Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Első rész – Olvasónapló

A báró Behenczyek:

Nem messze a nedeci vártól áll a Behenczyek kastélya. Nagy, de romos kastély, omladozó szobákkal és egy harangtoronnyal, amiben csak akkor kondul meg a harang, ha valahol a világban meghal egy Behenczy.

A kastélyban csak hárman laknak, báró Behenczy Pál, a fia, báró Behenczy Károly és Rozsákné, a szakácsné és mindenes.

Az elhanyagolt állapotoknak pedig az az oka, hogy az öreg Behenczy fiatalabb korában elkártyázta és nőkre költötte azt az óriási vagyont, amit az apja hagyott rá. A két bárónak mostanra a romos kastélyon kívül semmije sem maradt, már a kastélyhoz tartozó földeket is régen eltékozolták.

Semmirekellő, léha alak mindkét Behenczy, akik úgy gondolják, hogy mivel nemesek, bárók, ezért egyetlen dolguk van az életben, az pedig a szórakozás.

Az, hogy még nem haltak éhen, csak annak köszönhető, hogy Behenczy Pál felesége, aki már régen nem élt  a báróval és külön vagyona volt, halálakor évjáradékot hagyott rájuk: minden évben 10-10 ezer forintot kapnak. A járadékot félévente kapják, vagyis hathavonta 5-5 ezer forintot. A bárók ilyenkor rögtön elutaznak egy nagyvárosba, hogy minél gyorsabban elverjék a pénzt. Eszükbe sem jut takarékoskodni, az nem nemeshez méltó.

„A vitaliciumot félévenként kapták, s volt akkor hegyen-völgyön tivornya, muri, míg az összegből tartott. A fiú Bécsben lumpolt, az apa Pesten vagy megfordítva, de sohasem együtt. Hanem iszen mennyi ideig tartott nekik ötezer forint. Tíz-húsz napig! A félév első hónapjának végén már összehozta őket a nyomor a trencséni ősi kastélyban, ahol aztán úgy tengették életüket öt hónapig (mire ismét eljön a kiröpülés ideje), mint Toldi Miklós lova.”

Most éppen megint a romos kastélyban vannak mindketten, várják, hogy elteljen valahogy az idő a következő 5000 forintig. Éheznek, fáznak, magányosak. Ekkor elhatározzák, hogy Károly elmegy a krivánkai paphoz, aki régi iskolatára volt és kölcsönt kér tőle.

Amikor Károly visszatér, nagy hírt közöl apjával:

„- A krivánkaiak templomot építettek, amint tudod, a tornyuk is készen van már, csak a harang hiányzik bele. A pap elbeszélte, hogy együtt van a pénzük a harangra, kerek hatszáz forint, s hogy holnap indulnak Besztercebányára megvenni. Bárcsak olyan harangot kaphatnának – mondá -, mint ez a mienk a toronyban. Szóból szó lett, atyám, eladtam nekik a harangunkat!”

Apja reakciója azonban meglepő:

„- Alávaló korcs fajzat! – kiáltá rikácsolva, az öklével rohanván a fiúnak, ki az ajtó felé hátrált. – Hát volna lelked elpocsékolni a szent harangot, mely ősatyáidat elsiratta? Nem! Soha, soha! Takarodj ki a házamból, elfajzott utód. Sohasem akarlak látni többé. Én kikergetlek innen és megátkozlak.”

Az Olvasó egy pillanatra még együtt is érez az öreg báróval, szimpatikus, hogy legalább a régi családi harangot nem engedi eltékozolni. Hamarosan kiderül azonban, hogy csak színjáték az egész, az öreg felháborodása csak tettetett, azért kergette el a fiát, hogy ő egyedül adhassa el a harangot és csak az övé legyen a 600 forint.

A történet két szála pedig akkor egyesül, amikor a fiatal Behenczy gróf – miután apja elkergette –, a nedeci várba megy gróf Pongrácz Istvánhoz.

„Az elkergetett fiú egyenesen Nedec várába tartott, beállítván Pongrácz Istvánhoz, megvedlett ruháiban, lucskosan, zúzmarásan, veres orral, veres fülekkel, úgy nézett ki nagy smaragdzöld köpenyében, mint egy garabonciás diák.”

Az első rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..