Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg – olvasónapló

Ne ijedjetek meg a 27 fejezettől, a kisregény – és ezért az olvasónapló – egyáltalán nem hosszú. A fejezetek többsége rövid, van amelyik csak néhány sor!

A kisregény egy néhány soros ajánlással kezdődik:

„Léon Werth-nek

Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentsé­gem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyerek­nek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:

Léon Werth-nek,
amikor még kisfiú volt.”

Léon Werthről annyit érdemes tudni, hogy mély barátság fűzte Saint-Exupéry-hoz, és hozzá hasonlóan szintén író (is) volt, közel 30 könyve jelent meg.

A szoros barátság ellenére azt azért nem lehet mondani, hogy ugyanolyan politikai nézeteik lettek volna, mert Saint Exupéry nemesi család sarjaként hagyományos katolikus nevelést kapott és követett, míg Werth egész fura nézeteket vallott: zsidó anarchista bolsevik volt. (Nem baj, ha ez így hirtelen nem mond Neked semmit, ezt a felnőtt olvasók többsége sem tudja )

Ami viszont közös volt kettejükben: mindketten elítélték a sztálinizmust és a nácizmust, utóbbi ellen mindketten aktívan harcoltak is.

Werth feleségével együtt részt vett a francia ellenállási mozgalomban, lakásukon francia zsidókat és angol pilótákat bújtatva.

Saint-Exupéra pedig pilótaként szolgált a francia felderítőknél, akkor is, amikor 1944-ben, utolsónak tervezett bevetésén eltűnt.

Első fejezet:

A regényt a szerző egyes szám első személyben kezdi, és elmeséli, hogy hat éves volt, amikor egy őserdőről szóló könyvben látott egy képet, amin egy óriáskígyó éppen egy vadállatot nyel le. Megkapjuk a képet is:

A kép felkelti az akkor kisfiú szerző képzeletét és ennek hatására ő is elkészíti első rajzát:

A rajzot megmutatja a felnőtteknek is, és megkérdezi tőlük, hogy nem félnek-e tőle. A felnőttek természetesen értetlenkednek, hiszen miért kéne félni egy kalaptól?

A kép azonban valójában nem egy kalapot ábrázolt, hanem egy óriáskígyót – kívülről –, ami lenyelt egy elefántot.

A hat éves kisfiú szerint ez egyértelmű, de hogy a felnőttek is megértsék, lerajzolja a helyzet belülről is:

A felnőtteknek ez persze már sok volt, és inkább azt ajánlották a hat éves Saint-Exupéry-nak, hogy ne óriáskígyókkal, meg elefántokkal foglalkozzon, hanem inkább földrajzzal, történelemmel, meg nyelvtannal.

Ez tulajdonképpen egy példázat, ami azt mutatja meg, hogy mennyire más a felnőttek gondolkodása, mint a gyerekeké, a gyerekeknek mennyivel több fantáziájuk van, mennyivel kreatívabbak.

„A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”

Kérdés, hogy hová tűnik a fantáziánk és a kreativitásunk, ami gyerekként meg megvolt, mire felnövünk?

A hat éves Saint-Exupéry-nek el is megy a kedve a rajzolástól, és úgy tesz, ahogy a felnőttek mondják: „komoly” dolgokkal foglalkozik, már persze, ami a felnőttek szerint komoly, és felnőttként pilóta lesz belőle.

Azt a szerző is elismeri, hogy pilótaként valóban nagy hasznát vette a földrajznak, meg a matematikának, de ettől még nem változott meg a véleménye a felnőttekről. Akkor sem, amikor már ő maga is felnőtt lett.

Ha esetleg mégis találkozott egy olyan felnőttel, aki „értelmesebbnek” tűnt, akkor megmutatta neki az első rajzát. A válasz azonban általában kiábrándítóan ugyanaz volt: „Ez egy kalap”.