Károly ismeri a gróf hóbortos természetét és mint igazi szélhámos, ennek megfelelően viselkedik. Elmondja, hogy azért jött a grófhoz, hogy felajánlja neki ősi kardját és hadi szolgálatait, és azért kellett eljönni otthonról, mert az apja el akarta adni az ősi családi harangot, ami mélységesen felháborította Károlyt és inkább eljött otthonról, mint ilyen szentségtörésben részt vegyen. Az Olvasó persze tudja, hogy ez mind hazugság.
Pongrácz Istvánnak tetszik Károly története és beleegyezik, hogy a báró a várban maradjon, azonban valamit dolgoznia kell, mert Pongrácznál mindenki csinál valamit. Kiderül, hogy Károly korábban orvostanhallgató volt, ezért a gróf megteszi őt udvari orvosnak.
Pongrácz feltesz egy érdekes kérdést is Behenczynek: ha már a báró orvos, akkor vizsgálja meg őt és mondja meg, örült-e?
A kérdésből látszik, hogy maga Pongrácz is érzi, hogy valami nem stimmel az életével, hogy csak akkor érzi jól magát, ha középkori várúrként viselkedhet és csatázhat. Fél attól, hogy esetleg valóban őrült.
Behenczynek a szeme se rebben, csak annyit kér a gróftól, hogy számoljon visszafelé tíztől. A gróf megteszi.
„- Hát látod, a megbomlott elme kerekei még járnak, a bolond ember is beszél még, gépiesen, szavakat, mondatokat, amikben összefüggés is van, amiket megszokott, órákig el lehet vele beszélni, anélkül, hogy csak egyet is zökkenne a logikája. A bolond ember számolni is tud, mert már megszokta, hogy az egy után a kettő jön, majd a három és így tovább, de a visszafelé számoláshoz már a megbomlott elmegépezet nem elegendő; ahhoz az elmének bizonyos feszereje kell. Ez csalhatatlan módszer. Az egyetemen nem tanítják, de a kuruzsló aggastyánok a nép közt erről ismerik meg a beteg elmét.”
Tehát a gróf nem örült. Ezzel mindenki elégedett, Pongrácz is, hiszen egy orvos mondta ki, hogy nem örült és Behenczy is, mert van szállása és ellátása, amíg a következő 5000 forintot meg nem kapja.
Közben Pongrácz István nagy hírt kap: a közeli budetini vár – ahol császári katonaság állomásozik – parancsnoka, aki egyébként rokona Pongrácznak, eljön hozzá azzal, hogy nyáron hadgyakorlatot akarnak tartani és arra gondoltak, hogy egy igazi várat vennénk be, a gróf várát.
Pongrácz István természetesen azonnal beleegyezik a dologba, erre várt már régen, igazi háborút vívhat, igazi katonák ellen. Persze csak hadgyakorlatról van szó, de Pongrácz számára ez akkor is előrelépés. Azonnal megkezdődnek az előkészületek.
A felkészülést azonban megszakítja egy váratlan közjáték. A gróf egy nap a kertjében sétálva lát egy gyönyörű rózsát:
„A kertész nagyra volt vele, magasztalta:
– Arra való, hogy egy királyné keblén hervadjon el!
Pongrácz bosszúsan morogta:
– Hallgass, oktondi! Hol vegyek én a te rózsádnak egy királynét!
– Van a környéken elég szép leány. Ott van a Motesiczky kisasszony – jegyzé meg Pamutkay ezredes, aki szerette volna megházasítani urát a vagyonos kisasszonnyal -, különb az, mint egy királyné.
– Hát küldjétek el neki, mit bánom én.”
A rózsát elküldik a hölgynek, aki cserébe Cervantes Don Quijote című könyvét küldi a grófnak. A könyv nagy hatással van a grófra, még a hadgyakorlatot is lemondja
Figyeljük meg Mikszáth szándékos utalását. Don Quijote ugyanolyan alak, mint Pongrácz, ugyanúgy a múltban él és szélmalomharcot vív a fejlődéssel, nem tud beilleszkedni a jelenébe.
Az első rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!