Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló

Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének részletes olvasónaplója énekenként

Első ének

Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művének műfaja eposz. Ennek megfelelően Zrínyi alkalmazza a klasszikus eposzi kellékeket.

Maga a mű is egy ilyennel indul, a propozícióval, azaz a témamegjelöléssel: Zrínyi megadja a mű témáját, azt, hogy miről fog szólni az eposz:

„2. Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát,
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Európa rettegte szablyáját.”

Ezután következik az invokáció, azaz a segítségkérés: Zrínyi Szűz Máriához könyörög, az ő segítségét kéri, hogy legyen elég ereje a történet elmeséléséhez.

A prepozíció és az invokáció után kezdődik maga a cselekmény, szintén egy eposzi kellékkel, a deus ex machinával, vagyis az isteni beavatkozással.

Isten végigtekint a földön és megakad a szeme a magyarokon, akik elfordultak a keresztény vallás parancsaitól, számos bűnben vétkesek:

• álhatatlanok
• bálványt imádnak, nem tisztelik az Istent
• nem jótékonykodnak, nem tisztelik az öregeket
• erkölcstelenek, káromkodnak, irigyek, gyűlölködők
• lopnak, embert ölnek, rágalmaznak stb.

Érthető módon ez nem tetszik Istennek, aki haragra gerjed és hívatja Mihály arkangyalt. Isten az angyalnak háborog, amiért a magyarok nem mutatnak hálát iránta.

Pedig Isten sok jót tett a magyarokkal: letelepítette őket a szép Magyarországon, bátor szívet és szent királyokat adott nekik, vagyis Isten szerint a magyarok minden olyan tulajdonságot és lehetőséget megkaptak, ami ahhoz kell, hogy tisztességes, jó emberekké, néppé váljanak.

A magyarok azonban nem hogy nem becsülik azt a sok jót, amit Istentől kaptak, hanem még hajlamosak elfordulni Istentől és a keresztény vallástól.

Isten ezért úgy dönt, hogy megleckézteti a magyarokat: Mihály arkangyalt leküldi a pokolba, hogy keressen egy fúriát és azt küldje el Szulejmán szultánhoz. A fúria feladata, hogy Szulejmánt a magyarok ellen hangolja és rávegye, hogy támadja meg Magyarországot.

Isten pedig erőt ad a törököknek, hogy vereségeket mérjenek a magyarokra, és ez mindaddig így lesz, amíg a magyarok el nem ismerik, hogy elfordultak istenüktől és annak bocsánatáért nem könyörögnek.

Mihály arkangyal megpróbálja csitítani Istent, rámutat, hogy a magyarok közül nem mindenki bűnös, nem célszerű tehát, ha az egész magyarságot büntetni. Isten azonban hajthatatlan, a magyaroknak bűnhődniük kell.

Mihály arkangyal tehát leszáll a pokolba és megkeresi a fúriákat. A három fúria közül Alektót választja ki, aki „Száz lánczczal van kötve, száz bilincs a kezén, Kigyókbul áll a haja.” Mihály kiszabadítja Alektót és átadja neki az Isten üzenetét: szállja meg Szulejmán szultánt és hangolja a magyarok ellen.

Alektó persze örömmel tesz eleget a feladatnak, azonnal indul Szulejmánhoz. Éjfélkor érkezik Konstantinápolyba, Szulejmán ágyához. Alektó ekkor felveszi Szulejmán apjának, Szelimnek az alakját és úgy szólítja meg álmában Szulejmánt.

Alektó – Szelim képében – korholni kezdi Szulejmánt, amiért az tétlenül heverészik a szultáni palotában, ahelyett, hogy rátámadna a magyarokra, akik a széthúzás miatt most gyengék. Ezt kell kihasználnia Szulejmánnak, és Szelim segíteni fogja őt a harcban.

Szulejmán pedig hallgat apjára, vagyis Alektóra, azonnal felpattan az ágyáról és megparancsolja, hogy kezdjen el összegyűlni a hadsereg, mert háborúba mennek Magyarország ellen.

Amíg a hírnökök elindulnak, hogy a birodalom minden részéből összegyűjtsék a hadinépet, Szulejmán tanácsba (déván) hívja legfőbb embereit.

A tanácsban elmondja, hogy álmot látott az éjjel, amiből azt vonta le, hogy meg kell támadniuk Magyarországot. Normális körülmények között, ha a magyarok egységesek lennének és összefognának, akkor a töröknek semmi esélye sem lenne ellenük, ezt Szulejmán is elismeri.

Most viszont a magyarság megosztott, egymás ellen harcolnak, marakodnak, elaprózzák az erejüket, tehát most kell megtámadni őket.

Szulejmán ráadásként közli, hogy levelet kapott Arszlán bégtől, Buda helytartójától, aki megerősíti ezeket a híreket: a magyarok egymás között marakodnak a hatalomért, nem foglalkoznak az ország védelmével, kiváló alkalom ez a támadáshoz.

A tanácsban ülő török vezérek látják Szulejmánon, hogy nincs értelme vele ellenkezni, a magyarországi hadjárat eldöntött tény.

Az ének további része az invokáció, a seregszemle. Zrínyi felsorolja a különböző népeket, seregeket és vezetőiket, akik a szultán parancsára Magyarország ellen indulnak:

• 25 ezer tatár, a tatár nagyfejedelem fiának, Delimánnak a vezetésével. Delimán még fontos szerepet fog kapni az eposzban, most csak annyit tudunk meg róla, hogy járt már egyszer Konstantinápolyban, és akkor beleszeretett a szultán lányába, Kumillába. A lányt azonban időközben férjhez adták Rustán béghez.
• A tatárok után jön a 30 ezres szerecsen sereg, öt, egyenként 6 ezres kisebb seregre bontva. Minden 6 ezres seregnek megvan a maga vezére:
• Amirassen, a fővezér, Karabul nevű lován.
• Olindus, a legokosabb főkapitány
• Hamviván
• Demirhám, aki kegyetlenségéről és erejéről volt ismert, puszta kézzel kirántotta a tölgyfát és agyonütött egy elefántot.
• Alderán, Demirhám bátyja, aki arról nevezetes, hogy meg tudja fejteni az álmokat. Ő is fontos szerepet kap még a későbbiekben.
• Következik Kajer bég vezetésével 20 ezer egyiptomi mameluk.
• Ajgás pasa vezetésével 52 ezer cirkas harcos.
• A 80 ezer fős zagatár sereg.
• Ráadásként olyan királyok – pl az Indus folyón túl uralkodó Atapalik – is csatlakoznak Szulejmán seregéhez, akik nem tartoznak a törökök uralma alá, azaz nem hódították meg őket, de gyűlölik a kereszténységet, ezért segítenek Szulejmánnak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!