Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Második fejezet

A második fejezetben kezdődik a tulajdonképpeni cselekmény. A szerző elmeséli, hogy hat évvel korábban repülés közben kényszerleszállást kellett végeznie a sivatagban.

A helyzete nem volt túl jó, hiszen egyedül kellett elhárítania a repülője komoly műszaki hibáját, semmilyen segítségre nem számíthatott, a legközelebbi ember lakta vidék hetekre volt.

Tehát, ha nem tudja megjavítani a gépét, akkor hamarosan meghal, mert csak egy hétre való vize volt.

A szerző éppen ezeken a nem túl rózsás körülményeken töpreng, amikor váratlanul megszólal mellette egy fura hang:

„- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt!

– Micsoda?

– Rajzolj nekem egy bárányt…”

A szerző persze megijed, hogy a Szahara közepén valaki bárányt akar vele rajzoltatni. Kiderül, hogy a hang egy fura kis emberkéhez tartozik, akit a szerző le is rajzolt:

A kis emberkén – a ruháján kívül – az volt a legfurcsább, hogy egyáltalán nem zavarta, hogy a sivatag közepén van. Nem tűnt sem fáradtnak, sem éhesnek, szomjasnak.

A szerző persze rögtön azt akarja tudni, hogy a kis emberke hogy került oda, de a kis idegent nem lehet kizökkenteni:

„- Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt…”         

„Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedel­meskedjék. Akármilyen képtelenségnek találtam, hogy ezer mérföldre minden lakott helytől és rá­adásul halálos veszedelemben: elővettem a zsebemből egy darab papirost meg a töltőtolla­mat.”

A szerzőnek azonban csak ekkor jut eszébe, hogy nem tud rajzolni, illetve csak két dolgot tud, nyitott, meg csukott óriáskígyót.

Így aztán lerajzolja a kis emberkének a csukott óriáskígyót, amire a felnőttek azt szokták mondani, hogy kalap.

Legnagyobb megdöbbenésére az emberke rögtön felismeri a rajzot:

„- Nem! Nem! Nem elefántot akarok óriáskígyóban! Az óriáskígyó nagyon veszedelmes, az elefánt meg olyan behemót nagy. Nálam odahaza minden apró. Nekem bárányka kell. Rajzolj nekem egy bárányt.”

A szerző pedig megpróbálja:

A kis embernek azonban nem tetszik, másikat követel:

Ez már jobban tetszik neki, de ezzel meg az a baja, hogy kos, mert szarva van

A szerző újabbat rajzol:

A kis emberke szerint ez viszont túl öreg.

A szerzőnek elege lesz, és dühében rajzol egy ládát:

„- Tessék – mondtam. – Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.”

A szerző meglepetésére azonban a kis emberke nem sértődik meg a láda miatt, sőt, megörül neki, teljes természetességgel kezeli, hogy a ládában benne van a bárány:

„- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?

– Miért?

– Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi…

– Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.”

Általánosan elfogadott érzelmezés szerint a kis herceg nem más, mint a gyermek Saint-Exupéry, vagyis a kis herceg figurájában a szerző a saját gyermekkori mását alkotta meg.

Tehát a sivatagban a gyermek és a felnőtt Saint-Exupéry találkozott.

Saint-Exupéry kiskori fényképei szerint szőke, kócos kisfiú volt, pont, mint amilyennek a kis herceget rajzolta le.

Van olyan értelmezés is, ami szerint a pilóta nem a szerzőt jelképezi, hiába íródott a kisregény egyes szám első személyben. Eszerint a pilóta az átlagember testesíti meg, aki a szürke hétköznapokban él, de a kis herceggel való találkozás emlékezteti őt arra, hogy gyerekkorában mennyivel színesebbnek, szerethetőbbnek, mennyire másnak látta a világot.

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!