Jókai Mór – Az arany ember – Harmadik rész – A senki szigete – Olvasónapló

III. rész 2. fejezet: A védördög

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Tímár Mihály
Timéa
Athelie
1829 április Komárom

Tímár tudja már, hogy a nő, akit ő szeret és akit feleségül vett, nem szereti őt. Azonban még bízik abban, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Az esküvő után nagy európai utazásra indulnak, azonban az utazás alatt sem változik semmi. Timéa ugyanolyan gyöngéd, figyelmes, hűséges, mint volt, de továbbra sem szereti Tímárt.

„Timár egy holt nőt vett feleségül.” „Mihály átkozza a sorsot.”

Tímár tehát csapdába esett. Elvett egy nőt, mert egyrészt szerelmes volt belé, másrészt meg akarta nyugtatni a lelkiismeretét, de ez a nő nem szereti őt viszont.

Tímár úgy dönt, hogy a volt Brazovics-házat fogja családi háznak berendezni, saját korábbi házát pedig irodává alakítja. Így a nap nagy részében nem kell otthon lennie Timéával, úgy tehet, mintha dolgozna.

Később azt találja ki, hogy biztos a gazdagságával van baj, ezért elhatározza, hogy tönkreteszi magát. Azonban erre sem képes, mert bármihez nyúl, az arannyá válik, bármilyen reménytelennek tűnő vállalkozásba kezd, az biztos siker. Még a kaszinóban sem tud veszíteni, mindig bankot robbant.

Timéa viselkedése közben semmit sem változik, s Tímár kezd ebbe lassan beleőrülni. Egy alkalommal hosszú, egy hónapos útra indul, de útközben visszafordul és titokban hazamegy, hátha hűtlenségen kapja Timéát. Természetesen Timéa nem hűtlen, azonban a házban találkozik Athelie-vel.

Emlékezzünk rá, hogy Timéa azt kérte Tímártól, hogy Athelie és az anyja, Zófia mama had maradjon a volt Brazovics házban és Tímár teljesítette ezt a kérést. Athelie visszakapta drága ruháit és ékszereit, de ő ragaszkodik hozzá, hogy csak cseléd a házban, kopott, piszkos ruhákban jár, isteníti Timéát. Az egyetlen ember, aki ismeri a valóságos gondolatait az anyja, Zófia mama, aki már szinte menekül lánya elől, alig mer vele négyszemközt maradni. Ugyanis, amikor Athelie este egyedül marad, akkor tombol, csapkod, átkozódik.

„Én olyan jól tudom, mint ön maga, hogy Timéa önt nem szereti. S ön olyan jól tudja, mint én, hogy Timéa kit szeret. De egyet nem tud ön, csupán én: azt, hogy Timéa olyan hű önhöz, mint egy angyal”

Athelie tehát tisztában van vele, hogy Timéa Kacsuka hadnagyot szereti, de megnyugtatja Tímárt, hogy felesége csak titokban epekedik, egyébként hű hozzá.

„Ön nőül vett egy leányt, aki mást szeret; az a más az enyém volt. Ön elvette tőlem ezt a házat, apám, vagyonom mind az ön keze alatt hullott a porba; s aztán úrnővé tette ön e házban Timéát. És most láthatja, hogy mit tett; önnek a neje nem nő, hanem mártír. És önnek nem elég az, hogy maga szenved, hanem még amellett azt is kell tudnia, hogy akinek elnyerésért annyit küzdött, azt is szerencsétlenné tette, hogy Timéa boldogtalan fog lenni addig, amíg ön él. Ezzel a fullánkkal hagyhatja ön el a házát, Levetinczy úr, és nem fog e fájdalmára írt találni sehol; és ennek én örülök, szívemből örülök.”

Tímár tisztában van vele, hogy most kellene elűznie Athelie-t a házától, ez lenne a helyes magatartás, de nincs hozzá ereje. Kétségbeesve menekül el a saját házából az éjszaka közepén sűrű hóesésben.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatásoz!




“Jókai Mór – Az arany ember – Harmadik rész – A senki szigete – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Szia Zsiráf! Lenne egy olyan kérdésem, hogy mikor Tímár A Senki szigetén volt és elment a csónakja akkor hogy tudott vissza menni Komáromba?

    Válasz
    • Kedves Csabi!

      A szigetre gyümölcskufárok, azaz kereskedők érkeznek, akik a szokásos éves csereüzletet akarják lebonyolítani a szigetlakókkal. Tímár velük kel át a Dunán. A túlparton megkér egy halász, aki jó pénzért elviszi őt a révig. A révcsárdában felfogad egy fuvarost, aki elviszi Levetincére, ahol birtoka van. Itt találkozik össze váratlanul Tímeával, aki a távollétében állhatatosan intézte az ügyeit.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Nagyon sokat segített sőt a tanárom azt mondta h az olvasónaplóval semmire se megyek és jó lett minden és ötös lett a dogám.

    Válasz
  3. Szia Zsiráf!
    Nekem amikor olvasom a fejezetek alá az van írva, hogy kattintsak még nincs vége, de amikor kattintok nem csinál semmit.Mit tegyek?

    Válasz
    • Kedves Sára!

      Néha előfordul, ilyenkor frissíts rá az oldalra, és akkor már tudsz kattintani!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Szia Zsiráf!
    Nekem az lenne a kérdésem hogy te hogyan tudnád megválaszolni azt a kérdést hogy jó ember-e Tímár Mihály?
    Előre köszi a segítséget

    Válasz
    • Kedves Luca!

      Hm, ez egy elég összetett és kicsit gonosz kérdés, mert tulajdonképpen az egész regény arról szól, hogy vajon jó ember-e Tímár?! Érveket lehet találni amellett is, hogy rossz (hiszen megcsalja a feleségét, hazudik neki, eltitkol előle dolgokat stb.), és amellett is, hogy jó. Összességében talán mégis inkább azt lehet mondani, hogy Tímár egy jó ember, különösen a regény végére válik azzá, amikor végre sikerül neki úgy dönteni, hogy lemond a vagyonáról és végleg a Senki szigetére költözik Noémihez. ez a katarzis, a megnyugvás számára, ezzel válik véglegesen jó emberré.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .