Tizenkilencedik fejezet:
A humoros fejezetben a kis herceg „találkozik” a visszhanggal.
Felmászik ugyanis egy hegyre, amin nagyon elcsodálkozik, hiszen még soha nem látott hegyet: a bolygóján lévő vulkánok csak a térdéig értek és zsámolynak használta őket.
„- Jó napot! – mondta találomra.
– Jó napot!… Jó napot!… Jó napot!… – válaszolta a visszhang.
– Ki vagy? – kérdezte a kis herceg.
– Ki vagy… ki vagy… ki vagy… – felelte a visszhang.
– Légy a barátom, olyan egyedül vagyok – mondta.
– Egyedül vagyok… egyedül vagyok… egyedül vagyok – felelte a visszhang.”
A kis herceg pedig levonja a következtetést eddig Földön szerzett tapasztalataiból:
„Milyen furcsa bolygó! – gondolta a kis herceg. – Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós. És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik… Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést…”
Ez a fejezet komoly társadalomkritikaként is felfogható. Ne feledjük, Saint-Exupéry a Második Világháború alatt írta a regényt, amikor Európában hódított a nácizmus és a fasizmus: olyan eszmék, amik nem tűrték meg az egyéni gondolkodást, azt kellett vallani és gondolni, amit a központi hatalom akart.
A szomorú ebben az, hogy nagyon sok embernek ez nem is okozott nehézséget…
Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!
jó ötödikes, vagyok picit depis a könyv de ezzel a naplóval könnyebben megértem!!
Kedves Martin!
Ez volt a cél! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Üdv zsiráf nagyon tetszik nekem ez az olvasó napló!!!!! Nagyon hasznomra est…
Kedves Kiss Bika!
Örülök, hogy tetszik! 🙂
Üdv:
Zsiráf