Szophoklész – Oidipusz király – Elemzés

A dráma alaphelyzete

A kiinduló szituáció, melyet a bevezetőből (prologoszból) ismerünk meg, hasonló a darabban, mint a korabeli valóságban: Athénban pestisjárvány dúlt, a darabbeli Thébát dögvész pusztítja. Ez a probléma megoldásért kiált; tehát az alaphelyzet egyben drámai szituáció, amely a főhőst cselekvésre sarkallja.

A nép Oidipusz király segítségét kéri, aki nagyjából 20 éve egyszer már megmentette a várost a Szphinx pusztításától (az oroszlántestű, emberfejű, szárnyas lény találós kérdését egyedül ő tudta megválaszolni, s erre a darab során többször is utalás történik). Oidipusz már intézkedett az ügyben: jóslatot kért Delphoiból, melyet sógora, Kreón hoz el.

A drámában sajátos, újszerű időkezelést láthatunk: ellentétes irányú időbeli mozgás történik, egyszerre haladunk előre is a jelenben, és ugyanolyan sebességgel visszafelé is a múltba. A nyomozás során egyre mélyebb rétegek tárulnak fel a múlt eseményeiből: minden egyes lépés, amit a jelenben tesz Oidipusz a dögvész megszűntetése érdekében, saját ismeretlen múltjához és akaratlanul elkövetett bűnéhez viszi közelebb. A dialógusok is, amelyekből a múltbeli események kiviláglanak, egyszerre visznek hátrafelé és előre, így sodorják a főszereplőt egyéni tragédiája végpontjáig.

Ezt a kétirányú cselekménymozgást késleltető jelenetek lassítják: felvillan egy-egy reménysugár, amely aztán szertefoszlik, és a jó szándék is minduntalan visszájára fordul. Állandó lüktetéssel, hullámzással jár az, ahogy Oidipusz őrlődik a hamis látszat és a kegyetlen valóság között, s ezt lenyűgözve követi figyelemmel az olvasó, holott kezdettől fogva tudja, milyen szörnyű vég vár a főhősre. A korabeli nézők nagyon is jól ismerték a dráma történetét: nem ez adta az izgalmat, hanem az újszerű megvilágítás, az arányok átrendezése, a művészi kompozíció. A kor embere a kor aktuális problémáit láthatta visszaköszönni a darabban.

Az Oidipusz király középpontos szerkesztésű dráma. Érvényesül benne a hármas egység elve is: egyetlen helyszínen, rövid idő alatt játszódik le a cselekmény, amely egyetlen szálon fut.

Analitikus drámáról lévén szó, a konfliktust egy régebbi esemény (ami a mű cselekménye előtt történt) okozza, így a múlt eseményei közvetlenül befolyásolják a jelent.

Thébát most olyan esemény miatt sújtja dögvész, amely húsz évvel a darab kezdete előtt történt. Az analitikus drámákban a konfliktust a múlt feltárásával lehet csak megoldani, amely fokozatosan megy végbe, ahogy a cselekmény előre halad.

A cselekmény kezdete

A Kreón által Delphoiból hozott jóslatot Oidipusz kívánságára nyilvánosan, a nép előtt ismertetik. Magyarázatot kapunk, miért pusztítja dögvész Thébát: azért, mert előző királya, Laiosz erőszakos halált halt, s gyilkosai nem bűnhődtek meg. A jóslat szerint addig nem múlik el a dögvész, amíg a gyilkost meg nem találják, és meg nem büntetik.

Oidipusz nyilvános ígéretet tesz a népnek, hogy mindent megtesz a gyilkos felkutatására, és megbosszulja Laiosz halálát, ami nemcsak a rend és nyugalom helyreállítása miatt fontos, de uralkodóként kötelességének is érzi.

Figyeljünk fel egy érdekes mozzanatra! Vajon miért ajánlja fel Kreón, hogy négyszemközt közli Oidipusszal a Delphoiból hozott jóslatot?

Javaslatából az érezhető ki, hogy Kreón szerint a jóslat, vagy annak egy része, Oidipuszra nézve kényelmetlen, terhelő adatokat is tartalmazhat. Ez persze még csak sejtetés, de mégiscsak homályos gyanút ébreszt a királlyal szemben.

Azzal, hogy Oidipusz Kreónt küldte Delphoiba a jóslatért, és nem maga ment, hatalmat adott sógora kezébe: a legtöbbet tudás hatalmát, s azt a lehetőséget, hogy a birtokában levő információt Kreón úgy közölje, hogy azzal elindítsa az Oidipusz bukásához vezető eseményeket.

A jóslat tartalmának közlésekor teljes mértékben Kreón uralja a helyzetet: tudnia kell, hogy a király nem fogja elfogadni a javaslatot, hogy négyszemközt hallgassa meg őt, s ezzel kényszerhelyzetbe hozza Oidipuszt: mert az egész közösség előtt hangzik el a jóslat, s a királynak – a Kreón titkolózása által rávetülő gyanú eloszlatása céljából is – ígéretet kell tennie, hogy megtartja a benne foglaltakat.

Ezzel tulajdonképp saját bukására tesz ígéretet (bár ezt még nem tudja).

Látnunk kell, hogy az Oidipusz sorsát befolyásoló információkat, amelyek majd tragikus fordulatokat idéznek elő, nagyrészt Kreón birtokolja, és akkor, olyan formában adja át őket, ahogy az neki tetszik.

A király nem képes jól felmérni az őt körülvevő emberek jellemét: Kreón szavaiban egy percig se kételkedik – nem firtatja se a közölt információ igazságtartalmát, se az információ megszerzésének körülményeit, csak a következtetéseket vonja le.

Pedig Kreón akkor is manipulál, amikor a Delphoiból kapott jóslat szövegét nem szó szerint idézi, hanem csak összefoglalja saját szavaival (már ez is furcsa, de Oidipusznak nem tűnik fel), sőt, értékeli, interpretálja…

A király annyira a feladatra koncentrál, hogy elsiklik Kreón szokatlan eljárása fölött, sőt, késlekedéséért se vonja felelősségre, pedig sokkal korábban várták őt vissza Delphoiból: „És már a nap, ha összemérem az időt, aggaszt: hol késik? minthogy túl a várhatón elmarad és a megbeszéltnél is tovább.” – Sohasem fogjuk megtudni, miért késett Kreón.

Oidipusz kérdésére, hogy kinek véres haláláról szól a jóslat, Kreón Laioszt említi, s azt mondja: „Nyilván hát ennek haláláról a parancs: gyilkosait hogy bosszuló kéz érje el.” Többes számot használ, vagyis azt sugalmazza, hogy több gyilkos volt…

Mindezt a Delphoiból kapott jóslat szövegeként adja elő, holott Apollón ezt nem mondhatta neki, mert ha ezt mondta volna, akkor az isten vagy nem ismeri a valóságot, vagy szándékosan hamis jóslatot ad – egyik feltételezés se valószínű.

Ellenben Kreón jellemébe nagyon is belefér, hogy manipulálja, félrevezeti Oidipuszt: többes számot használ (nem „gyilkosát”, hanem „gyilkosait” kell megtalálni Laiosznak), holott az eredeti jóslatban nyilván egyes szám szerepelt.

Vagy a másik lehetőség: a jóslatban csak annyi szerepelt, hogy egy gyilkosságot meg kell bosszulni, és az már Kreón következtetése, hogy Laiosz király haláláról van szó (erre utalhat válaszában a „nyilván” szó: „Nyilván hát ennek haláláról a parancs”), a gyilkos szót pedig a túlélő szemtanú vallomása alapján használta többes számban.

De ez esetben is Kreón és az ő interpretációja indítja el a tragikus eseményeket. Az egyes szám vagy többes szám ráadásul azért is különösen fontos, mert Oidipusz perdöntő bizonyítékként fogja kezelni saját bűnösségének vagy ártatlanságának kérdésében azt a sokáig tisztázatlan tényt, hogy egy vagy több gyilkos volt.

Látható tehát, mennyi bizonytalanság és megválaszolhatatlan kérdés adódik abból, hogy – a kor szokásával ellentétben – Oidipusz nem maga ment a jóslatért. Az első hibát itt követte el. Nem gondolt arra, hogy az információ hatalom, méghozzá akkora hatalom, amilyen hatalom csak a királyt illetné meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..