A regény és részei címeinek értelmezése – Egri csillagok

A kommentek között gyakran felmerülő kérdés az Egri csillagok címének és a részek címeinek jelentése, értelmezése. Mivel pedig az Olvasónaplopó igyekszik reagálni az igényekre, ezért a mostani bejegyzésben ezt a témakört fogjuk egy kicsit körbejárni.

A tankönyv(ek) vonatkozó fejezeteinek áttanulmányozása után azt mindenki tudja, hogy Gárdonyi Géza 1897-ben költözött Egerbe, mintegy menekülésként a budapesti zsúfoltság és nyüzsgés elől. Ezt nem is igen titkolta – mármint a menekülést –, ezért már a hozzá látogatóba érkező barátai, kortársai ráragasztották az „egri remete” nevet.

Ez azért nem teljesen volt igaz, mert Gárdonyi nem szakított meg minden kapcsolatot a pesti irodalmi körökkel és úgy általában a külvilággal, nagyon is követte az eseményeket, bár tény, hogy a név jól hangzott.

Az életrajzból azt is tudni lehet, hogy az egri évek végül az író legtermékenyebb időszakának bizonyultak, és itt született az Egri csillagok című regénye is, ami először 1899-ben jelent meg, akkor még folytatásokban, majd pedig 1901-ben könyv alakban.

Gárdonyi nagyon komolyan készült és felkészült a regény írására. Aprólékos kutatásokat végzett mind a XVI. századi magyar történelemmel kapcsolatban, mint a korszak török világára vonatkozóan, sőt, még egy törökországi körutat is tett, hogy minél hitelesebben tudja ábrázolni a regény helyszíneit, az embereket, épületeket, szokásokat.

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy Gárdonyinak komoly fejtörést okozott nem csak a regény címének kitalálása, de a cselekmény elindítása is. Mindkettőre több változata is született, sőt, ami a kezdést illeti, eleinte annyira nem tudott mit kezdeni a problémával – Hogyan kezdődjön a regény? –, hogy egy kis időre félre is rakta a készülő kéziratot, hátha akkor kicsit leülepednek a dolgok.

Az eredeti kezdés szerint egyébként a regény azzal indult volna, hogy Jumurdzsák elrabolja Bornemissza Jancsit, Gergő és Vicuska fiát. Azaz igazi in medias res, a dolgok közepébe vágó kezdés lett volna, de Gárdonyi sehogy sem tudott ezzel kibékülni.

Végül rájött, hogy célszerűbb, ha Bornemissza Gergely egész életét írja meg a kisgyermekkortól Eger ostromáig, így végül a szerkezet lineáris lett, azaz időben egyenesen halad előre.

Ugyanígy a regény végső címének kitalálása is sok időt vett igénybe, és a különböző címváltozatok jól mutatják azt a fejlődési ívet, ahogy Gárdonyi végül eljutott az Egri csillagokig. A regénycímeken való agyalás egyébként nem volt hiábavaló, mert a lehetséges változatok közül kettő is bekerült végül a könyvbe, egy-egy rész címeként.

Gárdonyi eredetileg a következő regénycímeken gondolkozott: Gergő diák, Holdfogyatkozás, Hol terem a magyar vitéz?, Török gyűrű, Hold és csillagok.

A második és harmadik változat került be végül az elkészült műbe, mint az ötödik és első rész címe.

A regény címének értelmezése

Gárdonyi zsenije villan meg abban, hogy művének végül egyszerű, de mégis sokatmondó címet adott: Egri csillagok

Gondolom az „Egri” túlságosan sok magyarázatra nem szorul, hiszen a regény legfontosabb része az 1552-es egri török ostrom leírása, elmesélése. A regény szinte minden korábbi eseménye erre szolgál, ezt készíti elő, a cselekményszálak úgy bonyolódnak, hogy minden fontosabb szereplő végül Egerben, az ostrom alatt gyűljön össze.

A csillag pedig mindig is kedvelt jelképe volt a magyar irodalomnak, és hát úgy általában a költészetnek. Általánosan elfogadott nézet, hogy a címben szereplő csillagok az egri várvédő hősökre utalnak, akiknek emléke tetteiknek köszönhetően fényesen ragyognak az égen.

Mármint átvitt értelemben persze, és innentől tulajdonképpen beindulhat az ember fantáziája, ezt a jelképet/metaforát elég szépen és sokféleképpen ki lehet fejteni.

A fenyegető török vészt, a török hódítást, az iszlám erőszakos terjesztését tekinthetjük a fekete, sötét égboltnak, amin fényesen ragyognak a csillagok, vagyis az egri várvédők, akik végül minden előzetes esélytelenségük ellenére állították meg a török sereget.

Minél sötétebb az ég, azaz minél fenyegetőbb a török veszedelem, annál fényesebben ragyognak a csillagok, tehát annál nagyobb hősiesség, bátorság, kitartás kell(ett) a győzelemhez.

A csillagok az egri hősök, akik tetteikkel, győzelmükkel kiérdemelték, hogy a magyar történelem egén ragyogjanak.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a csillag szót tulajdonképpen ma is használjuk, csak éppen „angolosítottuk” egy kicsit. A csillag angolul star, amit mi is használunk sztár-ként: mozisztár, címlapsztár, szárszakács stb.

Ebben az értelemben a sztár olyan valaki, aki kiemelkedőt alkotott, vagy kiemelkedően népszerű, bár manapság a kettő nem feltétlenül fedi egymást.

A csillag motívum egyébként több helyen is megjelenik a regényben, Jumurdzsák talizmánján ugyanúgy megtalálható, mint Beske, a cigányasszony, Dobónak és Gergelynek mondott jóslataiban.

A részek címeinek értelmezése:

Első rész: Hol terem a magyar vitéz?

Ez a cím egyértelműen Gergelyre utal, akinek sorsát gyermekkorától egészen az egri ostrom végéig követhetjük nyomon.

És zárójelben jegyezzük meg, hogy Gárdonyi kegyesen bánik Gergellyel – és a mindig pozitív végkifejletre számító Olvasóval is –, mert az már nem derül ki a regényből, hogy Gergely végül pár évvel később török fogságba esik, és bizony felakasztják. Ugyanakkor Gárdonyi zsenije megint megcsillan, amikor Gergely későbbi sorsát mégis beleszövi a regénybe a korábban már említett jóslatok formájában, amiből az élesebb szemű Olvasó azért kitalálhatja, hogy mi fog Gergellyel történni.

Az első rész címe tehát Bornemissza Gergely, a kis jobbágyfiú vitézzé válására utal, de magát a címet lehet tágabban is értelmezni.

Azaz nem csak és kimondottan Gergelyről van itt szó, a cím arra is utal, hogy bárkiből lehet vitéz, ha jó helyen van jókor és kellően bátor.

Vagyis a vitézség, a hősiesség nem kötődik egy bizonyos társadalmi réteghez, tehát nem lehet azt mondani, hogy pl. csak nemesi származási fiúkból lehetnek vitézek és hősök.

A cím azt sugallja, hogy a hősök bárhol és mindenhol „megteremnek”, és „csak” lehetőség, bátorság, kitartás és kis szerencse kell ahhoz, hogy valaki hősség, vitézzé váljon.

Hiszen Gergely túlságosan sok izgalomra nem számíthatott az életében a Jumurdzsákkal és Dobóval való találkozás előtt.

Egy eldugott zsákfaluban élő jobbágyfiú, aki jó eséllyel az egész életét ebben a minőségben élte volna le, a földeken való mindennapi munkával és a megélhetésért való küzdéssel teltek volna a napjai.

Ez azonban egy pillanat alatt változott meg, amikor Gergelynek volt kellő bátorsága megszökni a töröktől. Ezzel a tettével több fontos ember figyelmét is felhívta magára: Dobóét, Cecey-ét, Gábor papét, sőt később Török Bálintét is.

Ezzel pedig Gergely esélyt kapott egy jobb életre, hogy tanulhasson, fejleszthesse magát, világot láthasson, vitéz lehessen. Persze ehhez az is kellett, hogy Gergely felismerje ezt az esélyt és élni is tudjon vele.

Az első rész címe tehát arra utal, hogy vitéz bárhol teremhet, akár még egy Mecsekben eldugott kis faluban, egy parasztfiú személyében is.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Idegen, régi és régies szavak és jelentésük – Egri csillagok

 Idegen, régi és régies szavak és jelentésük Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében – Szószedet

Aga Török rang. A regényben leginkább, mint katonai rang jelenik, de a valóságban ennél sokrétűbb volt. Az aga – a katonai rang mellett – közigazgatási tisztviselő is volt, sőt az udvari hivatalnokok egy részét is így hívták.

„Vele együtt tíz apródféle, citromszín ruhás, cirkászi barna fiú. Azok is úgy siettek be, mint az agájuk. Ketten-ketten egy-egy violaszín bársonnyal borított ládát cipeltek. Letették a ládákat kétfelől az aga mellé. S ők is a szőnyegre borultak.

– Isten hozott, Ali aga – szólalt meg ekkor a királyné latin nyelven.” (II. rész 16. fejezet)

„Az aga is vacsorázik már. A rizskásás ürüt ezüsttálban tette eléje a szőnyegre a szakácsa. Csak az ujjával eszik, mert hát késsel és villával enni fölösleges is, illetlen is. Csak a tisztátalan, kutyahitű gyaurok esznek szerszámmal és asztalról.” (III. rész 5. fejezet)

Akindizsi Török könnyűlovas katona, harcértéke nem túl magas, de jó lovasnak számított. Az aszabokkal együtt ők alkották a török hadsereg irreguláris, azaz nem hivatásos katonákból álló részét, akik csak háború, hadjárat esetén álltak szolgálatba.
Alabárd A lándzsa és a bárd „keresztezéséből” létrejött szálfegyver, amit a gyalogosok használtak. Később a különböző testőrségek díszfegyvere lett.

„A kapun alabárdos őr állott, de a fejét se mozdította Gergely felé.” (II. rész 12. fejezet)

Almárium Edények, ruhák tárolására használt fiókos vagy ajtós szekrény.

„Ceceyék az emeleten laktak, s Gergely ahogy benyitott, az öregurat reggeli köntösben, papucsban találta, amint egy hosszú nyelű légycsapóval az almárium oldalán csattogott.” (II. rész 12. fejezet)

Angyalbőr Katonaruha.

„- Jó napot, atyámuram! – mondotta vígan. – Hogyan nem láttam előbb kegyelmedet?

– Csak itt csatlakoztam a menethez – felelte az öreg bámulva. – Hát te micsoda angyalbőrben vagy?

Gergely gyönyörű, vörös és kék atlaszból való apródruháját és drága, gyöngyházas kardját kérdezte ezzel a szavával.” (II. rész 19. fejezet)

Arasz Régi népi hosszmérték, kb. 22. centi.

„Ugyancsak a sekrestye mellett János tűzmester cserépből készült golyókat tömet puskaporral. Azok a labdák. Arasznyi puskaporos kanóc fityeg ki belőlük.” (IV. rész 3. fejezet)

Aszab Török könnyűfegyverzetű gyalogos katona, harcértéke csekély, csak minimális kiképzést kaptak. Az akindzsikkel (könnyűlovas katona) együtt ők alkották a török hadsereg irreguláris, azaz nem hivatásos katonákból álló részét, akik csak háború, hadjárat esetén álltak szolgálatba.
Árkus Az írásra használt papír régies megnevezése.

„- Hát, testvéreim – mondotta egy árkus papirost véve a kezébe -, most még azt beszéljük meg, hogy a falak őrségét hogyan helyezzük el.” (IV. rész 4. fejezet)

Árnika Sebfertőtlenítésre használt gyógynövény.

„A borbélyok és asszonyok ott forgolódnak valamennyien vizes tállal, gyolccsal, tépéssel, timsóval és árnikával a sebesültek körül.” (IV. rész 17. fejezet)

Baksis Több jelentése is van: adomány, jutalom, lefizetés, megvesztegetés.

„A mi öt lovasunk érkezett oda fáradtan, a lovat kantáron vezetve. A purdésereg éktelen nagy csicsergéssel rajozta őket körül. Baksisért nyújtották a tenyérkéjüket.

– Hol a vajda? – kérdezte Gergely törökül. – Kaptok baksist valamennyien, de csak a vajdának adom oda.” (III. rész 7. fejezet)

Békó Bilincs, vagy lánc, amit a rabok kezére, lábára, esetleg nyakára raktak.

„Mikor elvégezik a vacsorát a rabok, idejön az a török, aki engemet megfogott. Idejön, hogy a kezünkre zárja a békót.” (I. rész 4. fejezet)

Bélpoklos Leprás, fekélyes.

„Mi az ott az erdőn? Tábor-e vagy falu? Rablótanya-e vagy bélpoklosok községe? Temetés van-e benne vagy lakodalom?” (III. rész 7. fejezet)

Bocskor Egy darabból szabott, sarkatlan, kerek vagy hegyes orrú, könnyű, olcsó cipőféle. Két fajtája volt: az „egylábast” bármelyik lábra fel lehetett venni, a „féllábast” csak a jobb, vagy csak a bal lábra.

„- Hátha bocskornyom volt?” (I. rész 6. fejezet)

Boncsok Lófarkas török zászló.

„Hát, mint egy világot elnyelő tarka vízáradat, omlik a török a völgyből. Jön nagy csengéssel-bongással, dobpergéssel, trombitamuzsikával. A vörös, fehér és kék színek egymásba hullámozva hordják az óriási boncsokokat.” (IV. rész 8. fejezet)

 

A szószedetnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Anton Csehov – Sirály – Olvasónapló

Anton Csehov Sirály című művének részletes olvasónaplója

A jó hír az, hogy a Sirály csak négy felvonás, a rossz pedig az, hogy a felvonások elég hosszúak…

Első felvonás:

Szorin parkjának egy része. Széles fasor, amely a nézőtől a park belseje, egy tó felé vezet. A fasort házi színielőadás számára hevenyészett dobogó keríti el, úgyhogy a tó egyáltalán nem is látszik. A dobogótól jobbra és balra cserjés. Néhány szék, asztalka

Az imént nyugodott le a nap. A dobogón a függöny mögött Jakov és más cselédek; köhögés és kopácsolás hallatszik. Mása és Medvegyenko balról – sétából visszatérve – jön”

Medvegyenko és Mása sétálásból érkezik vissza az udvarházhoz.

Medvegyenko:

Teljes neve: Szemjon Szemjonovics Medvegyenko. Fiatal tanító, akinek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindig a pénzről, illetve annak hiányáról beszél. Mindig arra panaszkodik, hogy milyen kevés a fizetése (23 rubel) és abból még az anyját, a két húgát és az öccsét is támogatnia kell. Szerelmes Másába, a kedvéért minden nap hat versztát (orosz mértékegység, 1 verszta kb 1067 méter) gyalogol a Szorin-házhoz.

Mása:

Szorin jószágigazgatójának, Samrajevnek és feleségének, Polinának a lánya. Kezdetben elutasítja Medvegyenko közeledését. Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy folyton tubákol, illetve majd később feltűnik, hogy még az orosz átlaghoz képest is sokat iszik.

Beszélgetésükből megtudjuk, hogy Medvegyenko szerelmes Másába, és a lány ezt tudja is. Viszonozni viszont nem akarja a fiatal tanító érzelmeit, nem tudja viszontszeretni. A lány szavaiból érezzük, hogy valaki mást szeret reménytelenül, de egyelőre nem tudjuk meg, hogy ki az.

Mását idegesíti, hogy Medvegyenko mindig csak a pénzhiányról, az anyagi javakról tud beszélni, míg a lány szerint a szegény ember is lehet boldog, ha szeretik, és ha szerethet.

Elsétálnak az udvarház parkjában felépített dobogó mellett, amin aznap este házi színházi előadást terveznek előadni. Az előadást Trepljov, a házigazda Szorin unokaöccse írta, és egyetlen főszereplője Zarecsnaja (Nyina) lesz, aki a tó túloldalán lévő birtok tulajdonosának lánya.

Érkezik Szorin és Trepljov is.

Szorin:

Teljes neve: Pjotr Nyikolajevics Szorin. A darab helyszínéül szolgáló udvarház tulajdonosa. 60 éves, nemrég ment nyugdíjba, és költözött le vidéki birtokára, miután 28 évig dolgozott államtanácsosként. Egészségi állapota nem a legjobb, ennek ellenére kedves, szerethető öregúr.

Trepljov:

Teljes neve: Konsztantyin Gavrilovics Trepljov. A mű egyik főszereplője. Szorin unokaöccse. 25 éves, kezdő író, egyelőre nem tudjuk meg, hogy tehetséges-e.

Szorin arról panaszkodik Trepljovnak, hogy mennyire nem való neki a falu. Nemrég költözött ide a városból, és nem találja itt a helyét. Trepljov egyetért nagybátyjával, az öregnek szerinte is a városban kéne élnie.

Közben odaérnek Medvegyenkohoz és Máshoz, akik a pódium közelében ácsorognak. Trepljov elküldi őket onnan, mondván, hogy majd mindenkit értesíteni fognak, ha kezdődik az előadás, de addig nem szabad ott lenni.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

Petőfi Sándor Az apostol című művének részletes olvasónaplója

1. fejezet:

A történet egy szomorú leírással kezdődik:

Sötét, őszi éjszaka van, valahol egy városban vagyunk, azt nem tudjuk meg, hogy pontosan hol. Azt sem, hogy pontosan mikor, de kikövetkeztethető, hogy Petőfi saját korában járunk, tehát a XIX. század elején, közepén.

Az utcák és a házak sötétek, csak egyetlen padlásszobában világít egy halvány gyertyaláng.

A pici padlásszoba és berendezése nagyon nyomorúságos:

  • Penészesek a falak, beázik a tető
  • Rozoga fenyőfa ágy és asztal, amiket mások már rég kidobtak volna
  • Az ágy fejénél egy szúette faláda, a végénél egy szalmazsák
  • Két szalmaszék

A kis lakásban négyen laknak, a legnagyobb nyomorúságban: az anya a ládán ül és a kisebbik gyerekét próbálja szoptatni, de olyan régen éhezik, hogy nincs teje. Az anya tehetetlenül, némán sír.

Az ágyban a nagyobbik gyerek próbál aludni, és milyen jól teszi, mert amíg alszik, addig sem érzi, hogy milyen éhes.

Az asztalnál a fiatal apa/férj ül gondterhelten, látszik, hogy családja nehéz sorsán, és a megoldási lehetőségeken töpreng.

Egyelőre semmi többet nem tudunk meg a családról: kik ők, mi a nevük, miért élnek ilyen nyomorúságban?

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Puskin-Anyegin-Olvasónapló

Puskin Anyegin című verses regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet

Rögtön az olvasónapló elején érdemes tisztázni a történet egyik furcsaságát: A történet főszereplője Anyegin, az orosz nemes ifjú, de magát a történetet nem ő és nem is Puskin meséli el, hanem van egy elbeszélő, egy narrátor, aki mesél.

Ebből ered az Anyegin olvasásának egyik nehézsége, mert az elbeszélő (narrátor) gyakran elkalandozik, a saját emlékeit idézi fel, és amikor „észbe kap”, akkor folytatja Anyegin történetét.

Nem tudjuk, hogy pontosan ki ez a narrátor, de szerepeltetésével Puskin egy plusz réteget ad a történethez. (És jócskán megnehezíti a középiskolások dolgát…)

A műből nem derül ki pontosan, hogy mikor játszódik, de a részletekből, utalásokból ki lehet találni, hogy Puskin saját koráról, a 19. század első feléről van szó.

A főszereplő tehát Jevgenyij Anyegin, az orosz nemes ifjú, aki korának tipikus arisztokrata alakja:

A „Néva partján született”, azaz Szentpéterváron, gazdag családból származik, de apja bőkezűen szórja a vagyont, minden évben három bált ad, és szép lassan tönkre is megy ebbe.

Anyegin viszonylag korrekt, a kornak megfelelő nevelést kap, de azért nem erőlteti meg magát. Nevelője nem bánik vele szigorúan, így aztán Anyegin nem is jeleskedik különösebben a tanulásban.

Hamarosan azonban nevelőjét elcsapják a háztól, bár azt nem tudjuk meg, hogy miért. Anyegin ezzel „szabaddá vált”, azt csinál, amit akar.

És mit csinál egy fiatal, szinte még gyerek orosz nemes, ha bármit megtehet? Társaságba, bálokba jár és a legutóbbi divat szerint öltözik.

A szentpétervári felső körökben hamar megkedvelik Anyegint, műveltnek, okosnak tartják, akivel bármiről el lehet beszélgetni.

Fontos megjegyezni, hogy Anyegin egyáltalán nem kiemelkedően művelt. Mindenhez éppen csak annyira ért, mindenből éppen csak annyit tud, hogy hozzá tudjon szólni bármilyen témához, és a szintén hasonlóan félművelt orosz arisztokráciának ez éppen elég ahhoz, hogy Anyegint okosnak (és jó partinak) tartsák:

  • Jól beszél franciául, ami mondjuk nem csoda, hiszen a korszakban Oroszországban az arisztokraták nyelve a francia volt. Oroszul valamire való nemes ember nem hogy nem beszélt, de nem is tudott! Az orosz a nép nyelve, a parasztok nyelve volt.
  • Valamennyire tud latinul is, idézget Homérosztól és Vergiliustól, de azért hibázik is benne.
  • Ismeri a történelmet annyira, hogy meg tudjon szólalni a témában, ha kell.
  • Érdekesség, hogy egyáltalán nem ért a versekhez és a zenéhez, botfüle van.
  • Érdekli a közgazdaságtan, de ez is csak felületesen, gyakran ő sem tudja, hogy mit beszél, amikor a korszak neves közgazdászait idézgeti.

Összességében tehát Anyegin egy tipikus 19. századi orosz nemes: vagyonos, de vagyonával nem tud mit kezdeni, pontosabban semmi értelmeset nem tud vele kezdeni. Ideje nagy részét öltözködéssel és átöltözködéssel, társasági élettel, pletykálkodással, teljesen felületes és felesleges elfoglaltságokkal tölti. Nincs életcélja, honnan is lenne, hiszen nem lát jó példát, családja generációkra visszamenően azt csinálta, amit most ő: semmit.

Se neki, se úgy általában az orosz arisztokráciának nem jut eszébe, hogy valami értelmeset is tehetnének, mindenki csak úgy él bele a világba, bálokba jár, eltölti az idejét és az életét.

Ez természetesen csak az orosz nemesekre vonatkozik, hiszen ahhoz, hogy az arisztokraták megtehessék azt, hogy semmit sem tesznek, ahhoz az egyszerű orosz kisember, a parasztok és jobbágyok – mai szemmel nézve – elképesztő kizsákmányolása kellett. Ezek az emberek nagyrészt olyan nyomorban éltek, amit ma már el se nagyon tudunk képzelni.

Anyegin pedig hamarosan rátalál az orosz nemes férfi legfőbb életcéljára: a nőre! Nemcsak rátalál, de arra is rájön, hogy elképesztően sikeres a nők körében: hamar kiismeri őket, „Tudománya a szenvedély lett”.

Bárkit megszédít, elcsábít, bárkit megkaphat, a fiatal fruskától a férjezett, érett nőkig. Anyegin pedig ezt természetesen élvezi, habár az is kiderül, hogy nem maga a szerelem érzése érdekli, hanem a hódítás. Vagyis nem az érzelmek vezérlik, nem az igazit keresi.

Leírást kapunk az alig 18 éves Anyegin egy napjáról is: későn kel, és amikor megtudja, hogy három meghívást is kapott aznap estére (bálokra és névnapra), akkor úgy dönt, hogy mindhárom eseményre be fog nézni.

Előtte azonban még díszesen kiöltözik, és korzózik egyet, hogy mutogassa magát az utcán, utána bőséges ebéd, majd pihenés, este pedig eleget tesz a meghívásoknak.

Először vacsorázni megy egy barátjával, az étteremben minden földi jót felszolgálnak, amit csak el lehet képzelni. Természetesen minden külföldi, leginkább francia. Egy orosz nemes nem is ehet mást, legyen az bármilyen drága is.

Majd színházba megy, ahol balettot néz, de persze nem maga a darab érdekli, hanem a nézőtéren ülő hölgyeket vizsgálgatja.

És itt szembesülünk először Anyegin fő problémájával: végtelenül unja már ezt a világot, unja a balettot, unja a nőket, un mindent…

Hamar ott is hagyja a balettot és hazamegy, hogy átöltözzön, ezt napjában többször is megteszi, a narrátor epésen jegyzi meg, hogy akár 3 óra is elmegy a napjából öltözködéssel.

Megismerjük „a nagymagányú kis szobát” is, ahol él, és ami minden létező luxussal be van rendezve, amit csak el lehet képzelni.

És elindul végre a bálba, az orosz arisztokrácia szinte naponta megtartott fő eseményére. Leírást kapunk a bálról is: tömeg, szép ruhák, szép hölgyek, deli férfiak, tánc, flört, titkos kapcsolatok születnek, férjek csalják feleségüket és fordítva.

Anyegin hajnalig marad, de nem élvezi igazán a bált, ezt is unja már. A város már ébredezik, a munkások dolgozni indulnak, amikor végre hazamegy.

És Anyeginnek kb. minden napja ugyanígy néz ki: későn kelés, többszöri öltözködés, majd mulatás hajnalig.

Főhősünk pedig egyszercsak azt veszi észre magán, hogy kiégett… Unja a futó kalandokat, unja a nőket, unja a barátait, a bőséges vacsorákat, a mértéktelen ivást, a rendszeres másnaposságot, mindent és mindenkit, semmiben nem leli örömét, semmi sem szórakoztatja. (Nem kis teljesítmény ez 18 évesen…)

Tökéletes érdektelenség lesz úrrá rajta, angolul spleen, oroszul handra.

Anyegin változtatni próbál: bezárkózik szobájába, egyedüllétre vágyik, de a lelkében érzet ürességet semmivel sem tudja kitölteni.

Először írni akar, de nem megy neki, aztán olvasni kezd, de a könyveket is érdektelennek találja.

Itt egy kis kitérő következik a történetben, a narrátor ugyanis elmeséli, hogy személyesen is találkozott Anyeginnel, éppen ebben a depressziós, melankolikus korszakában ismerkedtek összes és lettek jó barátok, mert a narrátornak is hasonló volt a hangulata.

Sok időt töltöttek együtt, sőt már arra készültek, hogy külföldre utaznak, amikor egy váratlan esemény hosszú évekre elsodorta őket egy mástól.

Váratlanul ugyanis meghalt Anyegin apja. Ez még olyan nagyon nagy probléma nem lett volna Anyegin számára, de kiderült, hogy az apja gyakorlatilag minden vagyonát felélte vagy elzálogosította.

Megjelentek a hitelezők, akik Anyegin teljesen örökségét követelték. Hősünk pedig úgy ítélte meg, hogy több gonddal járna, ha nekiállna pereskedni, meg egyébként sem érdekelte őt ez az egész, a teljes örökségét átengedi a hitelezőknek.

Bárki más ezután kétségbe esett volna, de Anyegin egy orosz nemes nemtörődömségével vette tudomásul azt, hogy teljesen elszegényedett.

Az életnek pedig van humorérzéke, mert hamarosan kapja a hírt, hogy nagybátyja, akinek szintén ő az örököse, haldoklik, és magához kéreti.

Anyegin elindul a nagybácsihoz, bár előre unja, hogy ott majd szeretetet, meg sajnálatot kell színlelni az örökségért.

És megint „szerencséje” van, mire a többnapi lovaglásra lévő birtokra ér, nagybátyja már meghalt.

Anyegin elképesztő vagyont örököl: falvak, erdők, patakok, gyárak, szeszfőzde, jobbágyok, szolgák hada.

És az ifjú orosz nemes egy pillanatra kibillen mélabújából: elhatározza, hogy helyt fog állni vidéki földesúrként, felnő a feladathoz és példásan fogja igazgatni uradalmát.

Ez a lelkesedés pont két napig tart. A harmadik napon már nem érdekli a vidéki élet, a negyediken pedig már unja ezt is, mint minden mást.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!