Samrajev viszont nem enged, nincs ló, nincs fogat. Arkagyina erre halálosan megsértődik, és közli, hogy még aznap visszautazik Moszkvába, persze az állomásig is fogat kell, majd dühösen elvonul a tó partjára Trigorinhoz.
Samrajev közli, hogy akkor ő ezennel lemond jószágigazgatói állásáról, és ő is távozik.
Szorin nagyon mérges, ugyanúgy, mint Nyina, aki nem is érti, hogy hogyan lehet megtagadni egy híres színésznő kívánságát. Végül lemennek a partra, hogy megpróbálják maradásra bírni Arkagyinát.
A fa alatt csak Dorn és Polina marad:
„Dorn
Unalmas emberek. Voltaképpen egyszerűen ki kellene rúgni innen a férjét, de hát az lesz a vége, hogy Pjotr Nyikolajevics, ez az anyámasszony katonája meg a húga bocsánatot kér tőle. Majd meglátja!”
Figyeljük meg, hogy Arkgyina után már a második ember mondja ki nyíltan, hogy unalom van!
Polina egyáltalán nem sértődik meg azon, hogy Dorn mit gondol a férjéről, sőt elérkezettnek látja az alkalmat, hogy nyílt ajánlatot tegyen az orvosnak:
„[…] Ha tudná, mennyire idegesít ez engem. Belebetegszem; látja, hogy remegek… Nem bírom a durvaságát. (Könyörög) Vegyen magához drága Jevgenyij, gyönyörűségem… Eljár felettünk az idő, nem vagyunk már fiatalok, legalább az életünk végén ne bujkáljunk, ne hazudozzunk…”
Dorn meghökken ezen a vallomáson, és még inkább azon, hogy Polina úgy viselkedik, mintha kölcsönösen szeretnék egymást, csak éppen a körülmények akadályozzák meg őket abban, hogy együtt legyenek. Pedig erről szó sincs, Dorn soha egy mozdulattal, egy gesztussal nem bátorította Polinát, az asszony mégis meg van győződve róla, hogy az orvos viszontszereti.
Dorn azonban vagy nem elég bátor, vagy túl tapintatos ahhoz, hogy ezt ki is mondja, ezért kitérő választ ad:
„Ötvenöt éves vagyok, már késő volna megváltoztatni az életemet.”
Polina pedig nem veszi a lapot, nem érti, hogy az orvos nem szereti:
„Tudom, azért utasít el, mert rajtam kívül vannak más nők is, akik közel állnak. És mind nem veheti magához. Megértem. Bocsásson meg…
Az egyre kínosabb jelenetet Nyina érkezése szakítja félbe, aki közli, hogy Arkagyina sír, Szorinnak pedig a feszültség hatására rosszabbodott az asztmája.
Dorn kapva kap a lehetőségen és arra hivatkozva, hogy orvosként meg kell vizsgálnia őket, ott akarja hagyni Polinát, akit persze nem lehet lerázni, az orvossal tart.
Nyina egyedül marad, és azon gondolkozik, hogy mennyire mások a híres emberek, mint ahogy ő azt a falusi magányában elképzelte:
„Milyen furcsa látni, hogy egy híres színésznő sír, méghozzá ilyen semmiség miatt! És nem furcsa-e, hogy egy híres író, a közönség kedvence, akiről minden lap ír, akinek az arcképét árulják, akit idegen nyelvekre fordítanak, egész nap horgászik, és örül, ha fog két fejes domolykót. Én azt hittem, hogy a híres emberek büszkék, megközelíthetetlenek, hogy lenézik a tömeget, és dicsőségükkel, nevük csillogásával szinte bosszút állnak rajta, amiért az többre becsüli a származás és a vagyon előkelőségét. De lám, ezek csak sírnak, horgásznak, kártyáznak, nevetnek és mérgelődnek, mint bárki más…”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!