Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Ötödik felvonás 3. szín

Szereplők	Helyszín
Páris Páris apródja Rómeó Boldizsár Lőrinc barát Júlia Őrök Escalus herceg Capulet Capuletné Montague Montague-né	A veronai temető A Capulet kripta

A veronai temetőben vagyunk, a Capulet-kriptánál, éjszaka van. Páris érkezik egy apród társaságában.

Az apródot elküldi, hogy figyeljen a környéken, és jelezzen, ha valaki közeledik, ő pedig virággal a kriptához indul.

Páris gyászolni érkezett:

„PÁRIS                        Édes virág, nászágyadon virág lesz:
De mennyezetje – jaj – por és kövek!
Édes harmattal öntözöm meg éjjel,
Harmat híján bánat-facsarta könnyel:
Nap szállatával gyászolom sirod,
Meghintem a virággal és sirok.”

Apródja azonban ekkor jelez, valaki közeledik.

Ez a valaki pedig nem más, mint Rómeó és Boldizsár. Rómeó egy levelet nyújt át a szolgájának azzal, hogy másnap reggel vigye el a szüleinek, most pedig hagyja őt magára, mert ő le fog menni a kriptába.

Boldizsár azonban csak részben engedelmeskedik a parancsnak:

„BOLDIZSÁR              Azért csak a közelbe bújok el:
Olyan csúnyán néz, rosszban sántikálhat.”

Vagyis Boldizsár is érzi, hogy Rómeó valamire készül.

Ezalatt Rómeó a csákánnyal feltöri a kriptát, ezt pedig már nézheti tétlenül a közelben leskelődő Páris sem, aki rögtön felismeri Rómeót, aki megölte a rokonát, Tybaltot. Ráadásul Páris szerint a Tybalt halála miatti szomorúságba halt bele Júlia

„PÁRIS                        […] Megállj cudar munkádba, Montague!
Hát mit keres a bosszú a siron túl?
Aljas rüpők, hadd végezzek veled.
Add meg magad, jöjj, mert meghalsz azonnal.”

A halott felesége koporsója mellett öngyilkosságra készülő Rómeónak mindenre szüksége van, csak éppen Párisra nem, megpróbálja elzavarni az ifjút, de az nem tágít, odáig fajulnak a dolgok, hogy Páris párbajra hívja Rómeót.

Ez már Boldizsárnak is sok, elszalad, hogy hívjon egy őrt.

Ezalatt a rövid párbaj lezajlik, Rómeó leszúrja Párist, aki meghal.

Rómeót már teljesen letörte a gyász, szinte alig vesz tudomást arról, hogy megölt még egy embert. Beviszi a kriptába Páris holttestét, majd kiissza a Patikáros üvegcséjét és meghal.

Eközben Lőrinc barát érkezik a temetőbe, aki összefut az őrért siető Boldizsárral.

Lőrinc tőle tudja meg, hogy Rómeó bement a kriptába, sőt azt is közli – bár szerinte azt csak álmodta –, hogy Rómeó mintha valakivel párbajozott is volna.

Lőrinc barátot rossz sejtelem fogja el, siet a kriptához, bent megtalálja a leszúrt Párist vérbe fagyva és a halott Rómeót.

Ekkor – túl későn – ébred fel Júlia a tetszhalotti állapotból, Lőrinc megpróbálja legalább őt megmenteni:

„JÚLIA                          Ó, jóságos atyám, hol az uram?
Emlékezem, hogy hol kell lenni nékem
S ott is vagyok: de hol van Romeóm?

Künn zaj

LŐRINC                       Zajt hallok. Asszonyom, jer a halálnak,
Ragálynak és lidércnek e lakából.
Nagyobb erő tört ránk, hiába küzdtünk,
Tervünk dugába dőlt: siess, jer innen:
Holtan hever urad – a kebleden -,
És Páris is: jer velem, elhelyezlek
A szent apácák zárdájába majd.
Ne kérdezősködj, mert közelg az őrség,
Jer, Júliám! (Új zaj) Én nem merek maradni.

JÚLIA                           Csak menj, siess. Nekem maradni kell.”

Lőrinc barát tehát magára hagyja Júliát.

Figyeljük meg, hogy az egyébként mindig bölcsen és higgadtan viselkedő Lőrinc barátnak az egész tragédia során ez az egyetlen vitatható cselekedete. Úgy tűnik, hogy ez már neki is sok, nem tudja kezelni az eseményeket, inkább elmenekül előlük.

Eközben Júlia is felfogja, hogy mi történt, Rómeó megmérgezte magát. Júlia megcsókolja a holtat, azt remélve, hogy az ajkain maradt még egy kis méreg.

Ekkor zajt hall kívülről, érkeznek az őrök, ezért Júlia kirántja Rómeó tőrét és leszúrja saját magát:

„JÚLIA                          Mi ez a zaj? Jöjj, drága tőr!
Kirántja Romeo tőrét
Ez hüvelyed. (Magába döfi) Itt rozsdásodj te: ölj meg!”

Odaérnek az őrök a kriptához, akiket Páris apródja riasztott, az egyik őr parancsot ad társainak, hogy mindenkit fogjanak el, akit csak a környéken találnak.

Hamarosan elfogják Boldizsárt és Lőrinc barátot is.

Érkezik Escalus herceg, Capulet, Capuletné és Montague.

A józan és higgadt Herceg csendet parancsol és lefolytatja a vizsgálatot, próbálja kideríteni, hogy mi is történt valójában.

Először Lőrinc barát mondja el, hogy Rómeó és Júlia házasok voltak, ő adta őket össze aznap, amikor Rómeó megölte Tybaltot. Később Rómeót száműzték a gyilkosság miatt, Júlia pedig ezért volt szomorú, nem Tybalt halála miatt.

Júlia meg akarta ölni magát, ezért találta ki Lőrinc barát a trükköt, hogy úgy tesznek, mintha Júlia meghalt volna. Júlia ébredésekor pedig Rómeónak kellett volna várnia a kriptában, de János barát nem tudta elvinni neki az erről szóló levelet.

Ezért Lőrinc barát személyesen jött a kriptába akkorra, mikor Júliának fel kellett ébrednie, úgy volt vele, hogy majd a saját cellájában rejtegeti, amíg nem tudja értesíteni Rómeót. De amikor a kriptához ért, akkor ott Rómeó és Páris holttestét találta.

Nem sokkal később felébredt Júlia, akit hiába próbált meg kivinni a kriptából, mondván, hogy nyugodjon bele a megváltoztathatatlanba, Júlia nem akart mozdulni és mint látszik, öngyilkos lett.

Ekkor Boldizsár veszi át a szót, aki elmondja, hogy ő vitte meg Júlia halálának hírét Rómeónak Mantovába. Rómeó pedig rögtön úgy döntött, hogy Veronába utazik, majd a kriptánál egy levelet adott át Boldizsárnak azzal, hogy azt adja át az apjának.

A Herceg még kihallgatja Páris apródját is, aki az őröket hívta. Az apród elmondja, hogy Páris éjszaka Júliát akarta meggyászolni, azért jött a temetőbe, de hamarosan párbaj robbant ki, az apród ekkor indult az őrökért.

A Herceg közben elolvassa Rómeó levelét, ami igazolja a barát vallomását és kiderül belőle, hogy Rómeó mérget vett Mantovában és meghalni jött Júlia sírjához.

A Herceg ezután dühösen a két ősi ellenséghez, Capulethez és Montague-hoz fordul:

„HERCEG                   […] Hol vagytok, ellenségek? – Capulet –
Montague – lám gyűlölségtek mily átok:
Szerelemmel gyilkolta meg az Ég
Örömetek, s én, mert tűrtem viszálytok,
Két atyafit vesztek: – így bűnhődünk mind.”

Capulet és Montague azonban már maguktól is rájöttek, hogy milyen kárt okozott a viszály, hiszen ősi ellenségeskedésüknek végül a gyermekeik halála lett a következménye:

„CAPULET                  Ó, Montague bátyám, add a kezed:
Ez a leányom özvegydíja, többet
Nem kérhetek.

MONTAGUE                        De én többet adok:
Szobrot emelek néki sáraranyból,
És mindaddig, amíg Verona áll,
Nevének nem szabad elmúlnia,
Ragyogjon a hű, tiszta Júlia.

CAPULET                   S én egy arany-Romeót veretek
Arája mellé: mártír-gyermekeknek
Így áldoz a koldusi szeretet.

HERCEG                    Zord békülést hoz e mogorva reggel,
Fejét a nap se dugja ki nekünk.
Ezt megvitatjuk még a többiekkel,
Aztán kegyelmezünk és büntetünk:
Mert még regékbe sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.”