Akhilleusz haragja

Mint fővezér, ezt csak Agamemnón tehetné meg, akinek nyilván nem közömbös a kérdés, de valahogy igyekszik a szőnyeg alá söpörni a dolgot, kivár, hátha magától megoldódik (nyilván sejt valamit).

Akhilleusz viszont nem tipródik sokat a hierarchikus kérdéseken, hogy ki mit tehet és mit nem – és ki is derül, hogy Apollón dühöng a megsértett papja miatt.

A pap azért sértett, mert a lányát elorozták, és kinél van a kérdéses leányzó? Hát naná, hogy Agamemnónnál!

Agamemnón kétszeresen is sértett: egyszer azért, mert a jogtalanul bitorolt zsákmányt (a pap lányát) vissza kell adnia, az egész sereg előtt megszégyenül, mint egy kisfiú, akit rajta kaptak, hogy csokit csent, másfelől pedig azért, mert Akhilleusz, a fiatal férfi, lesöpörte a maradék tekintélyét is azzal, hogy helyette intézkedett.

Ebből aztán kibontakozik egy késhegyig menő vita, aminek az eredménye Akhilleusz haragja. Agamemnón mással nem tud ’bosszút állni’ Akhilleuszon, csak azzal, hogy elveszi az ő rabnőjét, Briszéiszt (aki mint kiderül a rabnő-léten túl egészen hozzánőtt Akhilleuszhoz).

Ez a büntetés az, amely felébreszti Akhilleusz ELSŐ haragját. És a tíz éve tartó végtelen csatározás új fordulatot vesz.

Briszéisz egyébként – Ovidius tolmácsolásában – szintén vérig sértett az elkobzást illetően, mert Akhilleusz nem hiányolta őt, nem akarta visszaszerezni, hanem egyszerűen lemondott róla. Egy volt hercegnő megbántott lelkét mutatja meg Ovidius a Hősnők Leveleiben:

„S nemhogy nem követelsz, de, Achilles, vissza se kívánsz!

Menj, s mondják jogosan rólad: „a hű szerető!”

(Ovidius, Hősnők Levelei III., 24-25, Muraközy Gyula fordítása)

Ez a kis közjáték azért is nagyon izgalmas, mert Akhilleusz, úgy tűnik Briszéisz elkobzása miatt fordul ki önmagából (bár később, amikor Agamemnón vissza akarja adni, már nem kell neki), és a lány pont ezt veti a szemére, hogy mennyire nem hiányzik neki.

És Akhilleusz, a hűtlen szerető Dante Poklában mégis a második bugyorban szenved, a ’Szerelem halottjai’, vagy ahogyan Nádasdy Ádám fordította, a ’Gátlástalan szeretők’ körében néz farkasszemet az örökléttel.

Történik mindez Polüxéné trójai királylány miatt – de ez egy másik történet.

Lényeg: Akhilleusz azért mégsem lehetett annyira rossz szerető, ha a szenvedélyeknek élő Párisszal és Helenével került egy Pokol-bugyorba.

„Nézd ott Helénát: őmiatta volt

sok évnyi baj; nézd ott  nagy Achillest,

aki szerelmébe bukott bele.”

(Dante, Pokol 5.ének 64-66; Nádasdy Ádám fordítása)

Akhilleusz a büntetésre retorzióval válaszol: nem harcol. Egyszerűen kivonul a zajló harcokból. Mint egy isten, aki elfordította a fejét: nem érdekli, mi történik.

Naná, hogy érdekli, mi történik, mert el azért nem megy.

Fel is borul ez a tíz éves monoton egyensúly, a trójaiak fölénybe kerülnek, már-már vérszemet kapnak, hogy meg is nyerhetik ezt a reménytelen háborút.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Akhilleusz haragja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Bár az eposz a harag eposza – mégis Priamosz az, aki képes felülemelkedni ezen a fékevesztett érzelemhullámon (Akhilleuszén), és példával szolgál a ma emberének is. Az őszinte emberi érzés, amely mindenkiben benne van, mert vele születik, szükséges pillanatokban megnyilvánul és képes felülírni minden korábbi gyűlölelet. Akhilleusz, a félig ember-félig isten megtapasztal(hat)ja azt az állapotot, hogy még ő sem uralkodhatik korlátlanul mindenek felett büntetlenül, neki is számot kell adnia, felelnie kell – ha más előtt nem: – lelkiismerete előtt lelketlen-embertelen viselkedése miatt. És ezt még édesanyja, Thetisz közbenjárása Zeusznál sem oldhatja.Ezért (is) örök a görög eposzok (drámák) mondanivalója a ma embere számára is – és mind örökké….

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..