Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 3. fejezet

Úgy tesz, mintha elaludt volna délután, amikor a csendőr a szokásos, rejtélyes útjára készül. És bár rázárja a fiúra az ajtót, de Ábel kimászik az ablakon.

Ezután azonban döntenie kell, hogy mit tegyen: menjen Surgyelán után, hogy kilesse a titkát, nézze meg az ólat, hogy mi van a kecskével és Bolhával, vagy menjen a bükkfa odvához, hogy az elrejtett tarisznyából ehessen.

Végül az éhség győz, Ábel a bükkfa odvához megy. Gondot jelent azonban, hogy mivel Surgyelán nem tudott a fában lévő odúról, így arra nem is csinált ösvényt a hóban. Tehát Ábelnek le kell térnie a kitaposott ösvényről a néhol derékig érő hóba, és a nyomai bizony tisztán látszódnak.

Ezzel azonban nem tud mit kezdeni, bízik benne, hogy egy újabb havazás majd eltűnteti a nyomait. Az odúban mindent rendben talál, ott van a két puska és otthonról kapott elemózsiás tarisznya is.

Ábel az egyik puskával és a tarisznyával visszamegy a házhoz, újra bemászik az ablakon, a puskát elrejti, jóllakik a tarisznyából, majd a maradékot is eldugja.

A következő napokban Ábel és Surgyelán különös játékot játszanak. A házban már nincs élelem, Surgyelán pedig minden nap elmegy egy órára, majd elégedetten tér vissza.

Ebből Ábel sejti, hogy valahol, valamilyen ételt rejteget a csendőr. Viszont Ábel sem eszik semmit a csendőr előtt, aki viszont nem tudja, hogy a házban van Ábel elrejtett tarisznyája. Surgyelán csodálkozik is, hogy Ábel csak fekszik napokig, semmit sem eszik, mégse hal éhen.

Tehát mindketten titkolóznak a másik előtt, miközben mindketten csodálkoznak, hogy a másik még életben van.

Végül Ábelnek az a szörnyű gyanúja támad, hogy Surgyelán talán levágta a kecskét, onnan van neki élelme. Elhatározza, hogy utána jár a dolognak.

Surgyelán már annyira elhiszi, hogy Ábel legyengült a nagy éhezésben, hogy délutánonként már az ajtót sem zárja rá a fiúra, amikor elmegy. Ezt kihasználva Ábel felkel és a kecskeólhoz megy.

Nagy megdöbbenésére az ól ajtaja vastag lécekkel le van szegezve. Nagy nehezen lefeszegeti a léceket és benéz az ólba. A félhomályban meglátja a kecskét, amint az ól túloldalán a falhoz támaszkodik, de Ábel hiába hívja, a kecske nem mozdul.

A kecske tehát megvan, de Bolhát sehol sem látja. Az a szörnyű gyanú támad benne, hogy Surgyelán a kutyát lőtte le és ette meg…

Visszamegy a házba és amikor megjön Surgyelán is, akkor megkérdezi tőle, hogy hol van a kutya és miért szögezte be az ól ajtaját.

Surgyelán hebegni kezd és mindenféle butaságokat mond: a kutya elment nyulat fogni, ő meg azért szögezte be az ól ajtaját, nehogy a kecske is utána menjen.

Ábel érzi, hogy ezt a témát most nincs értelme feszegetni tovább, a rejtély egyelőre megoldatlan marad.

Eltelik a december is, már január másodika van, amikor újabb esemény történik. Ábel ekkor már kezd nagyon kétségbe ejtő helyzetbe kerülni, mert két napja tényleg semmit sem evett, elfogyott a hazai.

Éppen mindketten a házban vannak, amikor valaki érkezik hozzájuk, megáll a ház előtt és románul bekiabál nekik valamit. Surgyelán és Ábel is megijednek, a csendőr az ajtóra fogja a puskáját, majd óvatosan ki is megy, az ajtót nyitva hagyva.

Ábel azt nem érti, hogy miről beszélgetnek odakint, de az idegen hangja nagyon ismerősnek tűnik neki, míg végül be is ugrik: Fuszulán hangja az!

A harmadik fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..