Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló

Tizenkettedik fejezet

Közben Delimán elhagyta a török tábort, és egy dombon ücsörög. Keserű gondolatok kavarognak benne: megölte Rustán béget, elmenekült a császár haragja elől.

Ami azonban ennél is jobban bántja, hogy Rustán bég Kumilla férje volt. Delimán pedig még mindig szerelmes Kumillába. Delimánt az foglalkoztatja, hogy mit gondolhat vajon róla a lány.

Végül úgy dönt, hogy személyesen megy el Kumillához és vallja be a bűnét, ítélkezzen felette a lány!

Eközben Kumilla már értesült arról, hogy Delimán megölte a férjét. Amit viszont Delimán nem tud, hogy Kumilla ugyanúgy szerelmes belé, mint ahogy az ifjú szereti a lányt.

Tehát Kumilla sincs egyszerű helyzetben, és ezzel ő is tisztában van: gyűlölnie kéne Delimánt, amiért az leszúrta a férjét, de nem tudja nem szeretni. Sőt, attól tart, hogy valójában Delimán gyűlöli őt, amiért Rusztán felesége lett.

Nem, mintha Kumillának lett volna más lehetősége, vagy megkérdezték volna arról, hogy ő mit akar, ne feledjük, bőven benne járunk a középkorban, amikor nem szerelmi házasságok születtek, hanem a vagyon házasodott a hatalommal.

Klasszikus félreértésről van tehát szó, mindketten halálosan szerelmesek a másikba és mindketten azt hiszik, hogy a másik gyűlöli őt.

A két fiatal külön-külön gyötrődik, végül Kumilla az, aki anyja, Fáti tanácsára tiszta vizet önt a pohárba és levelet ír Delimánnak.

A levélben megvallja szerelmét az ifjúnak, rögtön utána a félelmeit is. Ha Delimán megveti őt azért, mert más férje lett, vagy már nem szereti őt, akkor inkább tegye a lányt a rabszolgájává, vagy ölje meg. Ha viszont még mindig szereti Kumillát, akkor a lány örömmel látja és kész feleségül menni hozzá.

Delimán válasza pedig megnyugtatja a lányt, még mindig nagy a szerelem. A két fiatal tehát boldogan találkozik.

Közben van probléma bőven a török táborban is. Az ostrom során ugyanis sok hadtestnek elesett a vezére (pl. Olind, Ajgás). Az itt szolgáló török harcosok pedig kezdenek elégedetlenek lenni.

Megindul a suttogás a táborban, a szultán már megöregedett, nem tud racionális döntéseket hozni, a török nem fogja tudni bevenni Szigetvárat, Szulejmán csak a mészárszékre hajtja az embereket stb.

Az emberek azt is nehezményezik, hogy száműzték Delimánt, aki szerintük az egyetlen olyan vezérük lehetne, akivel sikerülne az ostrom. A közkatonákat pont nem érdekli, hogy Delimánnak egy gyilkosság elkövetése miatt kellett elmenekülnie, Rustán nem volt népszerű az emberek között.

Az elégedetlenség végül odáig fajul, hogy a katonák Delimán után küldenek 10 000 katonát Deriel vezetésével, hogy hozzák vissza az ifjú vezért.

A közkatonáknak ez az akciója kellemetlenül érinti Szulejmánt, hiszen gyakorlatilag nyíltan megkérdőjelezik a hatalmát és szállnak szembe a parancsával.

Szulejmán azonban okos, tisztában van vele, hogy most nem lenne értelembe szembe helyezkedni a közhangulattal, jobban jár, ha elébe megy az eseményeknek és ő hívja vissza Delimánt. Így elkerülheti, hogy méltóságán és hatalmán csorba essen.

A szultán tehát követként Ferhátot küldi Fehérvárra, ahol Delimán várakozik Kumillával. Ferhát mézes-mázos, csavart körmondatokban adja át a szultán üzenetét: Szulejmán megbocsát Delimánnak, sőt Kumillát is megkapja, ha visszatér a török táborba és folytatja az ostromot.

Ferhát hízelgése nem marad hatás nélkül, sikerül úgy lefestenie az ostrom állását, mintha csak Delimánon múlna a harc sikere.

Delimán pedig elég beképzelt és hiszékeny ahhoz, hogy elhiggye, nélkülözhetetlen harcos.

Kumillának azonban több esze van, ő a szultáni udvarban nevelkedett, jobban el tud igazodni az intrikák és a hatalom útvesztőiben. Ő átlát a szultán mesterkedésein, hamar rájön, hogy a sok hízelgés csak csali, amivel Delimánt vissza akarják csábítani.

Kumilla szerint Szulejmán már most tudja, hogy nem veheti be Szigetvárat, ezért bűnbak kell neki. A szultán csak jól járhat azzal, ha Delimán visszamegy, ha a vezetésével beveszik Szigetvárat, akkor a szultáné a dicsőség.

Ha Delimán vezetésével nem sikerül bevenni a várat, akkor pedig megvan a felelős, Delimánt lehet okolni a vereségért. Ráadásul a tisztek között sokan fordultak az ifjú ellen, aki csak a közkatonák között népszerű.

Röviden, Delimán csak veszíthet azzal, ha visszamegy, a szultán nem felejt, akármit is ígér most. Vagy ahogy Kumilla fogalmaz: a vezért nem szabad felbosszantani, vagy ha mégis ezt tettük, akkor messzire el kell kerülni.

Delimán tehát két tűz közé került. Az egyik oldalon ott van a hivatásos katona, aki egy elkövetett gyilkosságért most bűnbocsánatot nyerhetne a főparancsnokától, ráadásul mint katona vonzza is a harc, hogy megmutathassa, mire is képes.

A másik oldalon ott van a szerelmes férfi, akit szerelme figyelmeztet, hogy mindent elveszíthet – becsületét, szerelmét és életét –, ha visszatér a szultánhoz.

Az alapvetően becsületes és tisztességest Delimánt azonban jobban vonzza a dicsőség lehetősége, mint amennyire marasztalja Kumilla féltése.

Elmondja Kumillának, hogy Zrínyi nem is annyira veszélyes, járt ő már bent Szigetvárban és mégsem lett semmi baja, most sem fog történi vele semmi végzetes. De ha mégis, akkor sem tehet ellene semmit, hiszen az isteni elrendelés, a katona nem menekülhet a sorsa elől.

Kumilla látja, hogy nem tehet semmit, szerelmét nem tudja lebeszélni a visszatérésről, habár érzi, tudja, hogy ez mindkettejük vesztét fogja okozni.

Delimán tehát Kumillával és időközben elé jött 10 000 lovassal visszaindul a török táborba. A tábortól nem messze megállnak egy kútnál inni, Delimán saját kezével merít a vízből, amit aztán Kumilla iszik meg.

Egyikük sem tudja, hogy a kút vize mérgezett, Kumilla szörnyű kínok között hal meg.

A lány halála természetes megőrjíti Delimánt, bánatában őrjöngve kaszabol le mindenkit, aki az útjába kerül, törököt, tatárt, szerecsent, senki sem tudja megállítani.

Delimán két nap és két éjjel őrjöng és bolyong a közeli erdőben, mire maghoz tér. Meg van győződve róla, hogy a kutat és ezzel szerelmét a keresztények mérgezték meg, tehát elindul, hogy bosszút álljon Szigetvár védőin.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szia Zsiráf ! Szuper az olvsónaplód , ez alapján dolgoztam fel a múvet . Viszont egy kérdésre nem találom az választ egyértelműen mégpedig Sárkány vér a kulacsban
    Előre is köszönöm ha segítesz
    Gergő

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Nos, ez valóban nem derül ki az olvasónaplóból! 🙂 A 12. énekben, amikor Delimánt visszacsábítja a szultán Szigetvár ostromához, akkor Delimán és Kumilla megállnak egy kútnál, amiből Delimán vizet merít Kumillának. A víz azonban mérgezett, pontosabban nem is a víz, hanem Delimán kulacsa. Ugyanis korábban, amikor Delimán egy sárkánnyal harcolt, akkor a győzelme után a kardját bedugta a hüvelyébe. A kard véres volt, és egy csepp a kardhüvely melletti kulacsba csöppent belőle. És mivel a sárkányvér mérgező, így az a csepp megmérgezte a kulacsba öntött vizet is, amitől meghal Kumilla.

      “106. Kumilla urának szomakját szablyárul
      Levészi kezével, s kiván innya abbul,
      Amaz kútra megyen, vizet hoz forrásrul;
      Nem tudja, társának vége légyen abbul.
      107. Mert mérges sárkánynyal egyszer vagdalkozott,
      S hüvelyében tenni akarta az kardot,
      Szomakjában egy csöpp vér beszállankozott,
      Melyről őmaga is semmit is nem tudott.
      108. Méreg volt! Kumilla mert mikor megivá,
      Szép testét, erejét mindenütt megjárá.
      Életét nagy kinnal testébül kizárá,
      És valamint kivánt maga is ugy jára.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .