Huszonhatodik fejezet
Másnap a szerző visszatér a kúthoz, ami mellett egy rozoga kőfal is volt. Ezen a kőfalon ült a kis herceg és valakihez beszélt, de a szerző nem látta, hogy kihez és az ismeretlen válaszait sem hallja, csak a kis herceg hangját:
„- Hát nem emlékszel rá? – mondta. – Nem egészen itt volt!
– Igen, igen! A napja ma van, de a helye nem egészen ez…
– …Úgy bizony. Nézd csak meg, hol kezdődik a nyomom a homokban. És csak várj rám. Ma éjszaka ott leszek.
– Jó mérged van? Biztos vagy benne, hogy nem fogok sokáig szenvedni?
– Most pedig menj el – mondta a kis herceg. – Le akarok jönni innét!”
Ekkor ér a falhoz a szerző, és meglátja, hogy a fal tövében egy kígyó ágaskodik, azzal beszélgetett a kis herceg.
A szerző nem tudja, de az olvasó igen, hogy ez ugyanaz a kígyó, akivel a kis herceg korábban a sivatagban találkozott, és amelyik a bokája köré tekeredett.
A kígyó a szerző lépteinek zajára eltűnik, a szerző pedig csodálkozva kérdezi:
„- Hát ez meg mi volt? Most már kígyókkal társalkodol?”
A kis herceg természetesen nem felel, hiszen nem szokása válaszolni a kérdésekre. Meglepi viszont a szerzőt azzal, hogy gratulál neki, amiért sikerült megjavítani a gép motorját.
A szerző elcsodálkozik, hogy a kis herceg honnan tudja ezt, hiszen csak most akarta elújságolni neki.
A kis herceg azonban témát vált:
„- Én is hazamegyek ma… – És szomorkásan hozzátette: – De az sokkal messzebb van… és sokkal nehezebb…”
„- Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hullottam…”
Hamarosan kiderül a kis herceg terve: a bolygója aznap éjszaka lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor lesz a legnagyobb esélye hazajutni.
Viszont a teste túl nehéz ahhoz, hogy magával vigye. Ezért megkérte a kígyót, hogy marja meg.
A szerző persze nem szeretné, ha a kis herceg elmenne, hiszen nagyon megkedvelte gyerekesnek tűnő lényét, de a kis herceg menni akar.
Azt kéri, hogy a szerző ne kísérje el utolsó útjára, nehogy a kígyó őt is megmarja, de a szerző ebbe nem megy bele:
„- Azért mondom… a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjon… A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak…
– Nem hagylak magadra.”
„Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:
– Ó, hát itt vagy…
És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.
– Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…
Én csak hallgattam.
– Ugye, érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.
Hallgattam.
– Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?…
Hallgattam.”
És hamarosan jön a kígyó, ahogy azt korábban megbeszélték a kis herceggel:
„Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.”
Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!
jó ötödikes, vagyok picit depis a könyv de ezzel a naplóval könnyebben megértem!!
Kedves Martin!
Ez volt a cél! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Üdv zsiráf nagyon tetszik nekem ez az olvasó napló!!!!! Nagyon hasznomra est…
Kedves Kiss Bika!
Örülök, hogy tetszik! 🙂
Üdv:
Zsiráf