Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 3. fejezet

Természetesen ebből egy szó sem igaz, de a pénztáros – ahogy azt Ábel remélte – kap a lehetőségen és kér a csodakenőcsből.

Ábel pedig nagy titokzatosan átadja a gyufásdobozt, amiben a kecskekakából készített kulimász van és közli, hogy esténként kenje be vele a fiatalúr az arcát.

A pénztáros nagyon megörül a kenőcsnek, de annyi esze azért van, hogy rákérdezzen, miből készült a balzsam. Ábelnek persze erre is van válasza:

„‑ Szárított kökény összetörve; s aztán kecsketejjel megkásásítva.”

Ábel tehát elégedett állapítja meg, hogy megfizetett a tegezését, de hamarosan kiderül, hogy nem sokáig örülhet, mert a pénztáros közli, hogy ő most visszamegy a városba, de a román csendőr ott marad Ábellel.

Ábelnek ekkor válik világossá, hogy a csendőr nem azért jött a pénztárossal, hogy a pénzt biztosítsa, hanem hogy Fuszulánt elfogja, ha esetleg visszajönne.

Ábel ugyan meg van győződve róla, hogy Fuszulán a ház közelébe se fog jönni és ezt megmondja a pénztárosnak is, de az nem foglalkozik vele: a csendőrnek itt kell maradnia és kész. Ezzel a pénztáros távozik.

Ábel teljesen nekibúsul és a világ igazságtalanságán kezd el töprengeni:

„‑ Hát hol van az igazság? ‑ kérdeztem tűnődve.

‑ A tejben, aki ahhoz pártol, aki leghamarább meg­issza? A kecskében, akit akárki megfejhet?! Bolha ku­tyámban, aki nem ugathatja meg azt, akit ugatásra érde­mesnek talál?! A fekete bombában, aki a tolvajt és a megváltó embert egyformán szaggatja széjjel?! Fuszu­lánban, aki csal és mégis megmenekül?! Az igazgatóban, aki olcsó pénzen embereket tud megvenni, hogy azok sok mindent elvégezzenek, amit neki kéne elvégezni?! Vagy az édesanyámban, aki engemet szült s nem egy királyfiút?!”

Ábel azonban túl sokáig nem elmélkedhet a világ dolgairól, mert az óriási termetű román csendőr megjelenik az ajtóban és tört magyarsággal közli, hogy szomjas és tej kell neki.

Ábel próbál viccelni a csendőrrel, de hamar kiderül, hogy a csendőr nem érti a humort, csak egy nagy darab brutális állat.

Ábel végül jobb a békesség alapon fog egy edényt, hogy megfejje a kecskét. A kecske azonban nem úgy viselkedik, mint más napokon, háromszor is megpróbálja felöklelni Ábelt és végül egyáltalán nem ad tejet.

A csendőr persze nem akar hinni Ábelnek, a félreértést tetőzi, hogy csak törve beszél és ért magyarul:

„‑ Te nem megittad?! ‑ kérdezte.

‑ Olyan nincs, hogy én megittam volna! ‑ válaszoltam.

‑ Hát?

‑ Nem adott.

‑ A kecske nem adta?

‑ Ő.”

Erre a csendőr visszaparancsolja Ábelt az ólba, hogy a szeme előtt fejje meg a kecskét. A kecske persze továbbra sem ad tejet, sőt, amikor a csendőr nekiáll a szarvát is rángatni, akkor felökleli őt.

A csendőr kezd megvadulni, Ábel alig tudja rávenni, hogy menjenek vissza a házba. Ott a csendőr azt kezdi követelni, hogy ha tej nincs, akkor adjon neki Ábel mást enni.

Ábel pedig nem tehet mást, kiteszi az asztalra azt az élelmet, amit a fahordóktól szedett össze. Ez Ábelnek ugyan elég lenne két hétre, de a hatalmas termetű csendőr egy ültő helyében megesz mindent.

A harmadik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..