Anton Csehov – Sirály – Olvasónapló

Anton Csehov Sirály című művének részletes olvasónaplója

A jó hír az, hogy a Sirály csak négy felvonás, a rossz pedig az, hogy a felvonások elég hosszúak…

Első felvonás:

Szorin parkjának egy része. Széles fasor, amely a nézőtől a park belseje, egy tó felé vezet. A fasort házi színielőadás számára hevenyészett dobogó keríti el, úgyhogy a tó egyáltalán nem is látszik. A dobogótól jobbra és balra cserjés. Néhány szék, asztalka

Az imént nyugodott le a nap. A dobogón a függöny mögött Jakov és más cselédek; köhögés és kopácsolás hallatszik. Mása és Medvegyenko balról – sétából visszatérve – jön”

Medvegyenko és Mása sétálásból érkezik vissza az udvarházhoz.

Medvegyenko:

Teljes neve: Szemjon Szemjonovics Medvegyenko. Fiatal tanító, akinek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindig a pénzről, illetve annak hiányáról beszél. Mindig arra panaszkodik, hogy milyen kevés a fizetése (23 rubel) és abból még az anyját, a két húgát és az öccsét is támogatnia kell. Szerelmes Másába, a kedvéért minden nap hat versztát (orosz mértékegység, 1 verszta kb 1067 méter) gyalogol a Szorin-házhoz.

Mása:

Szorin jószágigazgatójának, Samrajevnek és feleségének, Polinának a lánya. Kezdetben elutasítja Medvegyenko közeledését. Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy folyton tubákol, illetve majd később feltűnik, hogy még az orosz átlaghoz képest is sokat iszik.

Beszélgetésükből megtudjuk, hogy Medvegyenko szerelmes Másába, és a lány ezt tudja is. Viszonozni viszont nem akarja a fiatal tanító érzelmeit, nem tudja viszontszeretni. A lány szavaiból érezzük, hogy valaki mást szeret reménytelenül, de egyelőre nem tudjuk meg, hogy ki az.

Mását idegesíti, hogy Medvegyenko mindig csak a pénzhiányról, az anyagi javakról tud beszélni, míg a lány szerint a szegény ember is lehet boldog, ha szeretik, és ha szerethet.

Elsétálnak az udvarház parkjában felépített dobogó mellett, amin aznap este házi színházi előadást terveznek előadni. Az előadást Trepljov, a házigazda Szorin unokaöccse írta, és egyetlen főszereplője Zarecsnaja (Nyina) lesz, aki a tó túloldalán lévő birtok tulajdonosának lánya.

Érkezik Szorin és Trepljov is.

Szorin:

Teljes neve: Pjotr Nyikolajevics Szorin. A darab helyszínéül szolgáló udvarház tulajdonosa. 60 éves, nemrég ment nyugdíjba, és költözött le vidéki birtokára, miután 28 évig dolgozott államtanácsosként. Egészségi állapota nem a legjobb, ennek ellenére kedves, szerethető öregúr.

Trepljov:

Teljes neve: Konsztantyin Gavrilovics Trepljov. A mű egyik főszereplője. Szorin unokaöccse. 25 éves, kezdő író, egyelőre nem tudjuk meg, hogy tehetséges-e.

Szorin arról panaszkodik Trepljovnak, hogy mennyire nem való neki a falu. Nemrég költözött ide a városból, és nem találja itt a helyét. Trepljov egyetért nagybátyjával, az öregnek szerinte is a városban kéne élnie.

Közben odaérnek Medvegyenkohoz és Máshoz, akik a pódium közelében ácsorognak. Trepljov elküldi őket onnan, mondván, hogy majd mindenkit értesíteni fognak, ha kezdődik az előadás, de addig nem szabad ott lenni.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Petőfi Sándor – Az apostol – Olvasónapló

Petőfi Sándor Az apostol című művének részletes olvasónaplója

1. fejezet:

A történet egy szomorú leírással kezdődik:

Sötét, őszi éjszaka van, valahol egy városban vagyunk, azt nem tudjuk meg, hogy pontosan hol. Azt sem, hogy pontosan mikor, de kikövetkeztethető, hogy Petőfi saját korában járunk, tehát a XIX. század elején, közepén.

Az utcák és a házak sötétek, csak egyetlen padlásszobában világít egy halvány gyertyaláng.

A pici padlásszoba és berendezése nagyon nyomorúságos:

  • Penészesek a falak, beázik a tető
  • Rozoga fenyőfa ágy és asztal, amiket mások már rég kidobtak volna
  • Az ágy fejénél egy szúette faláda, a végénél egy szalmazsák
  • Két szalmaszék

A kis lakásban négyen laknak, a legnagyobb nyomorúságban: az anya a ládán ül és a kisebbik gyerekét próbálja szoptatni, de olyan régen éhezik, hogy nincs teje. Az anya tehetetlenül, némán sír.

Az ágyban a nagyobbik gyerek próbál aludni, és milyen jól teszi, mert amíg alszik, addig sem érzi, hogy milyen éhes.

Az asztalnál a fiatal apa/férj ül gondterhelten, látszik, hogy családja nehéz sorsán, és a megoldási lehetőségeken töpreng.

Egyelőre semmi többet nem tudunk meg a családról: kik ők, mi a nevük, miért élnek ilyen nyomorúságban?

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Puskin-Anyegin-Olvasónapló

Puskin Anyegin című verses regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet

Rögtön az olvasónapló elején érdemes tisztázni a történet egyik furcsaságát: A történet főszereplője Anyegin, az orosz nemes ifjú, de magát a történetet nem ő és nem is Puskin meséli el, hanem van egy elbeszélő, egy narrátor, aki mesél.

Ebből ered az Anyegin olvasásának egyik nehézsége, mert az elbeszélő (narrátor) gyakran elkalandozik, a saját emlékeit idézi fel, és amikor „észbe kap”, akkor folytatja Anyegin történetét.

Nem tudjuk, hogy pontosan ki ez a narrátor, de szerepeltetésével Puskin egy plusz réteget ad a történethez. (És jócskán megnehezíti a középiskolások dolgát…)

A műből nem derül ki pontosan, hogy mikor játszódik, de a részletekből, utalásokból ki lehet találni, hogy Puskin saját koráról, a 19. század első feléről van szó.

A főszereplő tehát Jevgenyij Anyegin, az orosz nemes ifjú, aki korának tipikus arisztokrata alakja:

A „Néva partján született”, azaz Szentpéterváron, gazdag családból származik, de apja bőkezűen szórja a vagyont, minden évben három bált ad, és szép lassan tönkre is megy ebbe.

Anyegin viszonylag korrekt, a kornak megfelelő nevelést kap, de azért nem erőlteti meg magát. Nevelője nem bánik vele szigorúan, így aztán Anyegin nem is jeleskedik különösebben a tanulásban.

Hamarosan azonban nevelőjét elcsapják a háztól, bár azt nem tudjuk meg, hogy miért. Anyegin ezzel „szabaddá vált”, azt csinál, amit akar.

És mit csinál egy fiatal, szinte még gyerek orosz nemes, ha bármit megtehet? Társaságba, bálokba jár és a legutóbbi divat szerint öltözik.

A szentpétervári felső körökben hamar megkedvelik Anyegint, műveltnek, okosnak tartják, akivel bármiről el lehet beszélgetni.

Fontos megjegyezni, hogy Anyegin egyáltalán nem kiemelkedően művelt. Mindenhez éppen csak annyira ért, mindenből éppen csak annyit tud, hogy hozzá tudjon szólni bármilyen témához, és a szintén hasonlóan félművelt orosz arisztokráciának ez éppen elég ahhoz, hogy Anyegint okosnak (és jó partinak) tartsák:

  • Jól beszél franciául, ami mondjuk nem csoda, hiszen a korszakban Oroszországban az arisztokraták nyelve a francia volt. Oroszul valamire való nemes ember nem hogy nem beszélt, de nem is tudott! Az orosz a nép nyelve, a parasztok nyelve volt.
  • Valamennyire tud latinul is, idézget Homérosztól és Vergiliustól, de azért hibázik is benne.
  • Ismeri a történelmet annyira, hogy meg tudjon szólalni a témában, ha kell.
  • Érdekesség, hogy egyáltalán nem ért a versekhez és a zenéhez, botfüle van.
  • Érdekli a közgazdaságtan, de ez is csak felületesen, gyakran ő sem tudja, hogy mit beszél, amikor a korszak neves közgazdászait idézgeti.

Összességében tehát Anyegin egy tipikus 19. századi orosz nemes: vagyonos, de vagyonával nem tud mit kezdeni, pontosabban semmi értelmeset nem tud vele kezdeni. Ideje nagy részét öltözködéssel és átöltözködéssel, társasági élettel, pletykálkodással, teljesen felületes és felesleges elfoglaltságokkal tölti. Nincs életcélja, honnan is lenne, hiszen nem lát jó példát, családja generációkra visszamenően azt csinálta, amit most ő: semmit.

Se neki, se úgy általában az orosz arisztokráciának nem jut eszébe, hogy valami értelmeset is tehetnének, mindenki csak úgy él bele a világba, bálokba jár, eltölti az idejét és az életét.

Ez természetesen csak az orosz nemesekre vonatkozik, hiszen ahhoz, hogy az arisztokraták megtehessék azt, hogy semmit sem tesznek, ahhoz az egyszerű orosz kisember, a parasztok és jobbágyok – mai szemmel nézve – elképesztő kizsákmányolása kellett. Ezek az emberek nagyrészt olyan nyomorban éltek, amit ma már el se nagyon tudunk képzelni.

Anyegin pedig hamarosan rátalál az orosz nemes férfi legfőbb életcéljára: a nőre! Nemcsak rátalál, de arra is rájön, hogy elképesztően sikeres a nők körében: hamar kiismeri őket, „Tudománya a szenvedély lett”.

Bárkit megszédít, elcsábít, bárkit megkaphat, a fiatal fruskától a férjezett, érett nőkig. Anyegin pedig ezt természetesen élvezi, habár az is kiderül, hogy nem maga a szerelem érzése érdekli, hanem a hódítás. Vagyis nem az érzelmek vezérlik, nem az igazit keresi.

Leírást kapunk az alig 18 éves Anyegin egy napjáról is: későn kel, és amikor megtudja, hogy három meghívást is kapott aznap estére (bálokra és névnapra), akkor úgy dönt, hogy mindhárom eseményre be fog nézni.

Előtte azonban még díszesen kiöltözik, és korzózik egyet, hogy mutogassa magát az utcán, utána bőséges ebéd, majd pihenés, este pedig eleget tesz a meghívásoknak.

Először vacsorázni megy egy barátjával, az étteremben minden földi jót felszolgálnak, amit csak el lehet képzelni. Természetesen minden külföldi, leginkább francia. Egy orosz nemes nem is ehet mást, legyen az bármilyen drága is.

Majd színházba megy, ahol balettot néz, de persze nem maga a darab érdekli, hanem a nézőtéren ülő hölgyeket vizsgálgatja.

És itt szembesülünk először Anyegin fő problémájával: végtelenül unja már ezt a világot, unja a balettot, unja a nőket, un mindent…

Hamar ott is hagyja a balettot és hazamegy, hogy átöltözzön, ezt napjában többször is megteszi, a narrátor epésen jegyzi meg, hogy akár 3 óra is elmegy a napjából öltözködéssel.

Megismerjük „a nagymagányú kis szobát” is, ahol él, és ami minden létező luxussal be van rendezve, amit csak el lehet képzelni.

És elindul végre a bálba, az orosz arisztokrácia szinte naponta megtartott fő eseményére. Leírást kapunk a bálról is: tömeg, szép ruhák, szép hölgyek, deli férfiak, tánc, flört, titkos kapcsolatok születnek, férjek csalják feleségüket és fordítva.

Anyegin hajnalig marad, de nem élvezi igazán a bált, ezt is unja már. A város már ébredezik, a munkások dolgozni indulnak, amikor végre hazamegy.

És Anyeginnek kb. minden napja ugyanígy néz ki: későn kelés, többszöri öltözködés, majd mulatás hajnalig.

Főhősünk pedig egyszercsak azt veszi észre magán, hogy kiégett… Unja a futó kalandokat, unja a nőket, unja a barátait, a bőséges vacsorákat, a mértéktelen ivást, a rendszeres másnaposságot, mindent és mindenkit, semmiben nem leli örömét, semmi sem szórakoztatja. (Nem kis teljesítmény ez 18 évesen…)

Tökéletes érdektelenség lesz úrrá rajta, angolul spleen, oroszul handra.

Anyegin változtatni próbál: bezárkózik szobájába, egyedüllétre vágyik, de a lelkében érzet ürességet semmivel sem tudja kitölteni.

Először írni akar, de nem megy neki, aztán olvasni kezd, de a könyveket is érdektelennek találja.

Itt egy kis kitérő következik a történetben, a narrátor ugyanis elmeséli, hogy személyesen is találkozott Anyeginnel, éppen ebben a depressziós, melankolikus korszakában ismerkedtek összes és lettek jó barátok, mert a narrátornak is hasonló volt a hangulata.

Sok időt töltöttek együtt, sőt már arra készültek, hogy külföldre utaznak, amikor egy váratlan esemény hosszú évekre elsodorta őket egy mástól.

Váratlanul ugyanis meghalt Anyegin apja. Ez még olyan nagyon nagy probléma nem lett volna Anyegin számára, de kiderült, hogy az apja gyakorlatilag minden vagyonát felélte vagy elzálogosította.

Megjelentek a hitelezők, akik Anyegin teljesen örökségét követelték. Hősünk pedig úgy ítélte meg, hogy több gonddal járna, ha nekiállna pereskedni, meg egyébként sem érdekelte őt ez az egész, a teljes örökségét átengedi a hitelezőknek.

Bárki más ezután kétségbe esett volna, de Anyegin egy orosz nemes nemtörődömségével vette tudomásul azt, hogy teljesen elszegényedett.

Az életnek pedig van humorérzéke, mert hamarosan kapja a hírt, hogy nagybátyja, akinek szintén ő az örököse, haldoklik, és magához kéreti.

Anyegin elindul a nagybácsihoz, bár előre unja, hogy ott majd szeretetet, meg sajnálatot kell színlelni az örökségért.

És megint „szerencséje” van, mire a többnapi lovaglásra lévő birtokra ér, nagybátyja már meghalt.

Anyegin elképesztő vagyont örököl: falvak, erdők, patakok, gyárak, szeszfőzde, jobbágyok, szolgák hada.

És az ifjú orosz nemes egy pillanatra kibillen mélabújából: elhatározza, hogy helyt fog állni vidéki földesúrként, felnő a feladathoz és példásan fogja igazgatni uradalmát.

Ez a lelkesedés pont két napig tart. A harmadik napon már nem érdekli a vidéki élet, a negyediken pedig már unja ezt is, mint minden mást.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




A peloponészoszi háború

Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának értelmezéséhez szükséges annak a történelmi kornak az ismerete is, amiben a mű íródott. Ez pedig a peloponészoszi háború időszaka.

Ezt a háborút hozza most egy kicsit közelebb remek posztjában Attila! Fogadjátok sok lájkkal!

Peloponnészoszi háború

Az ókori görögök szinte folyamatos háborúkba bonyolódva próbáltak egymás fölé kerekedni az évszázadok alatt. Hol egyénileg, hol szövetségi rendszerbe tömörülve estek egymás torkának, de igazán diadalmaskodni egymás felett soha nem tudtak.

Összefogást mindössze a perzsák elleni háborúk során tudtak felmutatni időlegesen, de az sem volt teljes, voltak, akik kimaradtak belőle és inkább a behódolást választották.

A perzsákkal való béke után szinte azonnal újra a felszínre törtek a korábbi vélt vagy valós sérelmek és ott folytatták, ahol abbahagyták pár évtizeddel korábban.

A görögök két városállam köré tömörülve keresték, vagy egyesek szinte várták az alkalmat arra, hogy hatalmukat, befolyásukat növeljék.

Egyik oldalon ott volt a harcos Spárta, és az általa vezetett Peloponnészoszi Szövetség. A mélyen konzervatív, autokratikus katonaállam maga volt a legfélelmetesebb görög hadigépezet.

A spártai katonáknak egyszerűen nem volt párja a görögségen belül. Felszerelés, kiképzés, morál tekintetében messze fölötte álltak minden más görög államnak.

De legfontosabb erősségük egyben a gyengeségük is volt ugyanakkor, mert Spárta addig volt erős, amíg a hadserege bírta szuflával, melynek létszáma kb. max 10 ezer fő körüli volt. Minden egyes csata, a végeredménytől függetlenül, apasztotta ezt a létszámot, és idővel gyengítette Spártát.

A fő rivális a demokratikus Athén volt, melynek szintén megvolt a maga szövetségi rendszere, jelen esetben a Déloszi Szövetség. Ennek a hatalmi tömbnek az ereje a tengeren mutatkozott meg, mert a közös flotta akkora méretet öltött, hogy Spárta elbújhatott mellette.

A kirobbanó háború egyik fő kérdése az volt, hogy a görögök a hagyományos spártai vezetés alatt maradnak egységben, vagy az Athén által felkínált hegemónia győzedelmeskedik.

De felfogható két gyökeresen eltérő társadalmi berendezkedés vitájának is. Egyik sarokban ott volt a demokrácia, a másikban pedig az oligarchikus rendszer.

Spártával összehasonlítva Athénban demokrácia volt, ha nem is pont a mai értelemben. A lakosság jelentős részének beleszólási lehetősége volt az állam életébe, irányításába, és részt is vehetett annak működésében.

Spártában ezzel szemben nagyon kevés embernek volt igazi polgárjoga, és beleszólása is csak nagyon korlátozott mértékben az irányításba.

Egyedül a nők helyzete volt valamelyest jobb, mert a spártai nőknek lehetett magántulajdona még athéni nőtársaiknak nem.

Talán leginkább Szophoklész drámái ábrázolják a legérzékletesebben ennek a korszaknak az aktuális politikai problémáit, melyek közül kiemelkedik a pont a háború idején íródott Oidipusz király.

A műben a korlátozott emberi tudás, az emberi esendőséget boncolgatva festi le kora világát, mely sokkal borzalmasabb annál, mint amilyennek az emberek hiszik.

A háború véres borzalmai pedig igazolják Szophoklész megállapításait.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló

Szabó Magda Abigél című regényének részletes olvasónaplója

 

Az olvasónaplót Nosztalgia készítette, köszönjük neki! 🙂

Gina intézetbe kerül

Főbb szereplők

Időpont

Helyszín

Vitay Georgina

Vitay tábornok (a keresztnevét nem tudjuk meg a műből)

Kuncz Feri, Marszell, Mimó néni – őket csak megemlítik, bár Kuncz Feri később fontos szereplővé növi ki magát.

1943. szeptember 1.

Budapest

A történet a Második Világháború idején játszódik, a főszereplő Vitay Georgina, a módos családból származó kislány, aki apjával, Vitay tábornokkal él egy villában.

Ginával közli az apja, hogy intézetbe küldi vidékre. A kislány édesanyja meghalt, amikor Gina még csak 2 éves volt. Marszell, a francia nevelőnő, nem maradhat, mert háború van, Gina és Marszell nemzete ellentétes oldalon áll.

Egy lehetőség lenne még, Mimó néni, Gina édesapjának testvére. De a 14 éves kislány is érzi, hogy még ő is felnőttebb a nagynénjénél. Nem marad más lehetőség, mint az intézet, bár Gina azért más véleményen van

Gina a tábornok többi indokát sem tartja elfogadhatónak, mindenre van válasza: éppen az apja választotta ki neki korábban a  Sokoray Ataláról elnevezett iskolát, ahova jelenleg jár, Marszell rendre szoktatta, Gellért-hegyi otthonuk kertjében pedig megvan az egészséges levegő, amire az apja a vidéki intézet miatt hivatkozik

A tábornok a tényleges okot nem árulja el a kislánynak (de ezt majd később megtudjuk), aki arra gondol, mint Mimó néni is: a tábornok újranősül, és Gina csak útban lenne.

A legnehezebb azonban az egészben az, hogy az apja kérésére senkinek nem beszélhet róla, hogy elmegy, nincs búcsú ismerősöktől, barátnőktől (Edit és Alice) és a személyzettől sem.

A tábornok Mimó néninek is csak az elutazás előtti napon mondja el, de azt már nem, hová fogja vinni Ginát. Az indok az, hogy Mimó néni folyton leveleket írna és csomagokat küldene, és gyakran meglátogatná a kislányt. Logikusan hangzik, de nem ez az igazi ok. Hogy mi, azt később kikövetkeztethetjük.

A kislány így Kuncz Feritől sem tud elbúcsúzni. A férfi 24 éves hadnagy, Gina első szerelme, akit a kislány a nagynénje egyik teadélutánján ismert meg, ahová rengeteg katonatiszt is jár.

Róla még az édesapjának sem mesélt semmit, sejtette, hogy a tábornok nem nézte volna jó szemmel a románcot.

Ginát az édesapja autóval viszi el az új iskolájába.

Tehát: egy 14 éves lány az otthonától messze, egy bentlakásos lányiskolában kezd új életet szeptembertől, amiről nem beszélhet senkinek, és az édesapja érvei sem győzik meg arról, hogy ez feltétlenül szükséges. Ez így elég sejtelmes, de a későbbiek során mindenre választ kapunk majd.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!