William Shakespeare – Szentivánéji álom – Olvasónapló

William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának részletes olvasónaplója színenként

Első felvonás első szín

Szereplők Helyszín
Theseus – Athén uralkodója
Hippolyta – Az amazonok királynője, Theseus jegyese
Egéus – Hermia apja
Demetrius – athéni nemes, szerelmes Hermiába
Lysander – athéni nemes, szerelmes Hermiába
Heléna – szerelmes Demetriusba
Hermia – szerelmes Lysanderbe
„Athén. Terem Theseus palotájában.”

Az ókori Athénban járunk, ahol a város ura, Theseus éppen a négy nap múlva esedékes esküvőjére készül Hippolytával, az amazonok királynőjével.

Itt érdemes megjegyezni, hogy általában azt szokás mondani, hogy a darab Szentivánéjjel játszódik. Ez azonban nem, vagyis nem teljesen igaz. Bár a mű nagy része valóban Szentivánéjjel történik, de maga a cselekmény négy nappal korábban kezdődik.

További nehézséget okoz, hogy a darabból nem derül ki egyértelműen, hogy mikor is „csúszunk át” Szentivánéjjelre, az biztos, hogy a második felvonás első színe már akkor játszódik.

Theseus utasítja az ünnepélyrendezőt, Philostratot, hogy készítse elő a ceremóniát, amikor négyen kérnek tőle kihallgatást:

  • Egéus – Hermia apja, aki lánya kezét Demetriusnak igérte
  • Hermia – Egéus lánya, aki Lysanderbe szerelmes
  • Lysander – athéni nemesifjú, aki szerelmes Hermiába
  • Demetrius – szintén nemes, és szintén Hermiába szerelmes

Egéus egy családi vitában kéri az uralkodó ítéletét. Történt ugyanis, hogy Egéus a lánya, Hermia kezét Demetriusnak ígérte.

Igen ám, de – Egéus szerint – a másik ifjú, Lysander elbűvölte Hermiát, aki beleszeretett, és most nem hajlandó az apai parancsnak engedelmeskedni, nem akar Demetrius felesége lenni.

Egéus azt kéri Theseustól, hogy parancsoljon rá, Hermiára, hogy az engedelmeskedjen apjának, azaz menjen feleségül Demetriushoz. Ellenkező esetben Egéus azzal fenyegetőzik, hogy Athén ősi törvénye szerint megöli a lányát.

Theseus először szelíden próbálja rábeszélni Hermiát, hogy engedelmeskedjen apjának. Rámutat, hogy Demetrius „jeles, derék ifjú”, Hermia azonban visszavág, miszerint Lysander is az…

Ezt ugyan nem vitatja Theseus sem, Lysander viszont nem bírja Egéus támogatását, ellenben Demetrius igen.

Hermia azután azt akarja tudni az uralkodótól, hogy mi a legrosszabb, ami történhet vele, ha nem megy hozzá Demetriushoz.

Theseus megerősíti Egéus kijelentését, miszerint amennyiben egy lány nem engedelmeskedik apja parancsának, akkor az apa megölheti a lányt. Illetve Theseus még egy másik – nem sokkal jobb – lehetőséget is megemlít: Hermiának Vesta-szűznek kell állnia, ha ellentmond apja akaratának.

Hermiát azonban egyik büntetés sem riasztja vissza, kijelenti, hogy márpedig ő nem lesz Demetrius felesége, hiszen Lysandert szereti, hozzá akar menni.

A bölcs Theseus nem dönt rögtön, azt mondja, hogy néhány nap gondolkodási időt ad a lánynak: egész pontosan négy napot, vagyis Hermiának Theseus és Hyppolita esküvőjéig kell döntenie: hozzámegy Demetriushoz, meghal, vagy Vesta-szűz lesz belőle.

Ekkor szól bele a vitába Demetrius és Lysander is. Demetrius Hermiát és Lysandert győzködi, hogy álljanak el a házasság tervétől, Hermia hallgasson az apjára, Lysander pedig fogadja el, hogy a lány Demetrius felesége lesz.

Lysander szemtelenül megjegyzi, hogy ha Egéus annyira szereit Demetriust, akkor vegye el Demetrius Egéust.

Lysandernek azért ennél komolyabb érve is van: kijelenti, hogy Demetrius „szerelmi csábítással” rávette egy bizonyos Nedár lányát, Helénát, hogy az szerelmes legyen Demetriusba. Demetrius vegye el Helénát, hiszen a lány eped érte.

Ekkor szól közbe Theseus, aki közli, hogy hallott már erről az esetről, akart is beszélni erről Demetriusszal, csak az esküvő miatti nagy felhajtás miatt eddig nem volt rá ideje.

Na de majd most: Theseus magával viszi Egéust és Demetriust (és Hippolytát), hogy megtárgyalják Heléna ügyét.

A két reménytelen szerelmes, Hermia és Lysander egyedül maradnak. Hermia természetesen azon kesereg, hogy milyen igazságtalan a világ és az apja.

Lysander egyetért vele, de neki azért már meg van a terve is: el fogja szöktetni Hermiát.

Kijelenti, hogy Athéntól 7 mérföldre lakik egy özvegy nagynénje, aki gazdag, és fiaként szereti Lysandert. Ha hozzá elszöknek, akkor már kívül esnek Athén területén, ott már nem vonatkoznak rájuk az athéni törvények, ott feleségül veheti Hermiát.

Ha Hermia is egyetért a szökéssel, akkor másnap éjjel osonjon ki a házukból, menjen el az Athéntól egy mérföldre lévő ligetbe, ott találkoznak majd, és együtt szöknek tovább.

Ebből is látszik, hogy nem egyértelmű, hogy mikor játszódik a szín… Theseus nem sokkal korábban még arról beszél, hogy négy nagy múlva lesz az esküvő, Szentivánéjjel. Lysander azonban másnapra tervezi a szökést, amiről később majd kiderül, hogy már Szentivánéjjel…

Hermiának tetszik az ötlet, megegyeznek tehát a találkában.

Érkezik Heléna, akit szerelmi bánat gyötör: végtelenül szerelmes Demetriusba, de az ifjú nem foglalkozik vele, hiszen Hermiába szerelmes.

Heléna és Hermia beszélgetéséből kiderül, hogy korábban barátnők voltat, illetve tulajdonképpen most is azok, már amennyire ez a kusza szerelmi sokszög engedi.

Hiszen Demetrius Hermiába szerelmes, Hermia Lysanderbe, Heléna pedig Demetriusba. Hermia hiába viselkedik elutasítóan Demetriusszal, a férfi szerelmét ez csak tovább tüzeli. És ugyanígy Demetrius hiába utasítja el Heléna szerelmét, az csak még jobban szereti.

Hermia óvatlanul elárulja Helénának, hogy másnap éjjelre szökést terveznek Lysanderrel. Tulajdonképpen vigasztalásnak szánja ezt a lánynak, hiszen ha ő és Lysander eltűnnek Athénból, akkor hátha Demetrius szerelme Heléna felé fordul.

Hermia és Lysander távoznak, Heléna egyedül marad. Monológjában először azon kesereg, hogy az athéni közvélekedés szerint ő ugyanolyan szép, ha nem szebb, mint Hermia, Demetrius mégsem szereti őt…

Lysander és Hermia ugyan nem mondták Helénának, hogy tartsa tiktokban a szökésüket, de ezt kimondatlanul is természetesnek vették.

Nem így Hermia, aki bár tudja, hogy nem szabadna, mégis úgy dönt, hogy a szerelmesek szökését beárulja Demetriusnak, hátha akkor Demetrius majd kiábrándul Hermiából, és Helánát választja.

Hermia tudja, hogy visszaél egykori barátnője bizalmával, de úgy van vele, hogy a szerelem mindenre felmentést ad…

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




A Csongor és Tünde szereplői

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének szereplői betűrendben:

A Csongor és Tünde olvasónaplóját itt találjátok!

 

Balga

Beszélő név, a balgatag rövidítése. Csongor szolgája, a mű humoros figurája. Az emelkedett, eszményekre vágyó és azokért küzdeni akaró Csongorral szemben ő képviseli az egyszerű, hétköznapi, józan paraszti eszet.

Segítsége nélkül Csongor valószínűleg nem, vagy sokkal nehezebben boldogulna.

Az ő motivációja összetettebb és nehezebben megfejthető, mint Csongoré. Balga ugyanis az egyszerű, nem sok izgalmat tartogató paraszti létet cseréli fel Csongor szolgálásával + ráadásként reméli, hogy megtalálja szerelmét (menyasszonyát, feleségét) Ilmát is.

Eredeti neve Árki. Általában lézerpontos megfigyelései vannak, más kérdés, hogy Csongor a legritkább esetben hallgat rá.

Legfontosabb tulajdonsága az evéshez fűződő vonzalma: örökké éhes és szomjas, ennek megfelelően a legritkább esetben kap enni/inni.

Berreh Lásd ördögfiak
Csongor „Az ifjú hős”, a mű férfi főszereplője. Nem tündér, mint Tünde, és nem is „átmeneti” szereplő, azaz hol tündér, hol meg ember, mint Ilma, hanem egyértelműen földi ember.

Előéletéről, külsejéről tulajdonképpen semmit sem tudunk, a mű elején világkörüli bolyongásából, kiábrándultan tér meg szülei kertjébe, mert nem találta meg a boldogságot/szerelmet.

A dráma központi szereplője, akinek a szerelem és az azt megszemélyesítő Tünde utáni kutatásáról szól a darab.

Csongor ellentétpárjaként jelenik meg Balga, a paraszt/szolga, aki Csongorral szemben a hétköznapi, egyszerű embert és problémákat személyesíti meg.

Kitartó, szerelme után állhatatosan kutató figura, akinek ravaszságát is megismerhetjük, amikor átveri az ördögöket és megszerzi tőlük a palástot, a bocskort és az ostort.

Érdekesség, hogy eleinte Vörösmarty számára nem volt egyértelmű, hogy mi lesz főhőse neve: a kéziratokban több verzió is szerepel, eleinte csak mint „Divőr, tündérfi”, később Iboly, Igony, majd Kármány néven futott, ez változott végül a végleges Csongorra.

Dimitri Tulajdonképpen jelentéktelen mellékszereplő, csak egyszer jelenik meg, amikor Balga szilvapálinkát akar venni tőle.

Színpadi előadások alkalmával az alakját általában ki szokták hagyni, már az ősbemutatón sem szerepelt.

Igazából az sem teljesen világos, hogy miért is került be a darabba…

Duzzog Lásd ördögfiak
Fejedelem A Kalmárral és a Tudóssal együtt allegorikus alakok, akik egy-egy emberi életutat, életlehetőséget mutatnak be, természetesen negatívan.

A Fejedelem a hatalomvágy, az erőszakos hatalomgyakorlás, a véres hódítás jelképe, akinek egyetlen célja, hogy seregével minél nagyobb területet hódítson meg. Hódításának azonban nincs célja, a hódítás kedvéért hódít.

Csongor kétszer találkozik vele: először, amikor Tündérhont keresi. A Fejedelem kineveti és közli vele, hogy nem tudja, hol van Tündérhon, de ha Csongor megtalálja, akkor szóljon neki, és ő majd meghódítja.

Másodszor a mű végén találkoznak, ekkorra a Fejedelem már megbukott, elvesztette hatalmát. Túl sokat, túl nagy hatalmat akart, és végül elárulták.

Érdekesség, hogy eredetileg nem Fejedelemnek, hanem Királynak hívták, de ebben a formában a cenzúra nem engedélyezte, ezért változtatta Vörösmarty Fejedelemre.

Ilma Tünde szolgálója, maga is tündér. Azonban nem mindig volt az, eredetileg Böske néven ember volt, Csongor családjának szolgálója. Innen ismeri Csongort, és tulajdonképpen ezért „emelte magához” őt Tünde és csinált belőle is tündért: fő feladata, hogy Csongorról meséljen Tündének.

Míg Csongornak Balga, addig Tündének Ilma a hétköznapi megfelelője, párja.

Érdekes viszony fűzi őt Balgához: Még Böskeként Balga megkérte a kezét, de az oltár előtt meggondolta magát és elmenekült. Érdekes, hogy hol vőlegényként, hol meg férjként hivatkozik Balgára.

A darab során végig se veled-se nélküled viszony fűzi Balgához. Kifelé, és egymás felé mindketten azt kommunikálják, hogy a másik házsártos, veszekedős (Ilma), borissza, falánk (Balga)

Valójában azonban mélységesen szeretik egymást, és bármit megtennének a másikért.

Ezt mutatja Balga esetében az, hogy Csongor szolgájának szegődik, hátha megtalálja Böskét, Ilma esetében pedig az, hogy a mű végén lemond a tündér lét lehetőségéről csak azért, hogy visszatérhessen az emberi világba, Balgához.

Kalmár A Tudóssal és a Fejedelemmel együtt allegorikus alakok, akik egy-egy emberi életutat, életlehetőséget mutatnak be, természetesen negatívan.

A Kalmár a kapzsi, nyereségorientált, pénzéhes, csak a haszonnal, a profittal törődő kereskedő jelképe, akit csak a pénz, a gazdagság érdekel, bármit elad, bármit megtesz, hogy az áhított vagyont mgszerezze.

Csongor kétszer találkozik vele: először, amikor Tündérhon hollétéről érdeklődik tőle. A Kalmár persze kineveti Csongort, amiért egy mesebeli helyet keres, ahelyett, hogy a haszonnal törődne.

Másodszor a mű végén találkoznak, amikorra a Kalmár már elnyerte méltó büntetését: elszegényedett, tönkrement, ruhája rongyos és a köszvény miatt bottal jár.

Alakja azt példázza, hogy mennyire nem a pénz, a vagyon a gazdagság fontos az életben.

Kurrah Lásd ördögfiak
Ledér Beszélő név, könnyelműt, könnyűvérűt jelent. Mellékszereplő, Mirígy ármánykodásának köszönhetően keveredik bele a cselekménybe.

Életéről megtudjuk, hogy anyja meghalt, apja tüdőbajos, aki betegsége miatt nem tudja eltartani a családot (Ledért és két kisebb testvérét), Ledér ezért áruba bocsátja a testét, hogy családja megélhetését és apja gyógyulását segítse.

Az nem teljesen világos, hogy Ledért először átverték-e, azaz egy férfi szerelemmel hitegette, kihasználta, majd elhagyta, és a lány minden mindegy alapon választotta azt, hogy a testéből fog megélni (azaz prostituált lesz), vagy pedig kifejezetten, tudatosan választotta ezt az életformát a családja érdekében.

Mirígy pedig kihasználja a lányt, ígérete szerint, ha Ledér elcsábítja Csongort, akkor Mirígy gazdaggá teszi.

Ledér azonban végül nem Csongorral találkozik, hanem Balgával, ebből pedig számos humoros helyzet adódik.

Egyes nézetek szerint Ledér a prostituált első magyar szépirodalmi megjelenítése

Manók Lásd ördögfiak
Mirígy A gonosz boszorkány. Amíg a fantáziavilág, a tündérvilág szereplői közül Tünde képviselő a „jót”, addig Mirígy a „rossz”, a „gonosz”.

Tulajdonképpen ő mozgatja az eseményeket, bár cselekedeteinek pontos mozgatói csak fokozatosan, a mű végére derülnek ki.

Mindent elkövet annak érdekében, hogy elszakítsa egymástól Csongort és Tündét, illetve, hogy szerelmük ne teljesülhessen be. A mű végére kiderül, hogy valójában a Tünde által Csongor szüleinek kertjébe ültetett aranyalma fa gyümölcseire fáj a foga, mert ettől reméli azt, hogy megszépül, megfiatalodik.

A népmesék gonosz boszorkája/mostohája ő, ennek megfelelő külső és belső tulajdonságokkal: gonosz, rosszindulatú, ármánykodó, hazudós, öreg, ráncos.

És megvannak a varázslatos tulajdonságai is: képes a távolba és a jövőbe látni, kővé tud változni, sőt egyéb alakot is fel tud venni.

Ördögfiak Kurrah, Berreh és Duzzog. Eleinte önállóan ármánykodnak, később szövetségre lépnek Miríggyel, majd ellene fordulnak, a mű végén pedig el is fogják a gonosz boszorkát.

Neveik hangutánzó szavak. Mirígy elvarázsolja (vagy megátkozza, ahogy tetszik) őket, ezután manóként jelennek meg. Érdekes, hogy a manó/ördögfi megnevezés a darabban nem következetes, hol így, hol úgy nevezi őket Vörösmarty.

Kálváriájuk akkor kezdődik, amikor megesznek egy rókát, amiről persze nem tudják, hogy Mirígy átváltoztatott lánya. Ezért változtatja őket manóvá Mirígy, a manók pedig bosszúból ezért fogják el és adják át Tündének.

Fontos szerephez jut még családi örökségük: a palást, az ostor és a palást is. Ezek a varázslatos tárgyak többször is szerephez jutnak: az ördögök összevesznek a birtoklásukon, majd csellel Csongorhoz kerülnek, később az ördögfiak hétköznapi tárgyakra cserélik őket, majd pedig tönkremennek.

Tudós A Kalmárral és a Fejdelemmel együtt allegorikus alakok, akik egy-egy emberi életutat, életlehetőséget mutatnak be, természetesen negatívan.

A Tudós ugyan a tudást képviseli, de ez az úgynevezett „értéktelen” tudás, aminek nincs gyakorlati haszna. A Tudós örökké csak kérdéseket tesz fel, de válaszokat nem keres, azok nem érdeklik, csak a kérdezés kedvéért kérdez.

Csongor kétszer találkozik vele: először, amikor Tündérhont keresi. Ekkor a Tudós közli vele, hogy Tündérhon természetesen nem létezik, hisz a tudomány szerint nem létezhet, csak álom, a fantázia szüleménye.

Másodszor pedig a mű végén találkoznak, ekkor a Tudós már beleőrült filozófiai kérdéseibe.

Tünde A tündér, a mű női főszereplője. Tettre kész, határozott figura, aki mindenre képes és hajlandó szerelméért, Csongorért, még az örök (vagy legalábbis emberi szempontból szinte végtelen) életről is hajlandó lemondani érte.

Néha kicsit elveszetten bolyong az emberi világban, de bátran próbál megbirkózni az itteni, számára ismeretlen, idegen problémákkal.

Neve Vörösmarty saját találmánya, előképe pedig Tündér Ilona volt. A név nem volt rögtön meg Vörösmartynak, a darab cselekményvázlatában még mint „aranyhajú lány” szerepel, később a Himál nevet kapja, majd a Tündét.

 

 

 

 




Vörösmarty Mihály – Csongor és Tünde – Olvasónapló

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének részletes olvasónaplója színenként

 

A Csongor és Tünde olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Első felvonás

A jó hír az, hogy a Csongor és Tünde csak öt felvonásos, a kevésbé jó hír az, hogy a felvonások viszonylag hosszúak 🙂

A történet in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik: a főszereplő Csongor éppen hazaérkezik, miután bejárta a világot.

Nem sok mindent tudunk meg Csongorról, sem most, sem később: nem tudjuk ki is ő valójában, merre járt, hol bolyongott, és hol is van az az otthon, ahova hazaért.

Csongor arra panaszkodik, hogy bolyongása során nem találta meg a legfontosabb dolgot: a szerelmet.

Figyelmét azonban hamarosan eltereli egy almafa, ami egy „boszorkánydombon” áll. Alatta megkötözve ül egy Mirígy nevű boszorkány.

Csongort persze érdekli, hogy mi történt Miríggyel, miért van összekötözve a fa alatt.

Mirígy pedig elkezdi mesélni a történetét. A probléma csak az, hogy mivel Mirígy egy gonosz, rosszindulatú boszorkány, ezért mesélés közben sokszor elkalandozik, lényegtelen, néhol már-már undorító dolgokról beszél, keményen próbára téve Csongor türelmét.

Csongornak többször is rá kell szólnia, hogy térjen a lényegre, sőt, még azzal is megfenyegeti, hogy ott hagyja a fa alatt.

Mirígy szavaiból pedig nagy nehezen a következő történetet lehet kihámozni:

Csongor falujában, a szülei kertjében van ez a bizonyos „boszorkánydomb”. Nevét onnan kapta, hogy semmi sem terem meg rajta a gazon kívül.

Nemrég azonban elkezdett növekedni rajta egy csodás almafa. Ez a fa háromszor virágzik naponta, ezüstvirágokat hoz, majd minden este aranyalmákat terem.

A probléma csak az, hogy a falu népe – köztük Csongor szülei – nem tudják megszerezni ezeket az almákat, mert bárki is próbálja meg leszedni őket éjszaka, amikor megérnek, bűvös álom száll rá, elalszik, az almák pedig reggelre eltűnnek.

A falu népe végül azt találja ki, hogy egy öregasszonyt ültetnek a fa alá, mivel az öreg emberek már kevés alvással is beérik. Ez lett Mirígy, aki immár három napja és éjjel ül a fához kötözve.

Persze ő sem járt eredménnyel, az éjszakai bűvös álom őt sem kerülte el.

Csongor végighallgatja ugyan a történetet, de különösebben nem hatódik meg azon, hogy a boszorkány napok óta a fához van kötözve. Mirígy kénytelen további infókat is elárulni.

Elmondja, hogy gyanúja szerint éjszaka egy szépséges tündér leány szüreteli le az aranyalmákat.

Na, ez már sokkal jobban érdekli Csongort és hajlandó végre eloldozni Mirígyet. Aki viszont ahelyett, hogy hálás lenne az ifjúnak, bosszút esküszik ellene, egyelőre azonban távozik.

Csongor egyedül marad az aranyalmákat termő fa alatt, és azon gondolkozik, hogy hogyan tudna ébren maradni, hogy megláthassa a tündért, aki az almákért jön.

Reménykedik benne, hogy ha már az egész földön nem találta meg a szerelmet, akkor talán a tündér lesz az, akit szerethet.

Elrejtőzik tehát az almafa közelében és vár.

Érkezik a tündérlány, Tünde, és szolgálója, Ilma.

Ilma szavaiból kiderül, hogy ő ember volt korábban, csak Tünde „emelte magához” és változtatta tündérré. Nem véletlenül.

Ugyanis Ilma feladata nem más, mint hogy Tündének meséljen Csongorról. Tünde tehát már régóta figyelemmel kíséri Csongort és szerelmes belé.

Ilmának eddig nem is volt baja a tündér-léttel, de most már érdekli, hogy meddig kell még szolgálni Tündét. Ugyanis a földi világban volt neki egy férje, Balga. (Pontosabban vőlegénye, mint az később kiderül)

Balgáról – akinek nem véletlenül ez a neve – sok minden el lehet mondani, de azt nem, hogy túlzottan eszes lenne. Fő élvezete az evés, Ilma humorosan mondja el, hogy mekkora étvágya van:

  • Ha a hold sajtból lenne, Balga már rég megette volna
  • A tengerek csak azért létezhetnek még, mert nem bor hullámzik bennük, akkor ugyanis Balga már rég kiitta volna őket.

Tünde azért jóval emelkedettebb jellem annál, mint hogy Balga érdekelje őt. Helyette arra panaszkodik Ilmának, hogy bár azért ültette a varázslatos almafát, hogy Csongort – és a szerelmet – odavonzza vele, ez nem sikerült.

Közben beesteledik, a csodafán megjelennek az aranyalmák, és ekkor jegyzi meg Ilma, hogy éppen Csongor az, aki a közelben, a boszorkánydomb mellett a bokrok között alszik. Vagyis Csongorra sem volt hatástalan a csodás fa, ő sem bírt ébren maradni.

Tünde persze megörül alvó szerelmének, elküldi Ilmát, hogy kettesben maradhasson Csongorral.

Érkezik Mirígy, aki még mindig azon duzzog, hogy három napig volt kénytelen megkötözve ücsörögni a fa alatt.

Ekkor azonban észreveszi Csongort és Tündét, ahogy egymás mellett fekszenek. Ugyanis az álom varázslata a tündérre is hatással volt, a szerelmesek egymás mellett alszanak, anélkül, hogy egy szót is váltottak volna.

Mirígy kihasználja a helyzetet, és levág Tünde arany hajából egy tincset. Terve szerint ezzel a tinccsel a saját lányát fogja felékesíteni, és akkor majd a lányba lesz Csongor szerelmes. Csongor persze majd csalódni fog, és kiábrándul a szerelemből és a világból.

Az nem teljesen világos, hogy ez miért lesz jó Mirígynek, de egy gonosz boszorka tetteihez gyakran elég annyi is, hogy egyszerűen csak gonosz…

Mirígy távozik, érkezik Ilma, aki ijedten veszi észre, hogy hajnalodik, márpedig nekik, a tündéreknek, napkeltekor már nem szabad a földön lenniük, haza kell térniük „Tündérhonba”.

Közben Csongor és Tünde is felébredtek, sőt, már azt is tisztázták, hogy szerelmesek egymásba, de ennél tovább nem jutottak, ugyanis Tündének mennie kell.

Csongornak persze nem tetszik, hogy éppen csak megtalálta a régóta keresett szerelmet Tünde személyében, a lány máris elhagyja.

Kétségbeesetten kérdezi, hogy hova kell mennie, mire Tünde közli: Tündérhonba. Csongor ekkor azt akarja tudni, hogy az merre van, mire Tünde közli, hogy azt a helyet halandó ember meg nem találja.

Csongor ezt természetesen kihívásnak veszi, és kijelenti, hogy bárhová is kell Tündének mennie, utána megy, megkeresi.

Tünde eltűnik, Csongor pedig azon tűnődik, hogy valóság volt-e egyáltalán a találkozás a tündérlánnyal.

Érkezik Ilma, akiről hamarosan kiderül, hogy ismerik egymást Csongorral, még abból az időből, amikor Ilma és ember volt és Böskének hívták.

Csongor most is Böskének szólítja Ilmát, aki méltóságteljesen közli, hogy mióta tündér és Tünde szolgálója lett, azóta már nem közönségesen Böskének hívják, hanem Ilmának.

Na, ez pont nem érdekli Csongort, neki az lenne a lényeg, hogy Ilma igazítsa útba, hogy merre keresse Tündérhont. Ilma rejtélyesen válaszol:

ILMA
„Sík mezőben hármas út,
Jobbra, balra szertefut,
A középső célra jut.”

Felkel a nap, Ilma is eltűnik – hattyúvá változik –, Csongor pedig egyedül marad Ilma homályos útbaigazításával.

Csongor tehát megtalálta a régóta keresett szerelmet Tünde személyében, de rögtön el is veszítette. Elhatározza hát, kerül, amibe kerül, de megtalálja Tündérhont.

El is indul a nagy útra, anélkül, hogy találkozott volna a szüleivel, amiért tulajdonképpen hazajött.

Ezután a történet ugrik egyet térben és annál a hármas útnál vagyunk, amiről Ilma beszélt Csongornak.

Az elágazás környékén Duzzog, Berreh és Kurrah, a három ördögfi éhesen kerget éppen egy rókát. A három ördögfi nem túl kedves teremtmény, éppen csak megismerjük őket, de a rókát kergetve máris eltűnnek.

Érkezik Mirígy, aki nem találkozik az ördögfiakkal, és rövid monológjából megtudjuk, hogy a róka nem más, mint a lánya. Mirígy változtatta rókává akkor, amikor őt elfogták a falusaik és az aranyalmafa alá kötözték.

Most pedig azért keresi, hogy visszaváltoztassa és ráadhassa Tünde levágott aranyhaját. Mirígy a lánya után kutatva eltűnik.

Érkezik Tünde és Ilma. Tündének természetesen nagyon rossz kedve van, ugyanúgy el van keseredve, mint Csongor.

Végre találkozhatott a szerelmével, de el kellett válniuk, és Ilma hiába vigasztalja a tündért.

Azért Ilmát sem kell félteni, mivel éppen annál a hármas útnál állnak, ahová a homályos versikével Csongort is irányította. Ilma ezt el is mondja Tündének és azt ajánlja, hogy hagyjanak nyomokat hátra Csongor számára, hogy tudja, melyik úton kell követnie őket.

Tünde tehát otthagyja a lábnyomait, majd Ilma is az övéit Balga, a férje számára, annyival kiegészítve, hogy ő még szamárfüleket is rajzol a saját nyoma mellé.

A két tündér eltűnik, érkezik helyettük Mirígy és a három ördögfi, akik immár manókként jelennek meg.

Beszélgetésükből, vagy inkább vitájukból kiderül, hogy sok minden történt velük, mióta nem láttuk őket. A három ördögfi elkapta és felfalta a rókát, azaz Mirígy lányát.

Mirígy ezért megátkozta és manóvá változtatta őket. Az átok további része, hogy a három ördögfi (manó) összevesznek és összeverekednek örökségükön: a bűvös ostoron, paláston és korbácson. (Ennek a későbbiekben még jelentősége lesz!)

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának részletes olvasónaplója

Első szín

Szereplők Helyszín
Az Úr
Az angyalok kara
A négy főangyal:

  • Gábor
  • Mihály
  • Ráfael
  • Lucifer
A mennyekben

Az Úr éppen befejezte a Teremtést, végzett nagy művével, az angyalok kara pedig dicsőíti őt ezért.

Maga az Úr is elégedett a művével:

„AZ ÚR
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.”

A négy főangyal közül három szintén kiveszi a részét az ünneplésből és az Úr dicséretéből. Mindegyik az Úr más-más tulajdonságát emeli ki:

  • Gábor főangyal az Úr ötletét, a teremtést, az „Eszmét” emeli ki.
  • Mihály főangyal az Úr erejét dicséri.
  • Ráfael főangyal pedig az Úr jóságát tartja a legtöbbre.

A negyedik főangyal, Lucifer, aki azonban csöndben marad, és ez az Úrnak is feltűnik:

„AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?”

Lucifer azonban nincs elragadtatva ettől az egész teremtést dologtól… Kijelenti, hogy szerinte az Úr csak találomra összedobált, összekotyvasztott néhány anyagot, mint ahogy az alkimista teszi, és ebből, szinte véletlenül, létrejött a teremtés.

Ez nem valami nagy tett, nem nagy csoda Lucifer szerint.

Az Úr persze rögtön helyre teszi a kritikus főangyalt:

„AZ ÚR
Csak hódolat illet meg, nem birálat.”

Lucifer szerint viszont neki alapvető tulajdonsága a kételkedés és a bírálat. És egyébként is, ott a másik három főangyal, azok már eléggé körberajongták az Urat, elégedjen meg annyival:

„LUCIFER
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.”

Ezzel Lucifer, vagyis az ördög tulajdonképpen a többi angyal fölé helyezi magát, már-már egy szintre magával az Úrral, vagyis az Istennel.

Az Úrnak ez természetesen nem tetszik, hiszen mindet ő teremtett, tehát Lucifert is:

„AZ ÚR
Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,
Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?”

Lucifer azonban nem hátrál meg, nem ijed meg az Istentől, és nem is ismeri el, hogy az Úr annyival fölötte állna:

„Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. –
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.”

Lucifer azzal érvel, hogy minden dolognak két oldala van: az Úr életet, fényt, boldogságot teremtett, de ezeknek a dolgoknak van egy másik, ellentétes oldala is: a halál, a sötét, az árnyék, a lehangoltság.

Ezeket pedig Lucifer képviseli, tehát valójában egy szinten áll Istennel, és mint egyenrangúak, nem hajlandó leborulni az Úr előtt.

Lucifer tiszteletlensége már sok az Úrnak: kijelenti, hogy akár el is pusztíthatná az ördögöt, de ezt azért nem teszi. Viszont száműzi a mennyekből.

Lucifert ettől azért nem omlik össze, sőt, pimaszul részt követel magának a teremtés eredményéből, a világból, mondván, hogy mivel ő mindannak az ellentéte, amit az Úr képvisel, így tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy együtt teremtették a világot.

Valami igazság azért lehet abban, amit Lucifer mond, mert az Úr nem utasítja el, és bár gúnyosan, de mégis Lucifernek ad az Éden fái közül kettőt: A tudás és a halhatatlanság fáit.

Bár az Úr tulajdonképpen megaláztatásnak szánja, hogy Lucifer csak ennyit kap a teremtés eredményéből, Lucifernek azonban ennyi is elég:

„LUCIFER
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg – olvasónapló

Ne ijedjetek meg a 27 fejezettől, a kisregény – és ezért az olvasónapló – egyáltalán nem hosszú. A fejezetek többsége rövid, van amelyik csak néhány sor!

A kisregény egy néhány soros ajánlással kezdődik:

„Léon Werth-nek

Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentsé­gem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyerek­nek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:

Léon Werth-nek,
amikor még kisfiú volt.”

Léon Werth

Léon Werthről annyit érdemes tudni, hogy mély barátság fűzte Saint-Exupéry-hoz, és hozzá hasonlóan szintén író (is) volt, közel 30 könyve jelent meg.

A szoros barátság ellenére azt azért nem lehet mondani, hogy ugyanolyan politikai nézeteik lettek volna, mert Saint Exupéry nemesi család sarjaként hagyományos katolikus nevelést kapott és követett, míg Werth egész fura nézeteket vallott: zsidó anarchista bolsevik volt. (Nem baj, ha ez így hirtelen nem mond Neked semmit, ezt a felnőtt olvasók többsége sem tudja )

Ami viszont közös volt kettejükben: mindketten elítélték a sztálinizmust és a nácizmust, utóbbi ellen mindketten aktívan harcoltak is.

Werth feleségével együtt részt vett a francia ellenállási mozgalomban, lakásukon francia zsidókat és angol pilótákat bújtatva.

Saint-Exupéra pedig pilótaként szolgált a francia felderítőknél, akkor is, amikor 1944-ben, utolsónak tervezett bevetésén eltűnt.

Első fejezet:

A regényt a szerző egyes szám első személyben kezdi, és elmeséli, hogy hat éves volt, amikor egy őserdőről szóló könyvben látott egy képet, amin egy óriáskígyó éppen egy vadállatot nyel le. Megkapjuk a képet is:

A kép felkelti az akkor kisfiú szerző képzeletét és ennek hatására ő is elkészíti első rajzát:

A rajzot megmutatja a felnőtteknek is, és megkérdezi tőlük, hogy nem félnek-e tőle. A felnőttek természetesen értetlenkednek, hiszen miért kéne félni egy kalaptól?

A kép azonban valójában nem egy kalapot ábrázolt, hanem egy óriáskígyót – kívülről –, ami lenyelt egy elefántot.

A hat éves kisfiú szerint ez egyértelmű, de hogy a felnőttek is megértsék, lerajzolja a helyzet belülről is:

A felnőtteknek ez persze már sok volt, és inkább azt ajánlották a hat éves Saint-Exupéry-nak, hogy ne óriáskígyókkal, meg elefántokkal foglalkozzon, hanem inkább földrajzzal, történelemmel, meg nyelvtannal.

Ez tulajdonképpen egy példázat, ami azt mutatja meg, hogy mennyire más a felnőttek gondolkodása, mint a gyerekeké, a gyerekeknek mennyivel több fantáziájuk van, mennyivel kreatívabbak.

„A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”

Kérdés, hogy hová tűnik a fantáziánk és a kreativitásunk, ami gyerekként meg megvolt, mire felnövünk?

A hat éves Saint-Exupéry-nek el is megy a kedve a rajzolástól, és úgy tesz, ahogy a felnőttek mondják: „komoly” dolgokkal foglalkozik, már persze, ami a felnőttek szerint komoly, és felnőttként pilóta lesz belőle.

Azt a szerző is elismeri, hogy pilótaként valóban nagy hasznát vette a földrajznak, meg a matematikának, de ettől még nem változott meg a véleménye a felnőttekről. Akkor sem, amikor már ő maga is felnőtt lett.

Ha esetleg mégis találkozott egy olyan felnőttel, aki „értelmesebbnek” tűnt, akkor megmutatta neki az első rajzát. A válasz azonban általában kiábrándítóan ugyanaz volt: „Ez egy kalap”.