Ma, december 12-én van 192 éve, hogy megszületett Martha Jane Coston, amerikai feltalálónő és üzletasszony, akiről Magyarországon nem sokat tudunk, ellenben annál nagyobb ismertségnek örvendett hazájában, és általában a hajós nemzeteknél.
A hölgy Martha Huntként született 1826-ban, Baltimore-ban, és élete akkor vett igazán kalandos fordulatot, amikor beleszeretett egy bizonyos Benjamin Franklin Costonba.
Olyannyira, hogy 15 (más források szerint 16) éves volt, amikor az akkor 21 éves Benjamin meg is szöktette szerelmét. Ebből következik, hogy Martha családja annyira nem volt elragadtatva a fiatalembertől.
Ez mondjuk nem csoda, hiszen az ifjú Benjamin feltalálónak készült, ami azért nem egy nyugdíjas szakma.
Ennek ellenére a fiatalember hamarosan bebizonyította, hogy igenis, ígéretes karrier áll előtte, mint feltaláló. Annyira, hogy hamarosan az Amerikai Haditengerészet tudományos laboratóriumának vezetője lett Washingtonban.
Akkoriban az Amerikai Haditengerészet legnagyobb problémája a hajói közötti éjszakai kommunikáció volt. Pontosabban annak hiánya.
Ekkor még bőven a rádió feltalálása előtt vagyunk, tehát a hadihajók csak nappal és jó időben tudták egymással tartani a kapcsolatot zászlók segítségével. Persze lámpásokkal próbálkoztak éjszaka és rossz időben is, de ez nem volt igazán hatékony, a lámpások nem, vagy rosszul látszódtak, amiből könnyen bajok származhattak.
A feladat tehát adott volt: találni kell valamilyen megoldást az éjszakai jelzésekre.
Erre keresett és többé-kevésbé talált is megoldást Benjamin, amikor éjszakai jelzőrakétákkal kezdett el kísérletezni.
És bár Benjamin ígéretesen haladt a kísérletekkel, hamarosan fizetési/elszámolási vitába keveredett a főnökséggel, és mivel tisztában volt vele, hogy az Amerikai Haditengerészettel nem érdemes veszekednie, ezért inkább otthagyta a céget, és 1847-ben átigazolt a Bostoni Gáz Vállalathoz (Boston Gas Company).
Egészsége azonban hamarosan megromlott, ami nem csoda, hiszen egész addigi életében vegyi anyagokkal és robbanószerekkel dolgozott, amik komoly pusztítást vittek végbe a szervezetében.
Még mielőtt azonban a karrierje során belélegzett kémiai anyagok megölték volna, Benjamin 1948-ben meghalt egy vegyi robbanásban.
És itt jön be az éjszakai jelzőrakéta kifejlesztésének történetébe Martha, akit férje halála után további tragédiák értek: a következő két évben meghal az édesanyja és két gyermekét is elveszíti, ráadásul komoly financiális problémái is támadnak, magyarul igen rossz anyagi helyzetbe kerül.
Egy alkalommal férje iratai között kutatott, hátha az egykori feltaláló valamelyik ötletét anyagilag is hasznosítani tudná, amikor rábukkant a jelzőfáklya terveire.
Martha ekkor nagy levegőt vett, és belevágott a fejlesztésbe és férje találmányának tökéletesítésébe, ami kitöltötte életének következő tíz évét.
Mivel kémiai és pirotechnikai ismeretei korlátozottak voltak, ezért a témához értő szakértőket keresett meg és dolgozott együtt velük.
A következő tíz évben tehát a vezetésével kikísérletezték a piros és fehér színt kibocsátó jelzőfáklyákat, majd egy tűzijáték adta ötlettől vezérelve ehhez még hozzácsapták a kéket is.
Ezzel a három színnel már ki tudtak alakítani egy olyan kódrendszert, amivel két hajó éjszaka is minden szükséges információt meg tudott osztani egymással.
Miután Martha úgy ítélte meg, hogy a rendszer kész van, gyorsan szabadalmaztatta is mégpedig „Éjszakai Pirotechnikai Jelző- és Kódrendszerként”, majd megalapította a Coston Manufacturing Company-t, és már ennek képviseletében tartott egy bemutatót az Amerikai Haditengerészetnek.
Martha zsenijét dicséri, hogy először volt a szabadalmaztatás és csak utána a bemutató, így az U.S. Navy-nak nem volt más választása, minthogy rendelt tőle a fáklyákból. 6000 dollár értékben. Ez akkoriban azért komoly összegnek számított ám.
Martha azonban itt nem állt meg, ugyanis egyértelmű volt, hogyha az amerikai hadihajók küzdenek az éjszakai kommunikációval, akkor nincs ez másként a többi ország haditengerészetével sem.
És lőn: Martha és cége kilépett a nemzetközi piacra és eladta a szabadalmat többek között Angliának, Franciaországnak, Olaszországnak, Dániának, Svédországnak és Hollandiának, majd maga is Angliába költözött, hogy menedzselni tudja cége európai terjeszkedését.
Amerikába csak 1861-ben, a Polgárháború kitörésekor tért vissza, amikor is Martha az északiak oldalára állt, és azonnal Washingtonba sietett, ahol felajánlotta a fáklyás rendszer teljes szabadalmát.
Na persze nem ingyen, a Kongresszus döntése értelmében 20 ezer dollárt fizettek neki. Ez szép összeg, bár azt beszélik, hogy Martha eredetileg 40 ezret kért…
A Coston-fáklyák aztán nagy szolgálatot tettek az északiaknak, amikor a tengeri blokádokon átosonni próbáló déli hajókat kellett megtalálni.
Martha azonban igazán élelmes volt, ugyanis 1871-ben pert indított az amerikai állam ellen, mondván, hogy a polgárháború alatt az infláció miatt tulajdonképpen olcsóbban adta a hadseregnek a fáklyákat, mint amennyibe az előállításuk került.
Ezért 120 ezer dolláros kompenzációt követelt. Na, ezt azért nem kapta meg, de 15 ezret azért sikerül kisajtolnia kártalanítás címén.
A Coston-fáklyák aztán fokozatosan elterjedtek egyre szélesebb körben. Ahogy az lenni szokott a hadseregtől átszivárgott a használata a civil hajózásba is, majd a parti őrség és a hobbisták (szörfösök) is használni kezdték.
Különösen fontosak voltak a fáklyák akkor, ha bajba jutott hajók, hajóroncsok legénységét kellett kimenteni, vagyis a Martha által sikerre vitt fáklyák emberek ezreit mentették meg, és továbbfejlesztett változatai a mai napig a hajók, repülőgépek, helikopterek stb. alapfelszerelései közé tartoznak.
Martha ugyan 1904-ben elhunyt, de cége, amit később Coston Signal Company-re kereszteltek át, egészen 1985-ig gyártotta a Coston-fáklyákat.
Zsiráf
Ha tetszett a poszt, kérlek lájkold, hogy én is tudjam! 🙂