Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Első felvonás 5. szín

Szereplők Helyszín
Capulet
Öreg Capulet – Capulet nagybátyja
Rómeó
Tybalt – Capuletné unokaöccse
Júlia
Dajka
Benvolio – A herceg rokona, Rómeó barátja
Csarnok a Capulet-házban

Az 5. szín a Capulet-házban, egy nagy csarnokban játszódik, ahol a bált tartják. Az első néhány bekezdésben bepillantunk a szolgák munkájába, akik arról panaszkodnak, hogy mennyit kell dolgozniuk.

Ezután Capulet köszönti a vendégeket, mindenkit felszólít, hogy érezzék jól magukat, majd megkezdődik a tánc.

Capulet azonban nem táncol, túl öregnek tartja már magát hozzá. Inkább a nagybátyjával, az Öreg Capulettel ül le beszélgetni, azt találgatják, hogy mikor volt utoljára, amikor ők is álarcot öltöttek és táncoltak.

Az Öreg Capulet szerint 30 éve is van annak már, Capulet ezt nem hiszi, ezen aztán kedélyesen elvitatkozgatnak.

Rómeó eközben ígéretéhez híven nem táncol, hanem csak a fal mellett áll álarcban és nézelődik. Meg is akad a szeme egy hölgyön, akinek szépsége elbűvöli, az arra járó szolgától kérdezi, hogy ki a lány, de a szolga nem tudja.

Rómeó rögtön feledi Rózát, azonnal beleszeret az ismeretlen hölgybe:

„A fáklya tőle izzóbb lángra lobban!
Szépsége úgy csüng az éj arculatján,
Mint fényes ékszer szerecsen fülén!
Túl szép e földre, nem való ide!
Ki hófehér galamb, ahhoz hasonló,
S aki körötte van, fekete holló.
A tánc után majd meglesem, hol ül
S érdes kezem kezétől üdvezül.
Szerettem eddig? Nem, tagadd le, szem.
Csak most látok szépet, ma éjjelen.”

Rómeó azonban elköveti azt a hibát, hogy fennhangon áradozik a számára ismeretlen hölgyről – aki természetesen Júlia –, mert a mellette ácsorgó Tybalt az álarc ellenére is ráismer a hangjára.

Tybalt teljesen kiborul, számára elfogadhatatlan, hogy az ősi ellenség Montague-család egy tagja meg mert jelenni a bálban. Rohan panaszkodni Capuletnek.

Capulet azonban nem veszi olyan tragikusan a dolgot, először szelíden próbálja meg csitítani Tybaltot, mondván, hogy Rómeó eddig úgy viselkedik a bálban, ahogy olasz nemes ifjúhoz illik, ráadásul az egész város csak dicséri, hogy „Milyen derék és jólnevelt fiú”. Arról nem is beszélve, hogy ha már Rómeó itt van, akkor megilleti a vendégbarátság.

Tybalt azonban csak nem akar megnyugodni, fűti az indulat és a gyűlölet, végül csak sikerül Capuletet is kihoznia a sodrából:

„CAPULET                  […] Parancsolom; tehát szépen fogadj szót,
Nézz nyájasan, a homlokod se morcold,
Efféle bál az más modort kiván.

TYBALT                      És más vendéget, mint ez a zsivány.
Én nem birom.

CAPULET                   De el kell bírnod őt:
[…] Te vagy a házigazda itt, vagy én? Menj.
Hogy nem bírod el őt, te? Isten őrizz!
Vendégeim fölkoncolod talán?”

Tybalt tehát nem kap engedélyt arra, hogy belekössön Rómeóba, duzzogva távozik.

Közben Rómeó szerét ejti, hogy megismerkedjen a számára ismeretlen hölggyel. Az ismerkedés olyan jól sikerül, hogy rövid, incselkedő beszélgetés után Rómeó kétszer is megcsókolja a lányt, anélkül, hogy tudná a nevét.

Ekkor azonban a Dajka lép hozzájuk és elhívja Júliát, mondván, hogy az anyja akar beszélni vele.

Rómeó kettesben marad a Dajkával, akitől a lány nevét tudakolja. Rómeó így tudja meg, hogy a lány, akibe első látásra fülig beleszeretett és akit az előbb megcsókolt nem más, mint Júlia, családja ősi ellenségének a lánya.

ROMEO                                           Capulet?
Szívem az ellenség prédája lett.”

Benvolio az, aki jónak látja itt közbelépni, és távozásra sürgeti Rómeót. A bálnak már amúgy is vége, mindenki hazafelé igyekszik.

A Dajka és Júlia a távozókat szemléli, Júlia rákérdez néhány férfira, akit nem ismer, köztük arra a fiatalemberre, aki az előbb megcsókolta. Vagyis nem csak Rómeó nem ismerte Júliát, hanem Júlia sem tudja, hogy Rómeó az ellenséges családhoz tartozik.

„JÚLIA                          S ki nem táncolt ma este, ott mögötte?

DAJKA                         Nem ösmerem.

JÚLIA                           Menj nyomba, kérdezd meg nevét: – ha nős,
Akkor a sírom lesz a nászi ágyam.”

A Dajka pedig hamarosan érkezik a hírrel, a fiatalember neve nem más, mint Rómeó, a Capulet család ellenségének, a Montaue-knak a fia.

Júlia pedig érzi, hogy baj van, hiszen nem csak Rómeó szeretett bele azonnal a lányba, az érzelem kölcsönös:

„JÚLIA                          Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek.
Korán láttam meg s későn ösmerem meg.
Milyen csodás, csodás a szerelem:
Halálos ellenségem szeretem.”

A színpad kiürül, bevonul a kar, akik összegzik a történteket:

A szerelmi bánattól gyötört Rómeó azonnal elfelejtette Rózát, amint meglátta Júliát. Anélkül szeretett bele, hogy tudta volna, a lány az ellenséges családhoz tartozik. Júlia pedig viszonozza az érzelmeit, bár mindketten sejtik, hogy ha engednek szívüknek, akkor ebből a kapcsolatból csak baj lehet.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf ! segítségedet kérném az alábbi kérdésben , sehol nem találom a választ Miről szól Mercucio Máb királynőről szóló monológja
    Előre is köszönöm a segítséget !

    Válasz
    • Kedves GERGŐ!

      Azt kell, hogy mondjam, hogy belenyúltál… Ez az irodalomtörténet és a Shakespeare-kutatás egyik nagy talánya… Igazából senki sem tudja, hogy miről szól, illetve, hogy Mercutio miért mondja el egyáltalán.
      Annyit lehet biztosan tudni, hogy Mab királynő Shakespeare-nél a tündérek királynője, megjelenik egyébként a Szentivánéji álomban is, és Mercutio saját bevallása szerint csak egy álmot mesél el:
      “Hisz álomról beszélek,
      Amit csupán a henye agyvelő szült
      És semmiből a képzelet koholt.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Kedves Zsiráf ! Újra a segítségedet kérném egy kérdésben Milyen ellentmondást tapasztalunk Capulet valamint Mercutio viselkedésében ?
    Előre is köszönöm

    Válasz
    • Kedves GERGŐ!

      Hm…Kicsit homályos nekem a kérdés…Nem biztos, hogy ilyesmire gondolsz, de Capulet viselkedése a darab során a kedélyes öregúr – szigorú és ellentmondást nem tűrő apa – gyászoló aggastyán vonalon változik, ha ezt lehet ellentmondásnak nevezni.
      Mercutio pedig a darab tréfamestere, aki vidám természetéhez képest mégis egy párbajban hal meg, ezt is lehet ellentmondásnak tekinteni.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Szia zsiráf!
    azért írok mert nem tudok oldalakat átlépni megnézed mi baja lehet?
    ja és nagyon jó naplókat írsz már jó ideje tőled veszem

    Válasz
    • Kedves igen!

      Ha nem tudod léptetni, akkor frissítsd az oldalt, és menni fog. Néha, ha túl sokan kóboroltok az oldalon, akkor ez előfordul 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Találtam egy apró hibát, a k helyett l van: Rómeónak mindenre szüksége van, csa>l< éppen Párisra nem,
    Köszi!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .