Giovanni Boccaccio – Dekameron – Hetedik nap – Olvasónapló

A Dekameron hetedik napjának olvasónaplója novellánként

Hetedik nap

Másnap, amikor a társaság felkel, elvonulnak az Asszonyok Völgyébe és fürdéssel, tánccal, szórakozással töltik a napot.

Délután háromkor pedig összegyűlnek és elkezdik mesélni a történeteket.

Ne feledjük, a hetedik napon Dioneo a király és olyan „asszonyokról legyen szó, kik akár szerelemből, akár azért, hogy a csávából kimenekedjenek, megcsalták férjöket, akár rájött az, akár nem.”

Hetedik nap első novella

Mesélő A novella
Emilia főbb szereplői helyszíne
Gianni Lotteringhi, a gazdag de butácska gyapjúkereskedő
Tessa, a felesége
Federigo, a szerető
egy Camerata melletti
nyaraló

„Élt valaha Firenzében a San Brancazio utcában egy gyapjúkereskedő, bizonyos Gianni Lotteringhi nevezetű, ki mesterségében fölöttébb ügyes ember volt, ámbátor egyéb dolgokban némiképpen korlátolt”, azaz némiképp együgyű volt.

Gianninak volt egy felesége is, egy „Tessa nevezetű, szemrevaló, kackiás, okos és huncut egy asszony.”

Tessa asszony szerelmes volt Federigo di Neri Pegalottiba, egy jóképű fiatalemberbe, aki viszontszerette őt. Találkáikat Gianni Camerata melletti nyaralójában bonyolították, ahová az asszony egész nyárra leköltözött. Gianni pedig néha meglátogatta feleségét és nála aludt, de egyébként ideje nagy részét Firenzében töltötte. Szerencséjükre Federigo nyaralója éppen szomszédos volt Gianniével.

Gianni érkezése azonban mindig kiszámíthatatlan volt, ezért a szerelmesek megegyeznek abban, hogy Feredigo minden nap nézzen le a nyaralója udvaráról – ami egy domboldalban volt és ezért magasabban feküdt, mint az asszony lakhelye – Gianni kerítésére, amin egy szamárfejet fog látni.

Ha a szamárfej Firenze pofája Firenze felé néz, akkor aznap éjjel az asszony egyedül lesz, Federigo menjen az ajtóhoz és kopogtasson hármat. Ha azonban a szamárfej Fiesole felé van fordítva, akkor a férj a nyaralóban tölti az éjszakát.

A rendszer tökéletesen működött, egészen addig, amíg egy este Tessa már elküldte a jelzést Federigónak, sőt, már az ízletes vacsorát is megfőzette, amikor sötétedés után egyszercsak beállított Gianni. Tessának már nem volt lehetősége elfordítani a szamárfejet, amit Federigo a sötétben egyébként sem látott volna.

Tessa ezért a vacsorára készített malachúst becsomagoltatja a szolgálólányával – aki be volt avatva a szeretők viszonyába – és kiküldeti vele, hogy rakja le egy barackfa tövébe. Azt azonban elfelejti megparancsolni a szolgának, hogy várja is meg Federigót és mondja meg neki, hogy az az éjszaka mégsem alkalmas a randevúra, ellenben a vacsora ott van a fa alatt. A szolga tehát nem várja meg az érkező szeretőt.

Federigo pedig – aki úgy tudja, hogy szerelmével vacsorázik, mert a férj nincs a nyaralóban – megérkezik a házhoz és hármat koppant az ajtón. Persze Gianni ezt rögtön meghalja, kérdezi a feleségétől, hogy ki lehet az ilyen késő éjjel.

„- Azt mondom – felelte Gianni -, hogy úgy rémlik, mintha kopogtatnának a kapunkon.

– Kopogtatnak? Jajjaj, Giannim, hát nem tudod, mi ez? Ez a kísértet, mely engem már napok óta halálra rémítget éjszakánkint; mindeddig, mikor meghallottam, nyomban fülig betaka­rództam, s nem mertem előbb kidugni a fejemet, csak akkor, mikor már kivilágosodott.”

A asszony követeli, hogy most, hogy férje is itt van, közösen babonázzák meg a kísértetet.

„- Hát hogyan kell megbabonázni?
Felelte az asszony:
– Én nagyon jól értem a megbabonázás módját, mivel tegnapelőtt, mikor Fiesoléban jártam a búcsún, egy vezeklő asszony, ki Isten a tanúm, mely szent életű, látván, mennyire félek, meg­tanított egy szent és szép ráolvasásra”

Tessa elmondja, hogy eddig csak azért nem próbálkozott a ráolvasással, mert félt egyedül, de most, hogy itt van Gianni is, mindenképpen meg kell próbálni.

Tessa és Gianni odamennek az ajtóhoz, ahol Tessa hangosan – hogy Federigo is hallja – elmondja a ráolvasás szövegét.

„- Kísértet, ki éjjel kísért szerteszéjjel, húzd be farkad s oldalogj, ahogy jöttél, takarodj; kinn a kertnek füvében, vén barackfa tövében lelsz majd zsíros kappanpecsenyét, tyúkom-búkom száz pöttyenetét, idd meg rá a bort, irhádat elhordd, és ne bánts se engemet, se Giannim, édes férjemet.”

Ebből Federigo világosan megérti, hogy a férj otthon van, de őt a barackfa tövében vacsora várja és elmegy.

A ráolvasás tehát hatásosnak mutatkozott, a szeretők nem buktak le és Gianni is megnyugodott.

A babonázásra azonban máskor is szükség van, ugyanis egy alkalommal, amikor Tessa asszony tud arról, hogy férje aznap este érkezik és a szamárfejet Fiesole felé fordította, egy arra járó paraszt unalmában botjával rácsapott a szamárfejre, mire az Firenze felé fordult. Így Federigo azt hitte, hogy aznap este Tessa egyedül lesz.

Tehát kopogott az ajtón, mire Tessa megint a kísértetre hivatkozva mond babonázást:

„- Kísértet, kísértet, menj, Isten veled, más forgatta, nem én a szamárfejet, miért is verje meg két kézzel az Isten, mivelhogy a férjem, Gianni vagyon itten.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Hatodik nap – Olvasónapló

A Dekameron hatodik napjának olvasónaplója novellánként

Hatodik nap

A hatodik napon a 10 fiatal ugyanolyan szórakozásokkal tölti az idejét, mint a korábbi napokon, majd délután háromkor újra összeülnek a szökőkút mellett, hogy mindenki elmondja a novelláját.

Ne feledjük, a hatodik napon Elisa, a királyné és „…olyanokról legyen szó, kik valamely csípést szellemes mondással vissza­vertek, vagy talpraesett válasszal, vagy gyors elhatározással megszabadultak valamely veszte­ségtől, veszedelemtől, vagy szégyenkezéstől.”

A királynő már éppen parancsot adna az első novella mesélésére, amikor váratlan közjáték zavarja meg a nyugalmat. A szolgák és cselédek szállása felől nagy kiabálás hallatszik.

Elisa hívatja az udvarmestert, akinek elvileg az lenne a feladata, hogy a kényelmükről, nyugalmukról és ellátásukról gondoskodjon, aki elmondja, hogy két cseléd, Licisca és Tindaro csapja a lármát.

Elisa maguk elé hívatja Liciscát és Tindarót és megérdeklődi, hogy mi a veszekedés oka.

Kiderül, hogy természetesen a sexen és erotikán vesztek össze. Tindaro, a szemérmes férfi ugyanis váltig állítja, hogy a nők mindig szűzen mennek férjhez és soha nem csalják meg férjüket.

Ezzel szemben az élet dolgaiban jóval tapasztaltabbnak bizonyuló Licisca más véleményen van:

„Ez meg, vén szamár létére szentül hiszi, miképpen a leányok olyan ostobák, hogy elvesztegetik idejöket, s addig várnak, míg atyjoknak vagy bátyjoknak tetszik, kik hét eset közül hatszor három-négy esztendeig is halogatják férjhez adásokat. Szépen volnánk, atyafi, ha ennyi ideig henyélnénk. Krisztus hitére mondom (mivel csak tudom, mit beszélek, ha már esküt teszek rá), nem tudnék hamarjában olyan leányt mondani, ki szűzen ment férjhez, s azt is jól tudom, hogy a férjes asszonyok közül hányan és hányszor megcsalják férjöket; s még ez a barom akar tanítani engemet arra, hogy milyenek az asszonyok, mintha bizony ma született csecsemő volnék.”

A cselédek perlekedése természetesen megnevetteti a nemes hölgyeket és ifjakat, majd a királynő meghagyja a szolgáknak, hogy menjenek vissza a konyhára és lehetőleg most már maradjanak csendben

Hatodik nap első novella

Mesélő A novella
Filoména főbb szereplői helyszíne
Oretta, Geri Spina úr felesége
A mesélő lovag
Firenze

Élt Firenzében egy Oretta nevű hölgy, egy Geri Spina nevű úr felesége. Egyszer Oretta vidéki birtokán tartózkodott néhány barátnőjével és kísérő lovagokkal.

Amikor a hölgyek és urak sétára indulnak, az egyik lovag felajánlja, hogy a séta ideje alatt egy történettel fogja szórakoztatni Orettát.

„- Madonna Oretta, ha akarod, én majd egy gyönyörű szép novellával úgy elszórakoztatlak ama hosszú úton, melyet meg kell tennünk, hogy azt hiszed majd: lóháton mentél.”

A lovag neki is kezd a történetnek, de pocsék mesélőnek bizonyul, folyton elrontja a novellát, összekeveri a szereplőket és az eseményeket, elveszti a fonalat. Ennek köszönhetően Oretta egyre kínosabban érzi magát, végül félbeszakítja a lovag habogását.

„- Uram, a lovad bizony nagyon rázós; kérlek hát, engedj leszállanom róla.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés

A Dekameron ötödik nap kilencedik novellájának (A sólyom feláldozása) elemzése

 

Az elemzés vázlata:

  • Bevezetés

  • Szereplők

  • Helyszín(ek)

  • Idő

  • Tartalom röviden (A novella részletes olvasónaplóját itt olvashatjátok)

  • A cselekmény elemzése

  • Értelmezési lehetőségek

  • Összegzés

Bevezetés:

A Dekameron tíz napjának száz novellája közül az ötödik nap kilencedik novelláját szokás kiemelni és elemezni. Mivel a Google első oldalának találatai egymástól lopkodva gyakorlatilag ugyanazt írják – ha jól sejtem, akkor a Wikipedia-szócikk alapján –, ezért úgy gondolom érdemes foglalkozni a dologgal kicsit alaposabban, vagyis dobjunk egy fél téglát az állóvízbe, legyen egy friss(ebb) elemzés is.

Lássuk.

Az nem újdonság, hogy Boccaccio a Dekameron novelláinak nem adott címet, de mivel az ember olyan, hogy mindent el akar nevezni a macskájától a kedvenc alvónyuszijáig, így kapta az ötödik nap kilencedik novellája „A sólyom feláldozása” címet. Lássuk be, kissé baljóslatú elnevezés, nem sugall vidám befejezést.

Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk, nem is olyan egyszerű egy jó, vagy jobb címet adni. A sólyom ebédre úgy hangzik, mint egy Agatha Christie regény címe, A sólyom levágása, vagy A sólyom tálalva meg inkább egy szakácskönyvbe, vagy a hentestanulók kézikönyvébe illik. Szerintem a legjobb cím A sólyom végveszélyben lenne, de az meg ugye mozitörténetileg foglalt. Na mindegy.

A novella az ötödik napon hangzik el, Fiammetta uralkodása alatt – aki egyben a mesélő is –, akinek utasítása szerint aznap a 7 hölgynek és 3 ifjúnak olyan szerelmesekről kell történeteket mesélniük, „kik kemény és siralmas megpróbáltatások után megnyerték boldogságukat.”

Szereplők

  • Coppo di Borghese Domenichi
    • A „tisztelendő és nagytekintetű férfiú” Firenzéből, Fiammetta tőle halotta először a történetet.
  • Federigo Alberighi:
    • Gazdag és nemes „ifjú, fegyverforgatásban és lovagi jelességekben oly nagyhírű, hogy nem volt hozzá fogható nemes úrfi egész Toscanában”
  • Monna Giovanna:
    • Federigo reménytelen szerelme, kit maga idején a legszebb és legbájosabb firenzei hölgynek tartottak”.
  • Monna Giovanna fia
  • Monna Giovanna férje
  • Federigo Alberighi jobbágya és annak felesége
  • Monna Giovanna barátnője
  • A sólyom

Helyszínek:

      • Először is van magának a Dekameronnak a helyszíne, a Firenze melletti birtok, ahol a történetek elhangzanak.
      • Szigorúan véve pedig a történet helyszínei Firenze és Campi. Firenzében indul a novella, majd a város melletti Campiban fejeződik be

Idő:

A cselekmény pontos idejét nem tudjuk meg, valamikor a nem túl távoli múltban játszódik a történet. Már persze a Dekameron kerettörténetéhez, tehát az 1348-as pestisjárványhoz képest nem túl távoli múltban.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap – Olvasónapló

A Dekameron Ötödik napjának olvasónaplója novellánként

Ötödik nap

Az ötödik nap délelőttje immár szokásosan ugyanúgy telik, mint az előző napok: szórakozás, tánc, éneklés, majd ebéd és délutáni szundi.

Délután háromkor összegyűlnek a szökőkút mellett és folyatják a történetek mesélését.

Ne feledjük az aznapi királynő, Fiammetta parancsát: „oly szerelmesekről kell novellát mondanunk, kik kemény és siralmas megpróbáltatások után megnyerték boldogságukat.”

Ötödik nap első novella

Mesélő A novella
Pamfilo főbb szereplői helyszíne
Aristippo, a gazdag nemesúr
Galeso, Aristippo fia
Cimone, Galeso csúfneve
Efigenia, Cimone szerelme
Cipseo, Efigenia apja
Pasimunda, Efigenia vőlegénye
Ormisda, Pasimunda öccse
Cassandra, Ormisda menyasszonya
Lisimaco, szerelmes Cassandrába
Ciprus
Rodosz
Kréta

Élt Ciprus szigetén egy Aristippo nevű gazdag és tekintélyes nemesúr, akinek sok fia között volt egy Galeso nevű. Galeso volt a legmagasabb és a legjóképűbb Aristippo fiai között, volt vele azonban egy komoly baj, gyakorlatilag hülye volt, de legalábbis félkegyelmű.

Galeso a Cimone (Félkegyelmű) csúfnevet kapja, nem véletlenül: apja minden igyekezete ellenére sem tudják megtanítani rendesen viselkedni, durva, faragatlan alak lesz belőle, soha nem azt teszi, amit lehet, illik, vagy kell.

Apja végül elunja a dolgot és az egyik vidéki birtokára száműzi a fiút, amit maga Cimone sem bán, mert a parasztok világa közelebb áll hozzá, mint a nemes uraké.

Cimone már évek óta apja birtokán él, amikor egyszer, májusban, éppen az erdőben sétál, amikor egy fiatal hölgyet pillant meg az egyik réten, aki félmeztelenül alszik. Cimonéban ekkor megmozdul valami.

„És bárgyú lelkében, melybe ezernyi oktatás nem tudott szikrányi nemesebb érzést beojtani, érezte valamely gondolatnak ébredezését, s most palléro­zatlan és durva elméjében feltámadott a gondolat, hogy ez a leggyönyörűbb teremtés, kit földi ember valaha is látott.”

A hölgy nem ismeretlen Cimone előtt, Efigeniának hívják. Cimone teljesen elámul a lány szépségétől, nem tud betelni vele, bámészkodásának Efigenia ébredése vet véget.

A lány persze megijed Cimonétól, akit mindenki ismer a szigeten, leginkább faragatlanságáról, órisási testi erejéről és butaságáról.

Cimone nem bántja a lányt, sőt felajánlja neki, hogy hazakíséri, amiből persze Efigenia nem kér.

A találkozás azonban olyan nagy hatással van Cimonéra, hogy hazatér apja házába, és teljesen megváltozik, pontosabban szerelme Efigenia iránt megváltoztatja: minden el- és megtanul, amit korábban hiába próbáltak megtaníttatni vele, butasága már-már hihetetlen okosságba csap át, minden elsajátít, amit egy korabeli nemes ifjúnak tudnia kell.

„Egy szó, mint száz (hogy ne soroljam fel apróra minden jelességét), négy esztendő sem telt el ama nap óta, hogy szerelembe esett, és máris a legkedvesebb, legszere­tetreméltóbb ifjúvá fejlődött, és semmi jelességben nem volt hozzája fogható ifjú Ciprus szigetén.”

Mindenki csodálattal figyeli Cimone átalakulását és fejlődését, aminek oka Efigenia iránti szerelme.

Amikor Cimone már mindent elsajátít, amit egy nemes úrnak tudnia kell ahhoz, hogy egy nemes leányt feleségül kérhessen, többször is követek küld Efigenia apjához, Cipseóhoz, hogy adja hozzá Efigeniát.

A probléma az, hogy Cipseo már elígérte Efigeniát egy Pasimunda nevű rodoszi nemesnek és esze ágában sincs megváltoztatni az elhatározását.

Hamarosan eljön az esküvő ideje és Pasimunda hajót küld Efigeniáért. Ezt akarja kihasználni Cimone, embereket toboroz, felszerel egy hajót és várakozik, hogy megtámadja az Efigeniát szállító hajót és elrabolja a lányt.

Az Efigeniát szállító hajó pedig el is bukkan, Cimone megtámadja, és gyakorlatilag egyedül legyőzi a rodoszi hajó legénységét.

Kijelenti, hogyha átadják neki a lányt, akkor megkíméli az életüket és a hajót sem fosztja ki. Cimone tehát megszerzi Efigeniát, akit azért kicsit vigasztalni is kell:

„- Nemes hölgy, ne légy kicsinyhitű, én vagyok a te Cimonéd, és kitartó szerelemmel sokkalta jobban megérdemeltelek, mint Pasimunda az eljegyzéssel.”

Cimone é legénysége úgy dönt, hogy Ciprusra egyenlőre nem tanácsos visszatérni, ezért Kréta szigetére igyekeznek. szerencséjük azonban hamarosan cserben hagyja őket, éjszaka hatalmas vihar csap le a hajóra. A helyzet egyre rosszabbra fordul, ráadásul Efigenia is folyamatosan átkozza Cimonét, mondván, hogy a vihar biztosan az istenek büntetése, amiért a férfi a lány akarata ellenére akarja feleségül venni.

A vihar tovább tombol, a fedélzeten is lig lehet megmaradni, nemhogy navigálni. Cimonéék egy szigetet vesznek észre, azt hiszik, hogy Kréta, nem is sejtik, hogy a véletlen és a vihar éppen Rodosz szigetéhez sodorta őket és mindent elkövetnek, hogy kijussanak a partra.

Végül sikerül egy kis öbölbe jutniuk, de szerencsétlenségükre reggel észreveszik, hogy ugyanebben az öbölben keresett menedéket az a rodoszi hajó is, amiről elrabolták Efigeniát. Cimone és társai próbálnak menekülni az öbölből, de az ellenszél partra sodorja a hajójukat.

Persze a rodosziak is megismerik őket és a közeli faluból segítséget hozva fogságba ejtik Cimonét és embereit.

„És akkor nagy csapat fegyveres ember kíséretében kijött oda a városból Lisimaco, ki abban az esztendőben Rodosznak legfőbb bírája volt, és Cimonét valamennyi bajtársaival egyetemben börtönre vetette, mivelhogy Pasimunda, ki eme dolognak hírét vette, ennek miatta panaszt emelt Rodosz szigetének tanácsánál.”

Efigeniát rodoszi hölgyek veszik ápolás alá és készítik fel az esküvőre, Cimonét és társait pedig először halálra akarják ítélni, de mivel a rodoszi hajó legénységének életét meghagyták, ezért kegyelemből életfogytig tartó várbörtönre ítélik őket.

A történet azonban tovább bonyolódik és újabb szereplők keverednek bele az eseményekbe.

Pasimundának volt egy Ormisda nevű öccse, aki szerelmes volt egy Cassandra nevű lányba, akibe viszont a rodoszi legfőbb bíró, Lisimaco volt szerelmes.

Pasimundának az az ötlete támad, hogy öccsével, Ormisdával egyszerre tartsák az esküvőjüket, vagy ugyanazon a napon vegye feleségül Pasimunda Efigeniát és Ormisda Cassandrát.

Lisimaco persze kiborul, mikor ennek hírét veszi, de hivatalosan nem tehet ellene semmit, hiszen Ormisda társadalmilag magasabb rangú, mint ő.

Nem hivatalosan azonban elhatározza, hogy elrabolja Cassandrát, ebben pedig ki már lehetne segítségére, mint az éppen az ő parancsára a börtönben ülő Cimone és társai.

Titokban tehát megbeszéli Cimonéval, hogy az esküvő napján, az ünnepség kellős közepén betörnek Pasimunda házába és elrabolják Efigeniát és Cassandrát, majd egy hajóra viszik, amit Lisimaco előre felszereltet.

Itt a történet kicsit véresbe megy át, mert az esküvő napján Cimone tényleg betör embereivel Pasimunda házába és bár a vendégek nem állnak ellen, de Pasimunda egy furkóssal támad Cimonéra, aki kettévágja a fejét, majd öccsét, Ormisdát is megöli.

A lányokat sikerül megszerezniük és feljutniuk a várakozó hajóra.

„És megérkezvén Krétába, ottan számos barátaik és rokonaik örömmel fogadták őket; annak utána feleségül vették a hölgyeket, nagy lakodalmat csaptak, s boldogan élvezték zsákmá­nyukat. Ciprusban és Rodoszban sokáig nagy volt a forrongás és a lázongás eme cselekedetük miatt. Végezetül mindkét helyen közbenjártak barátaik és rokonaik, és kieszközölték, hogy rövid számkivetés után Cimone Efigeniával megtérhetett Ciprusba, és hasonlatosképpen Lisimaco Cassandrával visszatérhetett Rodoszba, s annak utána mind a ketten még nagy időn által vidáman és boldogan éltek szülőföldjükön feleségökkel.”

 

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Negyedik nap – Olvasónapló

A Dekameron negyedik napjának olvasónaplója novellánként

Negyedik nap

A negyedik nap (hétfő) is a szokásos mulatságokkal, pihenéssel telik délutánig, amikor az ifjak elkezdik mesélni a novellákat.

Emlékezzünk rá, a negyedik nap uralkodója Filostrato és novelláinak kötelező témája: „oly emberekről, kiknek szerelme szerencsétlen véget ért.”

Negyedik nap első novella

Mesélő A novella
Fiammetta főbb szereplői helyszíne
Tancredi, Salerno fejedelme
Ghismonda, Tancredi lánya
Guiscardo, Ghismonda szeretője, Tancredi
fegyverhordozója
Salerno

Salerno fejedelmének, Tancredinek volt egy szépséges lánya, Ghismonda, akit Tancredi nagyon szeretett. Annyira, hogy nem is akarta férjhez adni, pedig a lány már eladó sorban volt. Végül mégis férjhez ment Capua hercegéhez, de a házasság rövid életű volt, a lány hamar özvegységre jutott és hazaköltözött apjához.

Tancredi úgy megörül neki, hogy Ghismonda visszakerült a házhoz, hogy esze ágában sincs újra férjhez adni. A lány azonban fiatal, szépséges és okos, vágyik a szerelemre, így elhatározza, hogy kerít magának egy szeretőt.

Választása apja egyik fiatal fegyverhordozójára, Guiscardóra esik. Ghismonda szerelme természetesen viszonzásra talál, most már csak az alkalmat kell megteremteni, hogy a fiatalok titokban találkozhassanak.

Tancredi lánya ezért egy nádszálat nyújt át Guiscardónak, amibe egy levelet rejtett.

„- Csinálj ebből ma estére fúvókát szolgálóleányodnak, hogy tüzet élesszen vele.”

Guiscardo sem buta, egyedül maradva hamar felfedezi a nádszálba dugott levelet, amiből megtudja, hogyan, hol és mikor tud szerelmével találkozni.

Tancredi palotája egy hegyoldalban állt, a hegyben pedig volt egy barlang, amit egy titkos járat kötött össze az egyik szobával. Szerencsére Ghismonda éppen ebben a szobában lakott. A barlangot és a járatot pedig már olyan régen nem használták, hogy szinte mindenki elfeledkezett róla.

Tancredi lánya tehát ebben a barlangban adott randevút Guiscardónak, aki másnap meg is jelent. Ghismonda pedig az alagúton át felkísérte a szobájába, ahol kellemesen töltötték a napot.

A fiatalok szerelme tehát beteljesedett, de sajnos nem maradt sokáig titokban. Tancredinek ugyanis szokása volt néha bemenni a lánya szobájába egy kicsit beszélgetni. Egyik nap is így tett, amikor a lánya még az udvarhölgyeivel időzött az udvaron.

Tancredi úgy döntött, hogy megvárja a lányát a szobában, leült egy zsámolyra az ablak mellé és elaludt. Amikor Ghismonda felment a szobájába, nem vette észre, hogy apja az ablak mellett alszik, mert a függöny eltakarta, az ablaktáblák pedig csukva voltak. A lány mit sem sejtve kinyitotta a rejtekalagút ajtaját és beengedte Guiscardót.

Tancredi persze felébred a szeretkezés hangjaira és döbbenten veszi tudomásul, hogy a lánya a fegyverhordózójával hempereg az ágyban. Nem szól semmit, amíg a fiatalok nem végeznek, Guiscardo távozik a barlangon keresztül, Ghismonda pedig elhagyja a szobát, anélkül, hogy Tancredit észrevették volna.

Ezután Tencredi is távozik, majd parancsára még aznap este két ember lefogja Gusicardót és Tancredi elé viszik.

Tancredi persze felelősségre vonja Guiscardót, akit ez nem hat meg különösebben, röviden válaszol csak:

„- A szerelem hatalmasabb nálad is, nálam is.”

Tancredi ekkor a lányához meny és felelősségre vonja, amiért olyan férfival kezdett viszonyt, aki nem a férje. Ghismonda csak apja szavaiból jön rá, hogy kapcsolatát Guiscardóval felfedezték, sőt apja fogságba is ejtette a fiatal fegyverhordozót.

Ekkor azonban nem könyörögni kezd apjának, hanem egy hosszú monológban védi meg kapcsolatukat és azt veti – többek között – apja szemére, hogy Tancredi önzése miatt volt kénytelen szeretőt keresni magának, mert apja nem akarta férjhez adni őt.

Tancredit meglepi Ghismonda heves kitörése és elhatározza, hogy nem a lányát bünteti meg, hanem Guiscardót, hátha az lehűti Ghismonda érzelmeit is.

Tancredi ezután egyszerűen két emberével meggyilkoltatja Guiscardót és kivágatja a szívét. A szívet egy aranyserlegbe teteti, majd egy szolgálóval beküldeti a lányához és megparancsolja, hogy a szolga egy üzenetet is adjon át:

„- Atyád küldi ezt néked, hogy megörvendeztessen abban, mit legjobban szerettél, miként te is megörvendeztetted abban, mit ő legjobban szeretett.”

Ghismonda persze rögtön rájön, hogy kinek a szíve van a serlegben. Ezután mérges növényekből főzetet készít, amit ráönt a szívre, majd az egészet kiissza. Inkább választja a halált, mint a kedvese nélküli életet.

Az udvarhölgyek persze azonnal megjelentik Tancredinek a dolgot, de az apa már későn érkezik, a Ghismonda már felhajtotta a méreggel – és a szívvel – teli korsót.

Tancredi későn jön rá, hogy hiba volt a szerelmeseket elszakítani egymástól és a fiút megölni. Lánya halála után a párt közös sírba temetteti.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!