Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló

Tizenötödik fejezet

Közben a török ostrom már annyira előre haladt, hogy Zrínyi és emberei helyzete tarthatatlanná vált.

Zrínyi elhatározza a kitörést a körülzárt, szétlőtt, lángoló várból. Összehívja embereit és beszédet mond neki. Elmondja, hogy nem tudják tartani a várat, nincs is nagyon értelme már, hiszen gyakorlatilag nincs is már vár.

Kegyelemre azonban nem számíthatnak a töröktől, de nincs is szükségük rá, a legjobb, amit tehetnek, hogy hajnalban egy utolsó rohammal kirontanak a várból és úgy halnak meg. A jutalom pedig az lesz, hogy a mennyországba fognak jutni.

A katonák lelkesen helyeslik az ötletet, felkészülnek a kirohanásra. Mivel tudják, hogy nem fogják túlélni a harcot, ezért nem is bajlódnak sokat a felszereléssel. Mindenki leveti a páncélját, eldobják a kardjuk hüvelyét, a pajzsokat, nincs rájuk szükség. Mindenki egy szál karddal indul az utolsó harcra.

Közben Zrínyi is felkészül a halálra. Összehordja kincsit, értékes ruháit, stb. és az egészet felgyújtja, hogy ne kerüljön török kézbe.

Szépen felöltözik, abba a ruhájába, amiben a királyi udvarban szokott megjelenni, felköti kedvenc kardját és két zsebébe 100-100 aranyat tesz, hogy gazdaggá tegye azt, aki majd megöli őt.

Az égben Isten is a végső ostromot szemléli. Végül parancsot ad Gábriel arkangyalnak, hogy egy sereggel űzze el a törököt segítő pokolbeli démonokat és szörnyeket.

Gábriel és serege leszáll a földre, a sereg a vár fölött lebeg, míg Gábriel meglátogatja Zrínyit, egyik kezében egy lángoló pallossal, a másikban egy pálmafa ágával.

Gábriel elmondja Zrínyinek, hogy a pálmafa ágat Isten küldte neki, annak jeléül, hogy nem feledkezett meg róla, és az angyali sereg segítségével vissza fogja tudni kergetni a démonokat a pokolba.

Zrínyi persze megörül a segítségnek, akkor is, ha tudja, ő maga nem fogja túlélni a harcot.

Gábriel azután rákiabál a démoni sereget vezető Luciferre, hogy mindenki takarodjon vissza a pokolba, ahonnan jöttek. Szigetvár védői ugyan meg fognak halni, de haláluk után a mennyországba kerülnek, nem a pokolba.

Az angyali sereg ezután rátámad a démonokra és visszakergeti őket a pokolba. Az ördögök csak egyetlen lelket tudnak magukkal vinni, Alderánét, a török varázslóét, aki megidézte őket.

Zrínyinek tehát most már „csak” a törökökkel kell megküzdenie. Összegyűjti megmaradt 500 emberét és kivonul az addig tartott belső várból.

A külső vár piacterén állnak meg, de a törökök rettegve menekülnek előlük, senki sem mert szembe szállni velük, így sikerül kitörniük a külső várból is.

Zrínyi személyes megjelenése megbénítja a törököket, remegnek tőle, az addig nagyhangú Delimán is fél.

Még Szulejmán is fél, aki pedig egy távolabbi dombról figyeli az ostromot, most már megbánta, hogy megtámadta Szigetvárat.

Zrínyi és 500 embere pedig nekiesik a töröknek, elkezdik utolsó harcukat.

Zrínyi megöli Csebárt, Jakubot, Cserkint, Jakult, Zulfikárt.

Zrínyit senki sem tudja megállítani, száz dárda fúródik a pajzsába, száz vágás zuhog a páncéljára, de nem bírnak vele.

Hiába az 500 magyar vitéz emberfeletti bátorsága, lassan a törökök is magukhoz térnek és érvényesülni kezd a túlerejük.

Borzalmas harc bontakozik ki, a katonák karddal, lándzsával, foggal, körömmel csépelik egymást, mindenhol ömlik a vár, lovak és emberek hullái hevernek mindenhol.

Zrínyi ekkor Delimán felé közeledik, aki továbbra is retteg a nagy magyar vezértől, de végül csak megembereli magát, elvégre mégiscsak ő a nagy török hős, aki egyszer már volt bent Szigetvárban.

Delimán először iszonyú erővel Zrínyihez vágja a lándzsáját, de az kivédi a pajzsával. Ezután a török kardot ránt és széttöri vele Zrínyi pajzsát.

Zríniy válaszul kardjával kettétöri Delimán sisakját és megsebesíti a nyakán, egy második csapással pedig az oldalát.

Delimán már kétségbe esésében puszta kézzel üti Zrínyi mellét, de az egy utolsó szúrással mellbe döfi a törököt, aki meghal.

Delimán halálával a törökök maradék lelkesedése is elmúlik, hátrálni kezdenek, de Zrínyi és emberei szorosan a nyomukban öldöklik őket.

Visszavonulás közben annak a dombnak a közelébe érnek, ahonnan Szulejmán figyeli az eseményeket. Zrínyi pedig meglátja az esélyt, hogy megölje a török szultánt.

Szulejmánt több ezer katona védi, de ez sem jelent gondot Zrínyinek, aki simán keresztülvágja magát rajtuk, sőt már a szultán testőrei közül is levágott tízet, már egész Szulejmán közelében van és egy óriási kardcsapással derékban ketté vágja a szultánt.

Zrínyi tehát megöli Szulejmánt, a török szultánt, de visszafordulva látja, hogy túl messzire elszakadt az embereitől.

A szigetvári vitézeket már körülvették a puskás janicsárok. Karddal senki sem mer a közelükbe menni, puskával, messziről lövik halomra a magyarokat.

Ugyanez lesz a sorsa Zrínyi Miklósnak is, senki sem mert szembe szállni vele, távolról lövik le, több lövést kap a fejébe, mellébe.

Az angyalok azonnal leszállnak az égből és énekelve, zeneszó mellett kísérik fel az Istenhez Zrínyi Miklós és emberei lelkét.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Szia Zsiráf ! Szuper az olvsónaplód , ez alapján dolgoztam fel a múvet . Viszont egy kérdésre nem találom az választ egyértelműen mégpedig Sárkány vér a kulacsban
    Előre is köszönöm ha segítesz
    Gergő

    Válasz
    • Kedves Gergő!

      Nos, ez valóban nem derül ki az olvasónaplóból! 🙂 A 12. énekben, amikor Delimánt visszacsábítja a szultán Szigetvár ostromához, akkor Delimán és Kumilla megállnak egy kútnál, amiből Delimán vizet merít Kumillának. A víz azonban mérgezett, pontosabban nem is a víz, hanem Delimán kulacsa. Ugyanis korábban, amikor Delimán egy sárkánnyal harcolt, akkor a győzelme után a kardját bedugta a hüvelyébe. A kard véres volt, és egy csepp a kardhüvely melletti kulacsba csöppent belőle. És mivel a sárkányvér mérgező, így az a csepp megmérgezte a kulacsba öntött vizet is, amitől meghal Kumilla.

      “106. Kumilla urának szomakját szablyárul
      Levészi kezével, s kiván innya abbul,
      Amaz kútra megyen, vizet hoz forrásrul;
      Nem tudja, társának vége légyen abbul.
      107. Mert mérges sárkánynyal egyszer vagdalkozott,
      S hüvelyében tenni akarta az kardot,
      Szomakjában egy csöpp vér beszállankozott,
      Melyről őmaga is semmit is nem tudott.
      108. Méreg volt! Kumilla mert mikor megivá,
      Szép testét, erejét mindenütt megjárá.
      Életét nagy kinnal testébül kizárá,
      És valamint kivánt maga is ugy jára.”

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .