló, bort vedelő, az alkohol fogyasztást tiltó vallási előírásokat figyelmen kívül hagyó török janicsárból vallásos vezeklő lett. Jumurdzsák valóban hisz abban, hogyha betartja az iszlám szabályait és letölti a kijelölt vezeklési időt, akkor megtalálja az amulettjét, és újra szerencsés lesz, sőt reméli, hogy talán még újra katona is lehet belőle.

Ez a változás Gergőnek is feltűnik.

 „- Bámulatos, hogy ilyen okos ember, mint te vagy…

– Allah előtt senki sem okos. Férgek vagyunk.”

Ebben a fejezetben további adalékokat is megismerünk Jumurdzsák személyiségéről. Gergő és barátai ugyanis lelepleződnek az aga előtt és kénytelenek menekülni. Az aga embereivel és Jumurdzsákkal üldözik őket, azonban Gergőék csellel (felrobbantják a szekerüket) elmenekülnek előlük. A robbanást csak az aga és Jumurdzsák élik túl.

Az aga ekkor felajánlja Jumurdzsáknak, hogy szegődjön el hozzá szolgának.

„- Szolgának? – kérdezte megütődve a dervis.

De aztán alázatosan lehajtotta a fejét.

– Ahogy parancsolod.”

Figyeljük meg tehát, hogy a büszke, határozott, félelmet nem ismerő harcos janicsár Jumurdzsák hogyan lesz alázatos, hogyan vállalja még a szolgaságot is. Úgy gondolja, hogy ez is a vezeklés része, amit azért mért rá Allah, hogy megtalálhassa az amulettjét, ezáltal visszakapva a szerencséjét.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!