Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Tizedik fejezet

A kis herceg sorra látogatja a környéken lévő bolygókat. Az első a 325-ös számú, amin egy király lakik:

„Az elsőn egy király lakott. A király, bíborban és hermelinben, egy nagyon egyszerű, de méltó­ságteljes trónuson ült.”

A király bolygója ugyanolyan kicsi, mint a kis hercegé, és az egészen nem fér el más, csak a trónus, amin a király ül, és a teljes bolygót beborítja a király palástja.

A király persze megörül a kis hercegnek, hiszen egyedül van:

„- Hohó! Itt egy alattvaló! – kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.”

Furcsa király volt a bolygó lakója:

„Mert a király föltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy tiszteljék a királyi tekintélyét. Semmiféle engedetlenséget nem tűrt: abszolút uralkodó volt. De mivel ugyanakkor jóságos is volt, értelmes parancsokat osztogatott.

„Ha egy generálisnak megparancsolnám – mondogatta -, hogy változzék tengeri madárrá, és a generális nem engedelmeskednék: ebben nem ő lenne a hibás. Én lennék a hibás miatta.”

Vagyis a király szerint csak olyan parancsokat szabad kiadni, amit az alattvalók végre is tudnak, vagy akarnak hajtani.

Ezzel persze csak az a baj, hogyha a király akarata azon múlik, hogy az alattvalók végre akarják-e hajtani a parancsát, akkor a királynak a valóságban nincs is hatalma…

Erre a kis herceg is hamar rájön. Először elcsodálkozik, amikor a király kinyilatkoztatja, hogy neki milyen roppant hatalma van, az egész világegyetemet, az összes csillagot ő irányítja.

Ennek megörül a kis herceg, mert már régen látott naplementét, ezért megkéri a királyt, hogy parancsolja meg a napnak, hogy nyugodjon le.

A király azonban rögtön megmagyarázza, hogy ezt miért nem teheti:

„- Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem – mondta a király. – Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

– Akkor mi lesz a naplementémmel? – firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

– Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.”

Vagyis a király megvárja, amíg a nap egyébként is lemegy, és akkor parancsol rá.

„A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

– Nincs itt semmi dolgom többet – mondta a királynak. – Megyek tovább.”

De a király nem szeretné, ha elmenne, rögtön megkínálja a bolygó igazságügyi miniszteri címével.

A baj csak az, hogy a bolygón a királyon kívül senki sem lakik, tehát senkinek sem lehet igazságot szolgáltatni.

A király azt javasolja a kis hercegnek, hogy akkor ítélkezzen saját magán:

„- Hát akkor ítélkezzél saját magadon – mondta a király. – Ez a legnehezebb. Magunkon ítél­kezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

– De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött – jegyezte meg a kis herceg. – Ahhoz nem kell itt laknom.”

A kis hercegnek nem kellett sok idő, hogy kiismerje a király gondolkodását, ezért azt javasolja a királynak, hogy parancsolja meg neki, hogy távozzon a bolygóról.

A király persze tisztában van vele, hogy a kis herceg egyébként is elmenne, ezért kapva-kap a lehetőségen, hogy megőrizze a méltóságát:

„- Kinevezlek nagykövetemnek! – kiáltott utána sietve a király.”

A kis herceg elindul a következő bolygóra.

A király az uralkodó ember típusát jelképezi, akinek csak a hatalom fontos, aki mindenen és mindenkin uralkodni akar, mindegy, hogy milyen áron.

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!